Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Útkorlátozások öt megyében a havazás miatt

2018.02.27. MTI

Györ-Moson-Sopron, Tolna, Somogy, Zala és Vas megyében, közel 20 útszakaszon lépett érvénybe korlátozás a havazás miatt kedden, ám elzárt település nincs - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Közrendvédelmi Főosztályának vezetője kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Hófúvás miatt lezárt út a Zala megyei Pölöskefő és Gelse között, Pölöskefő határában 2018. február 27-én. MTI Fotó: Varga György
Hófúvás miatt lezárt út a Zala megyei Pölöskefő és Gelse között, Pölöskefő határában 2018. február 27-én. MTI Fotó: Varga György
Lakatos Tibor közölte: a rendkívüli téli időjárás miatt országos irányító törzset hozott létre az ORFK a rendőri tevékenység koordinálására. A törzs folyamatos kapcsolatot tart a többi között az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal és az Országos Meteorológiai Szolgálattal.

Országszerte több mint négyezer rendőr teljesít szolgálatot a közterületeken, akik felkészültek a további forgalomterelések biztosítására is - tette hozzá a főosztályvezető.

Elmondta: az utak egy részén félpályás útlezárás, több szakaszon teljes útzár lépett érvénybe, illetve van, ahol korlátozzák a 7,5 tonnánál nehezebb teherautók forgalmát.

A legfontosabb korlátozással érintett útszakasz a Győrt a Bakonyon keresztül Veszprémmel összekötő 82-es főút - fűzte hozzá.

Kamion halad a hófúvásban az M7-es autópályán Letenye közelében 2018. február 27-én. MTI Fotó: Varga György
Kamion halad a hófúvásban az M7-es autópályán Letenye közelében 2018. február 27-én. MTI Fotó: Varga György
Arról is beszámolt, hogy kedden hajnaltól délelőttig 11, a téli időjárással összefüggő baleset történt. Ezek közül egy, a Fejér megyei Bicskénél egy feltakarított útszakaszon bekövetkezett baleset halálos áldozatot követelt.

Lakatos Tibor megerősítette, hogy a horvát hatóságok nem engedik be a 7,5 tonnánál nehezebb járműveket Horvátország területére, ezért a teherautók számára parkolóhelyeket jelölnek ki.

Végül arra kért mindenkit, hogy csak téli gumival, teli tankkal, pléddel és élelemmel felszerelkezve közlekedjen, illetve elindulása előtt tájékozódjon az útviszonyokról a rendőrség, illetve a közútkezelő honlapján.
KOMMENTEK

h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.