Miklós Edit hatalmasat bukott a női alpesi sízők világkupa-sorozatába tartozó Altenmarkt-Zauchensee-i lesikló verseny edzésén, ami után mentőhelikopterrel vitték kórházba.
h i r d e t é s
A csíkszeredai születésű magyar sízőnek egy jobb kanyarban szétcsúsztak a lábai, majd nagyot esett, egyik léce ráadásul nem oldott le, és a havon csúszva nekisodródott egy kapunak is.
A 28 éves Miklós Editet mentőhelikopterrel vitték le a célba, és láthatóan nagy fájdalmai voltak, a lábát fogta. Később rohamkocsiba tették, majd egy másik helikopterrel a pongaui kórházba szállították. Egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen sérülést szenvedett.
Az elmúlt napok erős havazásai miatt csütörtökön, pénteken és szombaton is törölni kellett az ausztriai programot, de vasárnapra derült idő fogadta a versenyzőket, így a terveknek megfelelően 9.30-kor elkezdődött a hivatalos tréning. Hármas rajtszámmal Nadia Fanchini hasonló körülmények között bukott, neki is szétcsúsztak a lábai egy kanyarban, de a pályának már egy lejjebb fekvő részén. Az olasz versenyzőért, akit a pályát szegélyező oldalháló fogott meg, szintén mentőhelikopter jött. Ekkor kellett először félbeszakítani az edzést, másodszor pedig Miklós Edit bukását követően. A két szerencsétlenül járt síző nem indul a 12.15-re kiírt vk-futamon.
Az Altenmarkt-Zauchensee-i versenyt nagy érdeklődés övezi, mert két hónappal kartörését követően itt tér vissza a leggyorsabb szám olimpiai és világbajnoka, az amerikai Lindsey Vonn. Első hivatalos csúszásán, az edzésen a 38. időt érte el.
A vasárnapi programban eredetileg szuperóriás-műlesiklásból és műlesiklásból álló szuperkombinációt rendeztek volna, de a szervezők döntése értelmében 9.30-kor lesikló tréninget tartottak, majd 12.15-kor következik a verseny.
FRISSÍTÉS
A korábbi hírek kiegészítése: dr. Kaszó Klára, ügyvezető elnök információi alapján:
Miklós Edit jobb térde sérült meg súlyosabban: miután a kifrodult térdét visszarakták az orvosok, MR-vizsgálatot végeztek rajta, és megállapították, hogy a térdében súlyosan megsérültek a szalagok, porcsérülése és csontörése is van a térdében.
Egy Innsbruck mellett fekvő magánklinikára szállították, ahol az a Dr. Schenk nevű orvos vizsgálja meg, és dönt a műtétről, aki korábban is operálta már a térdét. Akkor gyorsan felépült.
Dr. Kaszó Klára elmondta, hogy Edit bal térde is sérült, de nem olyan mértékben, mint a jobb. Hamarosan a bal térd vizsgálati eredményei is megszületnek. A jobb térdét viszont nagy valószínűséggel meg kell műteni.
" A következő szezonra rehabilitálódhat, és felkészülhet. Azon vagyunk, hogy mielőbb regenerálódjon a beavatkozás után. Szerencsére nagyon jó fizikai állapotban van, így kevésbé várható, hogy leépül izomzatilag. Edzője Stefan Abplanalp szerint más versenyző elájult volna, Edit jól viselte a fájdalmakat, és azt is, hogy viszonylag későn került kórházba.
A balesetről Stefan azt is elmondta nekem, hogy tavaly is ennél a szakasznál hibázott Edit, de akkor nem bukott. Most kiváló tempóban és jó pozícióban érkezett ehhez a szakaszhoz. A jobb lábára erősebben terhelt, és a bal léce megakadt a hóban. Ha egy meredekebb szakaszon történt volna ez, akkor nem lett volna baleset. Mivel lapos volt ez a szakasz, erős becsapódás következett. Sajnos a léce sem oldott le. Most Insbruckba megyek Edit után" - mondta Kaszó Klára..
Majd hozzátette: " Furán érzem magam, meglepő, de nyugodt vagyok, Tudomásul vettem, ami történt. Ez most jelentheti azt is, hogy nagyobb figyelmet fordítunk a többi alpesi sízőre. Bízom, hogy ezután mindannyian megerősödünk majd, és Edit, miután visszatér, jobb lesz, mint valaha.
Edit közérzete javult, a körülményekhez képest jól van.