Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Farkas Norbert már Schladmingra készül

2013.01.29. sielok.hu

Farkas Norbert már Schladmingra készül Farkas Norbert már javában készül a februári világbajnokságra, természetesen nem pihenéssel, hanem versenyzéssel. Az országos bajnokság előtt sikerült elcsípnünk a Felix Promotion menedzserirodával együttműködő sportolót, aki be is számolt elmúlt napjairól.
A 21 éves síelő négy napig Hinterstoderben versenyzett a magyar szövetség által rendezett nemzetközi egyetemi bajnokságon. Szlalomban és óriás-műlesiklásban is rajthoz állt. „Szlalomban az első futam után bekerültem 33-as rajtszámmal a fordításba, vagyis a legjobb 30-ba. A FIS-pontomat másodszor is megcsúsztam, éppen, hogy nem javítottam. Erős verseny volt ez erős mezőnnyel, ráadásul a magyarokat elég rendesen, magas fölénnyel vertem, így elégedett lehetek.”

Ezután következett az óriás, melyben Norbi még ennél is jobban szerepelt. „44-es rajtszámmal 31. lettem. A második futamban még jobban jöttem, ugyanis megcsúsztam életem legjobb pontját, vagyis 52-t. Lassan most már tényleg jöhet az 50 pontos álomhatár” – mesélte nem kis örömmel a hangjában a sportoló.

Farkas Norbert
Farkas Norbert
Norbi később sem vette haza az irányt, két osztrák versenyen is részt vett. Bár javítani nem sikerült, megint nem szerepelt rosszul, így nagyon tartalmas és egyben eredményes napokat zárt. „Az utolsó öt versenyemen majdnem mindig javítottam és rendre 60 pont alatt zártam. Remek napok vannak mögöttem. Jól éreztem magam, jól ment a versenyzés. Úgy érzem, 100%-osan kész leszek a világbajnokságra, nagyon jók az előjelek.”

A síelő természetesen nem elégszik meg ennyivel. Hétfőn kezdődik a magyar bajnokság, Norbi az ifiknél és a felnőtteknél is rajthoz áll. Ezután három nap pihenés került be a programba, majd újabb edzések következnek közvetlenül a világbajnokság előtt.

„Mit is mondhatnék még? Nagyon várom már a világbajnokságot” – zárta mondandóját Norbi.

KOMMENTEK
kogyulu | 2013.01.29. 19:39
Élőben fogunk neked szurkolni Norbi. :)
huligan | 2013.01.29. 21:02
Tedd oda magad Norbi! Figyelni foglak...:) Hajrá!
FarkasNorbi | 2013.01.30. 21:08
Köszönöm a biztatást, mindent meg fogok tenni.
Külön köszönet, hogy élőben szurkoltok majd! :)
Schladminger | 2013.02.01. 00:39
A schladmingi Sport Cafe is szurkol majd neked! Verseny után szeretettel várunk! :)

h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.