Hatan haltak meg egy motorosszán-balesetben péntek este Észak-Olaszországban, a Cermis hegyen. A halálos áldozatok valamennyien orosz állampolgárok voltak - mondta a milánói orosz alkonzul. A halálos áldozatok közt négy nő és két férfi van. Két további férfit súlyos sérülésekkel egy trentói kórházban ápolnak.
h i r d e t é s
Az életüket vesztettek közül öten, illetve az egyik sérült krasznodari illetőségű (Dél-Oroszország) orosz állampolgár, egy orosz utazási iroda szervezésében érkeztek Olaszországba. A szerencsétlenség hatodik halottja és a másik sérült az üdülőhelyen idegenforgalmi szakemberként dolgozott.
A szán, ami utánfutót is húzott, egy kivilágítatlan sípályán közlekedett a baleset idején, mintegy 2000 méteres tengerszint feletti magasságban. A sötétben kicsúszott a pályáról, utasai pedig kirepültek belőle, és többen sziklának csapódtak. Az olasz média szerint a szán száz métert zuhant. A baleset két súlyos sérültjét helikopteren szállították el a helyszínről. A motoros szánt a hatóságok feltételezése szerint az egyik áldozat vezette.
A Trento közelében található alpesi hegy az elmúlt évtizedekben már két súlyos katasztrófa helyszíne volt. 1998-ban egy amerikai katonai repülőgép elszakította egy kabinos sílift drótkötelét, és az egyik kabin utasaival a mélybe zuhant. Mind a 19 utas meghalt, a kabin kezelőjével együtt. Egy korábbi tragédiában, 1976 márciusában az egyik kabin szakadt le, akkor 42 ember halt meg.