Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Miklós Edit a síszövetség új elnöke, vagy mégsem?

2018.04.15. MTI

Visszahívták a teljes elnökséget, majd az olimpiai hetedik Miklós Editet, a héten visszavonult alpesi sízőt választották meg elnöknek vasárnap a Magyar Sí Szövetség rendkívüli tisztújító közgyűlésén. Az eddigi elnök, Bajai András még a közgyűlés megkezdése előtt színjátéknak nevezte a közgyűlést, álláspontja szerint több okból is törvénytelenül hívták össze.
A 30 éves Miklós Edit 26, a korábbi elnök Bajai András 2 szavazatot kapott. Az új vezető, akinek a megbízatása négy évre szól, kortesbeszédében azt mondta, hogy egy hete nagyon kemény döntést hozott, amikor úgy döntött, hogy befejezi a versenyzői pályafutását. "Nem engedtem, hogy eltántorítsanak a sísporttól, ezért jelöltettem magam elnöknek" - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy minden energiájával, ambíciójával és szakmai tapasztalatával azon lesz, hogy Magyarország fenn maradjon a sínemzetek térképén. "Az elindított utánpótlás-programok pedig folytatódjanak, mert vannak biztató eredmények. Azt szeretném, hogy az északi szakágban is olyan eredményeket tudjunk elérni, mint az alpesiben" - szögezte le.

Megválasztása után Miklós Edit az MTI-nek úgy nyilatkozott, azon lesz, hogy elhozza a békét a sísportban, valamint hogy mind a klubok, mind a versenyzők az eredményekre tudjanak fókuszálni. Konkrét terveiről egyelőre nem beszélt, csak annyit mondott, hogy leül egyeztetni a klubokkal, hogy meghallgassa a javaslataikat, s egyúttal ő is elmondja nekik a saját elképzeléseit.

A szövetség alelnöke Gótzy Antal maradt, miután 25 voksot kapott, míg a másik jelölt, Bajai András csak kettőt.

Az eddigi elnök, Bajai András még a közgyűlés megkezdése előtt színjátéknak nevezte a közgyűlést, majd bejelentette a tagságnak, hogy a bíróságon megtámadja a közgyűlés határozatait, mert azt álláspontja szerint több okból is törvénytelenül hívták össze. Kifejtette: elnöki jogkörét korlátozták, továbbá a közgyűlés összehívásáról döntő elnökségi ülést, valamint a közgyűlést is csak neki lett volna joga összehívni.

A közgyűlést levezető Gótzy Antal, valamint az általa ügyvezető alelnöknek kinevezett Kaszó Klára ezzel szemben azon az állásponton voltak, hogy az alapszabály rendelkezése alapján a közgyűlés határozatai jogszerűek, mert azt az elnök akadályoztatása esetén az alelnök is jogszerűen összehívhatta. Kaszó arra hívta fel a figyelmet, hogy éppen az elnökség próbálta meg a jogszerűséget fenntartani a szövetségben, és Bajai volt az, aki ezt megakadályozta. A volt elnök ugyanis nem hívta össze a közgyűlést, pedig az alapszabály ezt előírta a számára, miután március 5-én a lemondások miatt működésképtelenné vált az ellenőrző bizottság.

Bajai beszélt arról is, hogy újabb bizonyítékok kerültek a birtokába, amelyek nagyon súlyos bűncselekmények elkövetésére utalnak a szövetség korábbi vezetése részéről. Állítása szerint a síszövetség ellen büntetőeljárások vannak folyamatban.

A közgyűlés határozata alapján az új elnökség tagja lett még Büki Gábor, Tóth Zalán, Becze Tibor Zsolt, Kis Márton Vidor és Szőcs Emőke.
KOMMENTEK
magnum56 | 2018.04.16. 15:51
Sajnos nem ismerem az ellenségeskedés igazi okát, de számomra nagyon sok a kérdőjel ebben a történtben.
1. Kik akarták eltántorítani Editet a sísporttól? Eddig mindig azt halottuk, hogy mindenki maximálisan támogatja.
2. Ha Bajai András nem felelt meg elnöknek, akkor miért nem választották meg pl. Gótzi Antalt, miért kellett ehhez Edit?
3. Miért mondtak le az ellenőrző bizottság tagjai? Mi történt, ami miatt már nem vállalták tovább a felelősséget?
4. Az alapszabály szerint a közgyűlést az alelnök is összehívhatja, az elnök akadályoztatása esetén. Súlyos beteg volt az elnök, vagy mi által volt akadályoztatva?
5. Bajai András elnöki mandátuma lejárt? Netán a közgyűlés vagy az elnökség megfosztotta az elnöki tisztségétől az alapszabály megsértése miatt? Volt fegyelmi eljárás? Ha nem váltottál le a régi elnököt, akkor most két elnök van?

Ha valaki tisztábban lát az ügyben, kérem írja meg.
huligan | 2018.04.16. 16:09
Én nem ismerem a belső ügyeket, de az látható volt az elmúlt években kívülről is, hogy a szövetség szereptévesztésben van. Sportmenedzser irodaként működik évek óta.
sika71 | 2018.04.17. 10:23
A magyar sísportot biztos hogy a Bajai tudná megmenteni?
huligan | 2018.04.17. 13:00
A rekreációs sísportot nem kell megmenteni, megy az szépen, köszönhető a rengeteg lelkiismeretes sportegyesületnek, akik érdemben foglalkoznak "utánpótlás neveléssel" és az amatőr sportolóknak tartalmas rekreációs programokat hírdetnek. A magyar sí sport köszöni rendben van! A professzionális része rohad...
pisti a garazda | 2018.04.18. 14:52
Rohad... Elég kevés sport kivétel ebben az országban. De biztos, hogy ezen egy "mezei" versenyző tudna változtatni? Vagy nem is igazán kellenek különösebb képességek az elnöki poszthoz?
Apple csilla | 2018.04.22. 21:40
Kívülálló, laikusként - Edit nagy tisztelőjeként, de egyben vállalat vezetőként - felmerül a kérdés, hogy biztos egy elnöki poszt szakszerű betöltéséhez a legjobb hazai sízőnek kell mindössze lenni? Jogi és/vagy közgazdasági, képzett vezetői gyakorlat mennyire követelmény?
Biztos, hogy egy ilyen fantasztikus jó síversenyzőnek nem a jelenlegi hazai versenyzőket kellene inkább sí-szakmailag koordinálni, menedzselni akár nemzetközi szinten is?
Nagy kérdés számomra, mit tudna Edit kezdeni a Szőlősi-testvérek helyzetének rendezésével, esetleg Izraelből való visszahozatalukra??? stb.
TZoli | 2018.04.24. 08:39
Ez a nap vicce számomra. Éppen Ő nyilatkozta le, hogy megérdemelték büntetésüket, mert csaltak. Emiatt vesztette el hitelességét előttünk.
magnum56 | 2018.05.07. 15:31
Tud valaki új fejleményről?

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE