h i r d e t é s
A Magyar Annapurna Expedíció - Erőss Zsolt, Kollár Lajos, Mécs László és Horváth Tibor - március 28-án indult el Budapestről, hogy megmássza a Himalája egyik legveszélyesebb hegyét, a 8091 méteres magas Annapurnát.
Vincze Szabolcs közölte: Horváth Tibor szombat délelőtt indult vissza a 6800 méter magasan található III-as táborból az alaptábor felé. Délután négykor rádión bejelentkezett, és elmondta, hogy rossz látási viszonyok mellett és olykor mellig érő friss hóban halad a kettes tábor felé.
"Tibor nem érte el a II-es tábort, és nem jelentkezett többé rádión sem. A jelzett területek átvizsgálása ma reggelre megtörtént, és egyértelműen megállapítható, hogy egy jéglavina az alsó kötélszakaszt is leszakítva Tibort elsodorhatta, és maga alá temette" - írta közleményében az expedíció sajtófőnöke.
Erőss Zsolt vasárnap reggel próbálkozott meg a csúcstámadással, de a hegyen uralkodó időjárási körülmények vissza kellett fordulnia.
A "Magyarok a világ nyolcezresein" elnevezésű expedíciósorozatot Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Mécs László indította el a 2002-es sikeres Mount Everest-mászás után azzal a céllal, hogy a világ 14 nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsára jusson fel magyar hegymászó. A múlt évben, 2011-ben a 8516 méter magas Lhoce csúcsának elérésével 11-re növelték a magyarok által megmászott nyolcezres hegyek számát. A magyarok által még nem meghódított három nyolcezer méternél magasabb hegy - az Annapurna (8091 méter), a K2 (8611 méter) és a Kancsendzönga (8586 méter) - közül esett a választás idén az Annapurnára.
Tiborral 2010 őszén volt szerencsénk találkozni, amikor Raurisban egy előadás keretében élménybeszámolót tartott nekünk a nepáli Cho Oyu (8201 m) megmászásának kísérletéről. Igazi fanatikus volt, a természet és a hegyek nagy szerelmese, aki Erőss Zsolt oldalán tele volt tervekkel a jövőt illetően.
Nyugodjék békében!
Horváth Tibor és társai blogja:
4bakancs.com/