Mind mennyiségét, mind minőségét tekintve kiemelkedő lesz a mezőny a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának első, budapesti állomásán.
h i r d e t é s
A csütörtöktől vasárnapig tartó esemény szerdai sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a magyar fővárosba 43 országból 256 versenyző érkezett, köztük 14 olimpiai és 31 világbajnok. Az egyéni távok nyolc világcsúcstartójából hat szintén indul.
"A budapesti rendezés elismerése azon sporttörténelmi sikereknek, amelyeket a sportág magyar képviselői az elmúlt években elértek" - jelentette ki Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, aki hozzátette, az eredményeknek köszönhetően a korcsolyasport bekerült a Sport XXI és a Heraklész programba, hat szakember pedig részese lett a kiemelt edzői programnak, továbbá 2021-re felépül a Nemzeti Korcsolyázó Központ.
Kósa Lajos, a magyar szövetség (MOKSZ) elnöke kifejtette, a szervezet már kiírta a tervpályázatot, amelynek október 31-e a beadási határideje. Elmondása szerint a létesítmény tízezer néző befogadására lesz alkalmas és magában foglal egy 400 méteres nagy pályát és négy rövid pályát, illetve olyan kiszolgáló helyiségeket, mint az edzőterem.
"Mi mindent megtettünk, hogy sikeres világkupát rendezzünk" - mondta a sportvezető a BOK Csarnokban sorra kerülő versenyről, amelynek első két, selejtezős napja ingyenesen lesz látogatható. Kósa Lajos a célokat illetően úgy fogalmazott: reményei szerint mindkét váltó megszerzi a kvótát a novemberben záruló vk-sorozatban, így jövő februárban a maximális tíz fővel lenne jelen a sportág a phjongcshangi téli olimpián.
"El kellett vállalnunk a rendezést, mert ennyivel tartozunk a versenyzőknek, akik megmutatták a sportszerető közönségnek, hogy téli sportoló is lehet sikeres Magyarországon" - mondta Orendi Mihály, a MOKSZ ügyvezető igazgatója, aki ezt követően a Zsolnay Manufaktúra által a versenyre készített, porcelánbetéttel ellátott első érmét átadta a sportállamtitkárnak.
Váradi Orsolya versenyigazgató többek között arról beszélt, két hete dolgoznak a helyszínen, hogy tökéletes körülmények várják a versenyzőket, annak ellenére, hogy nem jégcsarnokban lesz a verseny, hanem mobiljégen. Ehhez 144 köbméter vizet használtak fel, ebből egyetlen versenynap alatt 24 köbméter tűnik el, amit éjszaka pótolni kell.
"Ilyen minőségű körülmények között még nem voltunk egyetlen felkészülés során sem" - mondta Bánhidi Ákos, a magyar csapat menedzsere, aki bejelentette, hogy a férfiaknál a tavaly 500 méteren világbajnok Liu Shaolin Sándor és öccse, a minden távon junior világbajnok Liu Shaoang mellett a szerdán 23. születésnapját ünneplő Burján Csaba indul egyéniben mindhárom távon.
A nőknél kizárólag Jászapáti Petra triplázik, míg Kónya Zsófia 500 és 1500, Keszler Andrea 500 és 1000, Bácskai Sára Luca 1000, Heidum Bernadett pedig 1500 méteren indul. A váltók összeállítását egyelőre nem jelölte ki.
A váltóval 2009-ben Európa-bajnok Heidum szerint húsz éve versenyez, de ilyen jó körülmények még soha sehol nem voltak. Kiemelte, hogy hatalmas terület és rengeteg szobabicikli áll a versenyzők rendelkezésére, ami korántsem szokványos.
"Soha ilyen erős női csapatunk még nem volt. A fiúk eddig is kiemelkedőek voltak, remélem az egész szezonban a nyomukban leszünk eredményességben" - mondta Heidum.
A férfiak részéről a negyedik olimpiájára készülő Knoch Viktor elárulta, bokasérülése után készen áll, hogy segítse a váltót, felépült, így kizárólag az edzőkön múlik a szerepvállalása. Megjegyezte, reményei szerint novemberre teljesen utoléri magát, s akkor a két ázsiai vk-n már egyéniben is bizonyíthat.
A négy vk-állomáson a legrosszabb eredmény kiesik, az így kialakuló sorrend alapján osztják ki az olimpiai kvótákat. A váltók esetében a legjobb nyolc jut indulási joghoz, 500 és 1000 méteren 32-en, míg 1500-on 36-an utazhatnak a játékokra. A versenyzők a nemzetnek gyűjtenek pontokat és országonként egy távon legfeljebb három kvóta szerezhető.