Miklós Edit számára is megkezdődik a 2016/2017-es Világkupa szezon a kanadai Lake Louise-ban, december 2. és 4. között. Pénteken és szombaton a lesikló futamokat, vasárnap a szuper-óriásműlesiklást rendezik. Olimpiai hetedik helyezett sportolónk célja a világkupa sorozatban és a februári világbajnokságon a dobogós helyezés megszerzése.
h i r d e t é s
Miklós Edit magyar idő szerint december 2-án, pénteken 20:30-kor kezdi meg szereplését a versenyidényben. A legeredményesebb magyar síző az előző szezonban stabilizálta jó teljesítményét, de az előtte álló futamokon nem kisebb céllal áll rajthoz, mint az első háromba kerülés lesiklásban és a pontszerzés szuper-G-ben. Ennek elérésében új stábja segíti Stefan Abplanalp vezetőedző irányításával, aki tavaly a svájci női csapatnál dolgozott, és korábban többek között az olimpiai és világbajnok amerikai Lindsey Vonn, valamint Julia Mancuso felkészülését is segítette.
Az új szezont nagy várakozás előzi meg, különösen ezért, mert a szakemberek szerint egy jó teljesítménnyel alpesi sízőnk ismét képes a pódiumon végezni. A kanadai Lake Louise-ban Edit pénteken és szombaton lesiklásban, vasárnap szuperóriás-műlesiklásban áll rajthoz.
„A felkészülési időszakban a munka nagy részét Svájcban végeztük, Lake Louise előtt pedig az amerikai Copper Mountain-ben edzettünk. Jó a kondícióm és technikailag is sokat javultam a Stefannal eltöltött edzések alatt. Azt, hogy a mezőnyhöz képest mennyit fejlődtem, most felmérhetem. A Lake Louise-i pályán jók a hóviszonyok. Igaz, egy kicsivel lejjebb van a rajt, mint a korábbi években, de különben minden rendben. Jó érzés újra verseny hangulatot érezni, látni a többieket. Törekedtünk arra, hogy edzésről edzésre egyre kevesebb hibát kövessek el. Kielemezzük a menetet, és javítjuk a következő napra” – mondta Miklós Edit.
Lake Louise-i Világkupa menetrendje:
2016. december 2. péntek, 20:30 (női lesiklás)
2016. december 3. szombat, 20:30 (női lesiklás)
2016. december 4. vasárnap, 19:00 (női szuper óriás-műlesiklás)