Az Osztrák Labdarúgó Szövetség szerződtette Hermann Maiert, aki a játékosok mentális felkészítésében fog segíteni. A Herminator ugyanúgy tagja a szakmai stábnak, mint a többi edző. A szövetség azt szeretné, ha a sísportban megszerzett hatalmas tapasztalataival segítené a labdarúgókat is.
h i r d e t é s
Hermann Maier 2009 októberében jelentette be a visszavonulását. Tizenhárom éves (sérülés miatt 12 év) pályafutása alatt nyert olimpiát, világbajnokságot, és négyszer összetett világkupát. Maier célja, hogy „saját pályafutásában szerzett tapasztalatait átadja, hogyan kell célokat kitűzni és elérni”.
Maier elmondása szerint: „nem vagyok pszichológus és nem fogok velük együtt edzeni a pályán, de biztos vagyok benne, hogy más sportág tapasztalatait itt is lehet hasznosítani.” Egyébként nem ez lesz az első alkalom, hogy a Herminator focicsapatnak segít. Májusban még a német válogatott edzőtáborában vett részt, a németek később világbajnokságot nyertek az idén.
1998: a hírhedt bukás és feltámadás az olimpián. Bukás lesiklásban, majd 2 aranyat nyert.
Maier saját tapasztalataiból mesélhet a mentális felkészülés fontosságáról, a sikerről, a győzelembe vetett hitről és arról, hogyan kell feldolgozni a csalódásokat.
Maier 2001 augusztusában motorbalesetet szenvedett, sokáig úgy tűnt, hogy a lábát amputálni kell. A 2001/2002-es szezont teljesen (benne egy olimpia) ki kellett hagynia. 2003 januárjában tért vissza a versenyzéshez és két héttel később már nyert a síversenyek egyik fővárosában, Kitzbühelben.
Az osztrák válogatott hamarosan a svédeket fogadja Bécsben. Az osztrákok az 1998-as világbajnokság óta nem tudtak kijutni fontos tornára saját eredményeik jogán. 2008-ban ugyan részt vettek az Európa bajnokságon, de a rendező ország jogán.
Annak idején az újságírók nemes egyszerűséggel csak Herminátorként emlegették. Fénykorában ha elindult egy versenyen, két lehetőség adódott. Vagy leért és nyert, vagy nem ért le. Ebből a videóból ki van vágva az a rész, amikor elterül a bukás végén a mély hóban és a kamera ráközelít a mozdulatlanul fekvő Maierre. A segítők még messze a hóval küzdenek. Aztán egyszer csak emeli az egyik kezét és elkezd integetni.