Az idei év első félévében 16,1 százalékkal több külföldi érkezett Szlovákiába. Ennél is figyelemreméltóbb, hogy a magyarok száma a tavalyi számokhoz képest, az átlag felett, 26 százalékkal emelkedett. Ezekben az adatokban főleg az előző síszezon adatai meghatározóak.
h i r d e t é s
Két évvel ezelőtt a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal (SACR) akkori vezérigazgatója arról beszélt, hogy egyre kevesebb magyar látogat Szlovákiába. A politikai feszültségek és a forint gyenge árfolyama is szerepelt a magyarázatok között. Ezek után, az utóbbi két évben egyre többen indultunk ismét Szlovákia felé, az idén már jelentősnek mondható, 26 százalékkal nőtt a magyar látogatók száma.
Soňa Jelínková, a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal budapesti irodájának vezetője szerint a mostani emelkedés az utóbbi hét év megfeszített munkájának a gyümölcse, a korábbi kampányok eredményei most látszanak meg. Másodsorban pedig Szlovákiában megváltozott a turizmus támogatásának módja. Az állam a bejelentett vendégéjszakák után támogatja a szállásadókat, így elkezdett fehéredni ez a szürkegazdaság is. Azt se felejtsük el, hogy ezek a statisztikák csak a vendégéjszakákat mérik, így az egynapos síelésre érkező magyarok nem szerepelnek benne, ezekkel együtt más lenne a kép.
A Hospodárske noviny híre szerint Chopok déli oldala az idén igazi sláger volt a magyarok között. Ezt mutatja, hogy az Felső-Garam régió (Horehronie) sípályáira, síbuszaira és idegenforgalmi látványosságaira kedvezményeket biztosító turisztikai kártyát az egyik legnagyobb számban a magyarok váltották ki. Az északi oldalra és a távolabbi környékére érvényes, Liptói turisztikai kártyát pedig 30%-kal több honfitársunk vette meg.
Nemcsak Chopokon, hanem a közelebbi síterepen, Donovalyban is nőtt a magyarok létszáma a korábbi szezonhoz képest.
Az idén az ötödik helyen állunk az országok között. Előttünk, a hagyományoknak megfelelően, a csehek, a lengyelek és a németek állnak. Az idén hihetetlenül (+126%) megnőtt az ukránok száma, őket követjük az ötödik helyen.
Szlovák reklámkampány Nagy-Britanniában
Szlovákia 10 legnépszerűbb turisztikai célpontja között főleg síterepek (nyáron a túrázók) és aquaparkok szerepelnek. Az első tízben két síterep mellett, egy múzeum, egy állatkert és hat (!) aquapark található. Ahogy a szlovák idegenforgalmi szakemberek mondják, nem az aquaparkok vonzzák a magyarokat, hiszen abból nálunk is van bőven.
Pedig nem érdemlik meg, hogy náluk költsük el - nehezen megkeresett pénzünket. Nem egy csoportról tudok, akiknek feltörték a kocsijukat, rosszabb esetben buszukat - mert Magyarok voltak - és természetesen ellopták a sífelszerelésüket. Én soha nem mennék Szlovákiába síelni, ár-érték arányban nem összemérhetők Dél-Tirollal, a többi olasz hellyel vagy Ausztriával.
Ellentétben tétben az előttem szólóval - aki valószínűleg csak a hallomásra támaszkodik - én mindenkinek csak ajánlani tudom Szlovákiát! Animátorként és síoktatóként Donovalyban dolgoztam a tavalyi szezonban, a kint töltött 3 hónap alatt egyetlen atrocitás sem ért! Mindenki kedves volt velem és a többi magyar kollegámmal! Árban pedig jóval olcsóbb, mint Ausztria, Olaszország, Franciaország. Donovalyt közelsége és megfizethetősége miatt kedvelik a legtöbben, kezdőknek, családoknak és pár napos síelésre menőknek kiváló terep! Gyerekeknek külön élvezet a Funparkban tanulni!Chopok északi és déli oldala az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően felveszi a versenyt a nyugati nagyobb síterepekkel! Bár az ár itt már magasabb is. Én tehát nem elmondásból, hallomásból, hanem saját tapasztalataimból beszélek és mindenkinek csak ajánlani tudom Szlovákiát!!!
Nekem is csak jó tapasztalataim vannak Szlovákiával kapcsolatban,Chopok ha Ausztriában lenne egész biztos az egekig magasztalnák,ez egy top síterep európai viszonylatban is, kimerem jelenteni,ami talán probléma,hogy mivel ezt már elég sokan tudják a környező országokban is ,így elég zsúfolt,főleg ha az idő miatt csak az alsó pályák üzemelnek.
Én nem csodálkozom,hogy egyre több a magyar,az lenne fura ha nem így lenne,a fejlődést mindenki látja és élvezheti is ha egyszer ellátogat ide,vagy akár egy szerényebb síterepre.Aki szereti a síelést,mint sportot annak nagyon ajánlom Szlovákiát,de az előítéleteket otthon kell hagyni.
15-évig jártam sk-ba .Mikor a 90-es évek elején kimentünk ,volt úgy ,hogy,naponta 15-20 Magyar busz is parkolt a pálya parkolójában. EZ megszűnt !!NEM IS CSODÁLOM !! Az undorító viselkedésüknek köszönhetően !Hajrá szlovákia ! Sieljenek magukban!/ 15EU-ért 3 km pálya /
Hát nekem még nyelvi problémáim sincsenek, anyanyelvi szinten beszélek szlovákul, de akkor sem mennék többet, ha ők fizetnének. Az undorító, viselkedésük, még csak egy mosolyra sem futja, de a pénzem az kéne: de lehetőleg úgy, hogy hagyjam ott a pénzt, és húzzak rögtön a Duna mőgé (vagy a egyenesen a Dunába). Nem egyszer előfordult, hogy amikor a rendőr meglátta magyar rendszámomat, azonnal kivett a sorból pedig tényleg nem csináltam semmit. Csak amikor megszólaltam ékes szlovák nyelven, akkor esett le az álla, és megkérdezte: maga a mienk? (Vy ste náš?)Mintha nem lenne mindegy. Kicsit (vagy nem is kicsit) még mintha mindig a szocializmusban élnének. Pénzt szedni már tudnak mindenért, de hogy esetleg eltakarítanák a fizetős parkolót, hogy ne kelljen térdig a sárban járnom 5 euróért, azt már nem! Ausztria sokkal szebb, gemütlich, és nem pofáznak minduntalan bele, milyen nyelven beszéljek.