Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Ötéves gyereket gázolt a ratrak Werfenwengben

2011.12.26. Bata Attila

Ötéves gyereket gázolt a ratrak Werfenwengben Tragikus baleset történt vasárnap délután a salzburgi tartomány egyik síterepén, Werfenwengben. Egy német családapa és ötéves fia a pálya szélén haladva ütközött egy felfelé tartó ratrakkal. A baleset következtében a gyermek a helyszínen életét vesztette, az édesapát súlyos sérülésekkel kórházban kezelik.
A baleset vasárnap délután 16:10 perckor következett be. A rendőrség közleménye szerint a pálya ekkor még nyitva volt, hiszen az utolsó lift is 16:00 óráig járt. A harminckét éves német férfi és ötéves kisfia együtt csúsztak le a pálya jobb szélén, pontosan azon a részen, ahol ugyanabban az időben egy ratrak tartott felfelé. A ratrak már az esti műszakra készült, hóágyút szállított az esti pályakarbantartáshoz.

A rendőrség szerint a baleset egy ”dimbes-dombos szakaszon” következett be 1415 méter magasságban. Vélhetően a pálya beláthatósága is szerepet játszott a balesetben. A rendőrségi vizsgálat még most is tart, a szemtanúkat jelenleg hallgatják ki. Az már biztosnak látszik, hogy a ratrak használta az ilyenkor kötelező figyelmeztető hangjelzését és a villogó lámpája is be volt kacsolva.

Sajnos, egy ilyen ratrakkal szemben nincs esélye a síelőnek
Sajnos, egy ilyen ratrakkal szemben nincs esélye a síelőnek
Természetesen az áldozat családját, a ratrak vezetőjét, és a szemtanúkat is mélyen megrázták a történtek. Az osztrák Vöröskereszt egy hétfős pszichológus csoportot küldött a síterepre, akik segítséget nyújtanak az áldozat hozzátartozóinak.
KOMMENTEK
illeskese | 2011.12.26. 22:10
Ez szörnyű..:((( Én lehetőleg nem engedném a ratrakokat a pályára amíg le nem jön az utolsó síelő, persze tudom, ez nem ilyen egyszerű.
Kanyarsíklub Replaci | 2011.12.27. 06:26
A hír megrázó!
De tudni kell, hogy a lánctalpasnak van elsőbbsége. Nem a lánctalpasnak kell a sízőt elengedni, hanem fordítva. Ezért a sízőnek mindig meg kell bizonyosodni arról, merre halad és hogy nem változtat-e irányt. Szűk helyeken jobb megállva kivárni, míg elmegy.
A cikk bővebben:
http://sielok.hu/rovat/balesetvedel...em/cikk/palyagepek/
kyani72 | 2011.12.27. 23:15
A hír azért is megrázó és sokkoló, mert 2 héttel ezelőtt Katschbergen csak a szerencsén és a lélekjelenlétünkön múlott, hogy a feleségemmel együtt a 8 hónapos kislányunkat is nem darálta be egy ilyen szörnyeteg. Az eset 16:30-kor, tehát 10 perccel az utolsó lift zárását követően egy olyan összekötő pályán történt, amely az egyetlen - az adott szállodához (Falkensteiner Funimation) vezető gyalogút is egyben. A ratrack először észrevett minket és megállt, elmentünk mellette. És itt jön a felfoghatatlan: a vezetője hátramenetbe kapcsolt miután letette a maga előtt tolt hókupacot. Felkapcsolt reflektorokkal közelített felénk, az integetésünkre és a kiabálásunkra nem reagált, az utolsó pillanatban sikerült félreugranunk babakocsistól. És ez még mindig nem a vége. A vezető kiszállt, ordítozás, beszállt - majd 2 perccel később lemásolta az előbbi jelenetet. Ismét csak a szerencsén múlott, hogy nem ütött el minket, valamint azon, hogy felismertük, hogy az ember vagy nem lát minket - mit gondolt, hova tűntünk az útról 2 perc alatt - vagy nem akar megállni. Hangsúlyozom, a hivatalos pályazárás 5 órakor történik, az eset 16:30-kor történt, más úton lehetetlen visszajutni a szállodába. Nagyon óvatosnak kell lenni a ratrackokkal, mert a benne ülők nincsenek abban a mentális állapotban, hogy ilyen monstrumokat vezessenek. Mielőtt bárki okoskodni kezdene a fenti eset kapcsán: mi olyan sietős, hogy 10 perccel az utolsó felvonó indulását követően már dolgozni kell? És ha a ratracknak van elsőbbsége (hol van ez leírva?), akkor meg kell ölni két embert? Döbbenet.
Stani | 2011.12.27. 23:53
Replaci cikkében, de szívesen bemásolom neked az eredeti német szövegből is:

5. Vorrang der Pistenraupen
Pistenraupen immer den Vorrang einräumen und zuerst passieren lassen. Der Pistenbenutzer muss im
Zweifel in ausreichendem Abstand anhalten, bis das Gerät vorbei ist. Dies gilt vor allem im Bereich
von Engstellen.

A ratraknak elsőbbsége van, sokat mozogva a pályán ezt rettentő sok turista ignorálja, a snowboardosok ott ülnek a pálya közepén, a síelők nézelődnek és még nekik áll feljebb, ha a vezető esetleg int egyet , hogy menjetek tovább.

Nem tudom elképzelni, hogy hogyan nem lehet észlelni egy ekkora gépezetet; ami hang és fényjelzésekkel közlekedik. Ha a pálya domborzati adottságából adódóan (éles kanyar, letörés) nem is látom, de hallom; lassítok, esetleg megállok.

Természetesen ettől függetlenül szomorú hír
huligan | 2011.12.28. 10:53
A síelés veszélyes sport, extrém, és ez nem vicc. Mivel sok esetben nem találkozunk (vagy nem vesszük észre) a veszélyforrásokkal, hajlamosak vagyunk elfelejteni ezt. Nem tudom ebben az esetben ki volt a hibás, de nem is érdekel, mivel a baj megtörtént... Sajnos nem telik el szezon hasonló balesetek nélkül, és ez nem véletlen. Sokkal de sokkal jobban kell vigyázni, oda kell figyelni minden pillanatban és nem azon gondolkozni, hogy vajon kinek van elsőbbsége...
dizi | 2011.12.28. 14:11
Tragédia, 3 fiam van, én megkönnyeztem. RIP.
SzentesKatalin | 2011.12.30. 16:26
Nagyon szomoru hir.
Nalunk Saalbach-Hinterglemmben ezert nem mehetnek a ratrakok nappal. Sok sielö ezt kifogasolja, de nem biztonsagos, föleg nem a föszezonban. 17 oraig nem lehet velük talalkozni, szerencsere.

h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE