Menü ≡

Ki kellett tenni a megtelt táblát a Téli Sportágválasztón

2015.01.19.
Január 18-án olyan nagy érdeklődés övezte a Téli Sportágválasztót, hogy a szervezőknek ki kellett tenni a "megtelt" táblát. A rendezvényre 8500-an regisztráltak be előre, a sportági képviselők, sportolók, bemutatókra érkezők, meghívott vendégek száma pedig kis híján 1000 volt.
h i r d e t é s
Jégvitorlás, jéglabda, jég-korfball, versenyszánkó, versenybob "szántotta fel" a Városligeti Műjégpályát a hétvégén. A Téli Sportágválasztón a résztvevők közel húsz sportágat tudtak kipróbálni és gyönyörködni az igazán látványos sportági bemutatókban. Az esemény célja, hogy a látogatók télen is átéljék a mozgás örömét és hogy a kipróbálás után minél többen találják meg a hozzájuk leginkább illő téli sportágat.
Kilépés a vetítésből
másodpercenként
3
váltás
A vasárnapi belépődíjmentes rendezvény a Nagy Sportágválasztó Szervező Iroda és az Országos Egészségfejlesztési Intézet közös szervezésében jött lére. A Nagy Sportágválasztó szervezői fontosnak tartották, hogy tágabb teret és megfelelő sportterületeket biztosítsanak a téli sportágaknak egy tematikus rendezvény keretében, hiszen a hagyományos májusi és szeptemberi, több mint 100 sportágat felvonultató Budapesti Nagy Sportágválasztón nincs lehetőség nagy jeges felületek letelepítésére. A Városligeti Műjégpálya és a Vajdahunyad vára igazán megkapó "háttérdíszletet" adott a rendezvénynek.
A Téli Sportágválasztón az érdeklődők az ismertebb korcsolyasportok, a jégkorong, a síelés, a snowboard, a biatlon (sífutás és légpuskalövészet) mellett, kevésbé ismert, de annál izgalmasabb sportágakat is kipróbálhattak. Volt például kutyaszánhajtás, bandy (jéglabda), curling, jégvitorlázás, versenybob és versenyszánkó, sőt, a világon először itt mutatkozott be egy új sportág, a jég-korfball is. Engi Klára, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség "Gyere korizni!" programjának vezetője minden órában csoportos korcsolyáztatást tartott 4-7 éves gyerekeknek, profi oktatókkal. Sebestyén Júlia irányításával a műkorcsolyázók hivatalos versenyprogramjaikból mutattak be ízelítőt. Telegdi Attila, a szövetség gyorsasági szakágának szövetségi kapitánya vezetésével, rövid- és hosszúpályás gyorskorcsolya bemutatókat is láthattak a jelenlévők. Szuper Levente, a jégkorong sportági helyszínén, szinte megállás nélkül segítette a sportág kipróbálását, de Tokaji Viktorral, a férfi felnőtt jégkorong válogatott csapatkapitányával is lehetett találkozni a helyszínen. A Magyar Jégkorong Szövetség szervezésében U8-as Mini Jégkorongbajnokság szurkolóivá is válhattak a nézők, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség aktivitásának köszönhetően – a bajnokok Csabai Edvin, Kiss Tamás, Hüttner Csaba, Paksy Tímea irányításával – szárazföldi, ergométeres edzésen vehettek részt, de meghallgathatták Kropkó Péter praktikus tanácsait is azzal kapcsolatban hogyan érdemes és szükséges felkészülni a téli, szabadtéri sportolásra, bringázására, futásra.
A Téli Sportágválasztó rendezvény csatlakozott World Snow Day kampányhoz. A Nemzetközi Sí Szövetség világméretű kampánya – mely a téli sportok népszerűsítésére jött létre – immáron negyedszer került megrendezésre, és a csatlakozó országok száma 2015-ben újabb rekordot döntött. Így január 18-án a világ közel 40 országában egyszerre űztek téli sportokat a fiatalok, családok. Magyarország legimpozánsabb, a téli sportágakat legszélesebb körben felvonultató és legtöbb látogatót vonzó World Snow Day rendezvénye minden bizonnyal a Téli Sportágválasztó volt.
Forrás: www.telisportagvalaszto.hu
Szólj hozzá, legyél az első!
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
SÍELŐK NAPTÁRA » FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »