Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Miklós Edit a hétvégén tér vissza sérülése után

2017.11.30. Magyar Sí Szövetség

A kanadai Lake Louise-ban megkezdi a 2017/2018-as Világkupa szezont Miklós Edit. Olimpiai hetedik helyezett alpesi sízőnkre két lesikló futam és egy szuper-óriásműlesiklás vár, melyeket december 1. és 3. között rendeznek meg. Az MTK sportolójának célja ebben a versenyidényben, hogy a februári téli olimpián dobogós helyezést érjen el.
Kép: Miklós Edit / Facebook
Kép: Miklós Edit / Facebook
Magyar idő szerint december 1-én, pénteken 20:30-kor kezdi meg idei első világkupa szereplését Miklós Edit.

A legeredményesebb magyar síző január 15-i súlyos sérüléséből sikeresen felépült, és teljesértékű edzéseket végzett a felkészülés legutóbbi heteiben. Azon a Lake Louise-i pályán térhet vissza, ahol egy évvel ezelőtt harmadik helyen végzett. A világkupa első versenyére nincs megfogalmazott célja, edzésről edzésre és futamról futamra akar fejlődni, hogy a február 9-én a dél-koreai Phjongcshangban kezdődő téli olimpiára csúcsformába lendüljön.

Miklós Edit a több mint 10 hónapos versenymentes időszak után kiváló kondícióban és mentális felkészültséggel áll rajthoz pénteken és szombaton lesiklásban, vasárnap szuperóriás-műlesiklásban.

Közben Edit új videóval jelentkezett
„Az utóbbi 3 hétben remek körülmények között tudtunk készülni, jó döntés volt, hogy hamarabb utaztunk ki Amerikába. Főként szuper-óriásműlesiklást és lesiklást edzettünk. Voltak másfél perces hosszúságú pályám, ahol 120km/h sebességgel csúsztunk és nagyokat ugrattunk. Úgyhogy mindenképp jó volt a versenyre hangolódáshoz újra érezni a sebességet, az adrenalint.

Mivel magasan fekszik Copper Mountain, ahol három hétig edzettünk, nagyon oda kellett figyeljünk, hogy ne terheljem túl magam, így 3 nap edzés után 1 napos pihenő következett, és a tábor közepén tartottunk egy 3 napos pihenőt. A térdem jól viselkedik, nem fáj, így a felkészülést a terv szerint tudtuk végezni. A Lake Louise-i világkupán a célom, hogy újra visszarázódjak a versenyzésbe” – mondta Miklós Edit.

Edzője, Stefan Abplanalp is bizakodó Edit formáját illetően.

„Nagyon jól sikerült a Copper Mountain-i edzéssorozatunk és Edit az első hivatalos edzésen is jól teljesített. Még mindig szüksége van egy kis időre ahhoz, hogy "megtanuljon újra versenyezni", ha a top 20-ban végezne, az nagyszerű kezdés lenne” – nyilatkozta Stefan Abplanalp.

A Lake Louise-i Világkupa menetrendje:

2017. december 1. péntek, 20:30 (női lesiklás)
2017. december 2. szombat, 20:30 (női lesiklás)
2017. december 3. vasárnap, 19:00 (női szuper óriás-műlesiklás)
KOMMENTEK
Konrád Leo | 2017.11.30. 19:42
Drukkolunk neked Edit!!!
százas | 2017.11.30. 19:45
Már sokszor fátylat vont szemeimre ez a LEÁNYKA! Hajrá Edit!
Fuxos | 2017.12.01. 12:23
Hajrá Edit! Büszkék vagyunk Rád! Ahol történt Veled a baj, ott imádkoztam a gyors felépülésedért.

KAPCSOLÓDÓ CIKK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.