Guay a Kandahar nagy specialistája

Garmisch-Partenkirchen és Erik Guay neve 2011. február 12-én végérvényesen összefonódott. A kanadai a német „síszentélyben” nyerte meg élete első és eddig egyetlen lesikló Világkupa-versenyét 2007-ben, szombaton pedig ugyanitt szerezte meg élete első, és értelemszerűen eddig egyetlen világbajnoki címét, ugyancsak lesiklásban. (A Vk-viadalok közül később további kettőn diadalmaskodott, rendre szuper-G-ben, az egyiken „természetesen” Garmischban.) Ahhoz képest, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek kanadai lesiklóit illették a „Crazy Canucks” (őrült kanadaiak) becenévvel (Dave Irwin, Dave Murray, Steve Podborski és Ken Read tartozott ebbe a körbe), manapság sokkal inkább tarolnak az észak-amerikaiak: 2009-ben John Kucera, most pedig Eric Guay lett világbajnok – előttük viszont egy kanadai sem szerepel a lesiklók dicsőséglistáján! Hazudnánk, ha azt állítanánk, hogy magától értetődő volt Guay mostani aranya. Tízes rajtszámmal, az elit csoportnál jóval korábban rajtolt, azonban csodálatos menetet vágott ki. Amikor 1:58.41 perces idővel célba ért, az új pályarekordot azonnal elkönyvelhette, a győzelmet azonban csak jó órával később. Kibírta, izgulnia igazán csak a svájci Didier Cuche siklása alatt kellett, de akkor is jól szurkolt.

„Élvezem ezeket a perceket, az utolsó cseppjét is megpróbálom átélni ennek az egésznek – mondta az eredményhirdetés után Erik Guay. – Csodálatos nap a mai. Tudják, az ember mindig készít magának egy listát, hogy mi az, amit meg akar tenni. Nálam a világbajnoki cím a lista csúcsán szerepelt.”

A kanadaiak feltámadását egyébként a már említett Cuche bánta, aki két éve négy századdal kapott ki Kucerától, most pedig 32-vel Guay-től. A bronzérmet az az olasz Cristof Innerhofer szerezte meg, aki a szuper-G során már begyűjtött egy aranyérmet.