Menü ≡

Ausztriában enyhülnek a járványügyi korlátozások

2021.06.10. | Szerző: MTI
Ausztriában csütörtöktől tovább enyhítenek a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokon - jelentette be Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter a kormányülés után szerdán Bécsben.
Kilépés a vetítésből
másodpercenként
3
váltás
h i r d e t é s
A döntés alapját egyfelől a járványügyi mutatók - a vártnál jóval kedvezőbb - alakulása, másfelől az oltások előrehaladása jelenti. Ausztriában tizenkét napja tartósan ötszáz alatt van a napi új koronavírusos megbetegedések száma, azoké pedig, akik legalább az első adag oltást megkapták, meghaladta a négymilliót.

A tárcavezető hangsúlyozta, az enyhítések legfontosabb alappillére továbbra is az úgynevezett zöld igazolvány, melynek digitális változata némi késlekedéssel ugyan, de ezen a héten már elérhető lesz, és a beoltottaknak, a gyógyultaknak, valamint a negatív koronavírusteszttel rendelkezőknek szabad belépést biztosít az élet különböző területein. Mindenkinek a saját igazolása - akár továbbra is hagyományos papír formában - szolgál belépőül az éttermekbe, hotelekbe, a kulturális és sportrendezvényekre.

Az éttermek belső tereiben az eddigi négy fő helyett már nyolcan ülhetnek egy asztalnál, és a teraszokon, kerthelyiségekben a korábbi tíz fővel ellentétben már tizenhat fős társaság is helyet foglalhat. A kötelező védőtávolság felére csökken, így elegendő, ha az asztalokat a korábbi két méter helyett egy méter távolságban helyezik el egymástól. A zárórát pedig az eddigi 22 óra helyett éjfélig tolták ki.

A kulturális és sportlétesítmények esetén megmarad a szabályozás azon eleme, mely beltéren 1500, míg kültéren 3000 főben maximálja a közönség létszámát, függetlenül az adott intézmény méretétől, viszont befogadóképességük 75 százalékát tölthetik be a korábbi 50 százalékkal szemben. Ez elsősorban a kisebb moziknak, színházaknak kedvez.

Csütörtöktől az üzletek, uszodák és fitness-szalonok is több vevőt, illetve vendéget fogadhatnak, mert a korábbi 20 négyzetméterrel szemben már csak 10 négyzetméterben határozták meg az egy főre biztosítandó területet.

A maszkviselés már csak zárt terekben lesz kötelező, de egyelőre még marad a hatékonyabb védelmet biztosító FFP2-es változat.
2021.06.11. 13:19:39 csabeszka
Úgy tudom, hogy a kötelező határátlépést megelőző regisztrációt is megszüntették, így a határt német/angol nyelvű oltási igazolványt felmutatva átléphetem!
2021.06.11. 14:08:37 patkaizsolt
@csabeszka
Igen, nincs regisztráció, sőt július 1-el további enyhítések is lesznek. Mondjuk az oltási igazolás, vagy a betegségből felépülés biznyítása továbbra is kötelező lesz.
2021.06.13. 08:34:38 attilakovi
Sziasztok,

Megosztok Veletek nehany hasznos infot.
Mi juni 10.-en kora du leptuk at az Osztrak hatart, kertek a konzulatus oldalan megtalalhato kitolott es lepecsetelt orvosi igazolast (oltas igazolas, illetve antegen teszt ami eppen rad vonatkozik)
A palyakon (Kaprun) mind a zart terben (hutte) mind a teraszon kertek az oltasi igazolast. Termeszetesen a magyar igazolasok egyike sem (app es plasztik kartya) nem elfogadott, persze ezt tudtuk, es meg sem probaltuk. Viszont amit azonnal elfogadnak az az A5 papir amit az oltaskor a kezedbe nyomnak. (ami Ausztriaban elfogadott oltas mert megnezik). Azt fotoztuk le, megmutattuk es barhova beulhettunk. A konzuli formanyomtatvany sem erdekli oket. Fontos, gyereknel is kernek igazolast 10 ev felett, nekunk antigen tesztunk (verbol) volt, azt bemutattuk es rendben voltunk, persze angolul, tehat a laborban kerni kell forditast😀. Osszefoglalva: juni 10 utan is kerik a fentieket a huttekben es a telepulesek vendeglato egysegeiben, a felvonok eseteben a kabinos es ulolifteken ellenorzik, viszont a nyitottakon nem. (csakanyos)
2021.06.14. 13:30:23 patkaizsolt
@attilakovi
Köszi az infot! Készülünk mi is, igazából már a nyomtatványok, igazolások beszerzése megtörtént. Sok egymással ellentmondó info kering, de inkább minden legyen meg, nincs vita belőle. ;)
2021.06.14. 21:05:18 Deni11111
Már Ausztria se a normálisok országa .
2021.06.15. 08:00:14 patkaizsolt
@Deni1111
UK most hosszabbított 4 hetet, gondolom ők sem. Németeknél csomó korlátozás, gondolom ők sem. Olaszok tartományonként zárnak - nyitnak, gondolom ők sem. Stb
Szólj hozzá Te is!
Kapcsolódó országok:
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
INGYENES TANÁCSADÁS »
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »