Országszerte komoly gondokat okoz a havazás Szlovákiában, Pozsony megye kivételével minden régióban első- és másodfokú figyelmeztetést adott ki a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ). A hajnal óta tartó havazás eredményeképpen a frissen hullott hó mennyisége helyenként elérte a 30 centimétert.
h i r d e t é s
Az időjárás az ország délnyugati részét leszámítva mindenütt komoly gondokat okoz, a legtöbb közutat kásás hóréteg borítja, több hegyi átjárót lezártak a teherforgalom előtt, késnek a vonatok és az ország keleti részében több tízezer háztartás maradt villanyáram nélkül.
A SHMÚ adatai alapján délelőtt Közép- és Észak-Szlovákiában volt a legrosszabb a helyzet.
A hirtelen nagy mennyiségben lezúduló vizes hó és a szél összhatásának következtében sok helyütt megsérültek a villanyvezetékek, a besztercebányai kerületben közel 20 ezer, Igló, Eperjes, Bártfa, Kassa és Rozsnyó környékén pedig további 80 ezer háztartás maradt villanyáram nélkül.
Poprád környéke ma reggel: 12 óra alatt kb. 40 cm hó esett
A havazás a közúti közlekedésben is nehézségeket okozott. A Szlovák Útkezelő vállalat (SSC) tájékoztatása szerint az ország fő közútjai járhatóak voltak csütörtökön délelőtt, egyedül a Kassa és Dargov közötti első osztályú utat kellett lezárni az erős szél miatt. Emellett időlegesen több másod- és harmadosztályú utat is le kellett zárni a közép szlovákiai régióban, amíg eltávolították a szél által kidöntött fákat.
A szél és a havazás több helyütt is lassítja a közlekedést, északon a legrosszabbak az útviszonyok, de a nyugati régiót leszámítva mindenütt hókásásak az utak, a magasabban fekvő területeken pedig 5-10 centiméternyi legyúrt, helyenként lefagyott hó van az utakon. A havazás miatt több hegyi átjárót, köztük a Sturec, Donovaly, Certovica átjárókat teljesen lezárták a teherforgalom előtt, az említett szakaszok a többi jármű számára csak hóláncokkal járhatóak. A hólánc használata a teherforgalom számára a többi szakaszokon is ajánlott.
A Szlovák Államvasutak (ZSR) szóvivőjének tájékoztatása szerint a havazás által leginkább érintett régiókban, az ország középső és keleti részén mindenütt számítani kell a járatok késéseire, mivel a vonatok biztonsági okokból lassabban közlekednek. A nemzetközi vonalakon a késések időtartama elérheti a három órát is. A szóvivő szerint a vasút mindenkit arra szólít fel, ha csak teheti, ne utazzon.
A nyugatról Garamszentkereszt, keletről Bártfa, észak-dél irányban pedig Késmárk és Rimaszombat által behatárolható területen csütörtök délelőtt a meteorológusok másodfokú figyelmeztetése volt érvényben, az előrejelzések szerint ezekben a régiókban estig újabb 30-40 centiméter hóra lehet számítani.