Kálomista Gábor és a Megafilm lesz Miklós Edit fejszponzora a hétvégi világkupa futamokon. A Magyar Sí Szövetség volt elnöke, aki az elmúlt 12 évben a szervezet sikereinek fő kovácsa volt, továbbra is segíteni szeretné Miklós Editet céljai elérésében. Kálomista Gábor elkötelezett abban, hogy a jövőben is támogassa világkupa harmadik sízőnket szorosan együttműködve a sísport fejlesztésében érdekelt szakemberekkel.
h i r d e t é s
Kálomista Gábor éveken keresztül segítette Miklós Edit sportolói karrierjének fejlődését a szakvezetéssel együttműködve. A Magyar Sí Szövetség volt elnöke, aki május végén mondott le posztjáról, továbbra is támogatni szeretné a legeredményesebb magyar alpesi sízőt.
„Edit a magyar sísport eddigi legeredményesebb versenyzője, akinek minden segítséget meg kell adni, hogy a téli olimpián a négy évvel ezelőttihez hasonló vagy annál is jobb eredményt érhessen el. Ezért én maximális támogatója vagyok és leszek” – mondta Kálomista Gábor.
A Magyar Sí Szövetség vezetése is minden segítséget és támogatást megad Miklós Editnek.
„A sok negatív vélemény miatt, mely szerint Miklós Edit a súlyos sérülése miatt már nem fog tudni síelni, szükséges, hogy Edit érezze, sokan bíznak és hisznek benne. A visszatérés és a lesiklás rajtjába állás már önmagában is tiszteletet parancsoló. A volt elnök és a jelenlegi szakvezetés is bízik abban, hogy a siker nem várat sokáig magára, és Edit minél hamarabb leküzdi nemcsak a fizikai, hanem a pszichés korlátokat is” – mondta Kapitány Ildikó, a Magyar Sí Szövetség főtitkára.
Miklós Edit ma este magyar idő szerint 20.30-kor áll rajthoz lesiklásban, a világkupa Lake Louise-i állomásán.
“Editnek újra meg kell tanulnia versenyezni. Ennek első lépései következnek a hétvégén. Ha sikerülne már most a legjobb 20 között végeznie, az már egy biztató kezdés lenne. De nem vagyok türelmetlen, minden a terv szerint halad, és februárra kell Editnek csúcsformába kerülnie, ez a cél” – nyilatkozta Stefan Ablanalp, Miklós Edit edzője.