Tavaly ilyenkor már síeltünk a Ski amadé terepein

2010.10.18. Bata Attila

Tavaly ilyenkor már síeltünk a Ski amadé terepein Pontosan egy évvel ezelőtt, tavaly ilyenkor már lehetett síelni Ausztriában. Először Turracher Höhe nyitott ki, majd a Ski amadé síterepei. Az idén „késik” a szezon, de például Reiteralmon már mától hóágyúznak. Az egyéves évfordulón azt nézzük meg, hogy megérte-e az osztrák síterepeknek a tavalyi korai nyitás.
Tavaly október 17-én szinte egyszerre nyitott ki a Ski amadé három terepe, Planai, Hauser Kaibling és Reiteralm. Soha ilyen korán nem kezdődött el a szezon még ezeken a síterepeken, és valószínűleg ez sokáig megdönthetetlen rekord marad. Az októberi nyitás után természetesen jöttek még enyhébb időszakok, amelyek nem tettek jót a pályának. Így egy év távlatából, érdemes feltenni a kérdést, vajon megérte-e a korai nyitás?

Ernst Trummer, Planai síterepének vezetője szerint, az előszezon sosem nyereséges, tehát pénzügyileg biztosan nem. Ellenben nagyon hamar híre ment, hogy egy síterep októberben megkezdi a szezont. Ez a hír sokat szerepelt a médiában és hatalmas volt a reklámértéke, nem csak Ausztriában, hanem külföldön is. A síterep és a régió folyamatos és ingyenes reklámot kapott a sajtóban. További pozitívum volt, hogy a korai nyitás hatására fellendült a helyi turizmus és a sportboltok forgalma.

Reiteralm hétfő reggel, már működnek a hóágyúk
Reiteralm hétfő reggel, már működnek a hóágyúk
Az idei kezdet még teljesen bizonytalan. Trummer szerint teljesen ellentmondó időjárási előrejelzéseket kaptak a következő napokról, így egyelőre még várnak a kedvező alkalomra. (Az interjú még múlt héten készült, azóta megérkezett a tél és a havazás.)

Planai az idén nem biztos, hogy szomorkodna, ha elmaradna a korai tél, hiszen hatalmas építkezések zajlanak a síterepen, amelyek sokkal jobban haladnának, ha enyhébb lenne az időjárás. Mindenesetre a hidegre is felkészültek, a hóágyúk már a pálya mellett állnak, csak a rajtra várnak. Az utóbbi időkben a síterepnek sikerült olyan képet kialakítania magáról, hogy a síelők nyugodtan bízhatnak az itteni hóágyúzás hatékonyságában.

A szomszédos Reiteralmon pedig már működnek is a hóágyúk. Itt már a múlt héten is beindították őket, akkor még csak tesztelték őket. Reiteralm hagyományosan korán behavazza a felsőbb pályáit, ahol novemberben az osztrák válogatott szokott gyakorolni, és a nagyközönséget csak hétvégenként engedik a pályára. Az idén november 9-én már Európa Kupa versenyeket rendeznének, addigra elő kellene készíteni a pályát.
KOMMENTEK

Szállástippek
AKCIÓ
Haus Montis - Hauser Kaibling
A Haus Montisban egy 4 fős apartman és egy 2+2 fős stúdió foglalható a Hauser Kaibling 1b jelzésű kék sípályától mindössze 200 méterre. Innen kiindulva a teljes Schladming Négy Hegy pályarendszer besíelhető.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
TUI BLUE Schladming csillagcsillagcsillag
A schladmingi Tui Blue szálloda karnyújtásnyira található a Planaira vezető kabinos lift alsó állomásától. Az épület tetején egy szauna található, páratlan kilátással a környékbeli hegyekre.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Berghof Mitterberg csillagcsillagcsillag
A Schladming-Dachstein régióban a hegyek között megbújva található a Mitterbergen, Gröbming mellett a Hotel Berghof családi szálloda. A hoteltől busszal és akár autóval is könnyedén elérhetők a közeli sípályák: Stoderzinken 3 km, Schladming 4 hegy 10 km.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
h i r d e t é s
INGYENES TANÁCSADÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
Havazás Előrejelzés
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE