Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Pénteken ismét havazhat itthon az észak-keleti részen

2013.03.20. sielok.hu

Még az előttünk álló hétvégén sem lesz tavasz, és most nem a Tátra vagy az Alpok időjárásáról beszélünk, hanem a hazai helyzetről. Hétvégére is maradnak az éjszakai mínuszok, sőt, az előrejelzések szerint az ország észak-keleti részén havazással, erős széllel és hófúvással kell számolni.
Az időkép.hu előrejelzése szerint csütörtök reggel már az egész Dunántúlon, az Alföld déli területein és északon is egyre több helyen eredhet el az eső, majd napközben a középső és keleti területekre is kiterjed a csapadékhullás. Legkésőbb, a késő délutáni, esti órákban északkeletre is megérkezik az eső. A délutáni órákban nyugaton megszűnik a csapadék, megkezdődik a felhőzet felszakadozása, az éjszakai órákra már a Dunántúl nagy részén kitisztulhat az ég. Ugyanakkor csütörtökön a hajnali, reggeli óráktól megkezdődik a hideg levegő beáramlása a Kárpát-medencébe, az északi-északnyugati szél megerősödik, először a Dunántúlon fordulhatnak elő viharos széllökések, majd délután északkeleten is kísérhetik viharos lökések az északi szelet.

Hajnalban 2 és 7°C közé csökken a hőmérséklet, majd nappal elsősorban csak keleten, északkeleten várható, hogy emelkedik a hőmérséklet érezhetően, itt 11-12°C körüli értékekre van kilátás, valamint a délutáni órákban nyugaton, ahol megkezdődik a felhőzet felszakadozása, ott is átmenetileg melegedhet kicsit az idő, bár ez elmarad majd az északkeleti országrészben várható maximumoktól.

Csütörtök este északon már előfordulhatnak olyan területek, ahol havas esőre, havazásra vált át a csapadék, majd az éjszakai órákban lassan, de folyamatosan kelet felé helyeződik át a csapadékmező és egyre többfelé az esőt havas eső, havazás válthatja fel. Egyre nagyobb területen válik viharossá az északi-északnyugati szél.

Pénteken így már az északkeleti, keleti területeken havazás lesz a jellemző, ahol ismét fehérré változhat a táj, még délkeleten és az Alföld középső területein havas esőre, esőre kell számítani, de estére a csapadékhullás folyamatosan mindenhol megszűnik, és egyre nagyobb területen szakadozhat fel a felhőzet. A Dunántúli-középhegység magasabban fekvő részein és északkeleten a széllökések pénteken megközelíthetik a 90 km/h körüli értéket is. Péntek hajnalban országszerte fagypont körüli értékekre számíthatunk, napközben az ország nagy részén 5°C felé emelkedik a hőmérséklet és elsősorban a Dunántúlon napos időre van kilátás, északkeleten, keleten viszont fagypont alatti maximumokat mérhetünk csak, így a viharos széllel együtt hófúvások is kialakulhatnak a térségben.

A hétvégén már nem várható jelentős csapadék, de elsősorban nyugaton, majd vasárnap a déli országrészben is időnként hószállingózás, havazás előfordulhat. Az északi-északkeleti szél viszont még többfelé élénk, erős lesz. Hidegek lesznek a hajnalok, északkeleten, keleten a hófedte, derültebb tájakon szombat reggelre -8°C, vasárnap reggelre akár -10°C köré is csökkenhet a hőmérséklet, nappal a maximumok is elmaradnak az ilyenkor megszokott értékektől.
KOMMENTEK
votika | 2013.03.21. 22:46
Remélem, azért olyan sok hó nem esik, mint a múlt 7en!

h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.