Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Sikeresen indult a szezon Miklós Edit számára

2015.12.08. Magyar Sí Szövetség

Kétszer is pontszerző helyen végzett Miklós Edit az elmúlt hétvégén: a kanadai Lake Louise-ban rendezett Alpesi Sí Világkupa versenyen, pénteken és szombaton is huszonkettedik lett lesiklásban.
A vasárnapi szuperóriás-műlesiklást pont nélkül zárta alpesi sízőnk, akinek a következő versenye Val d'Isére-ben, Franciaországban lesz december 18-19-én. A Magyar Sí Szövetség sajtótájékoztatóján a pénteki futamon viselt mezét és dedikált sapkáját a Jónak lenni jó elnevezésű jótékonysági kampányához ajánlotta fel.

Magasra tette a lécet Miklós Edit az elmúlt szezonban, mint ismert, olimpiai hetedik helyezett alpesi sízőnk ötödikként és harmadikként ért célba a tavalyi Világkupa-sorozat Crans Montana-i és St. Moritz-i állomásain. Éppen ezért bizakodva vágott neki az idei szezonnak, s máris az első hétvégén bizonyította: az előttünk álló időszakban is szép sikereket érhet el.

Miklós Edit jótékony célra ajánlotta fel a mezét
Miklós Edit jótékony célra ajánlotta fel a mezét
Edit december 4-6. között három alkalommal állt rajthoz, kétszer lesiklásban, egyszer szuperóriás-műlesiklásban mérte össze tudását a világ élmezőnyével. Az előbbi versenyeken sikerült pontszerző helyen végeznie Miklós Editnek: huszonkettedik helyen ért célba mindkét futamon, ezzel összesen tizennyolc pontot gyűjtött a hétvégén. A vasárnapi szuperóriás-műlesiklásban a rajtszám jelentősen meghatározta a síző későbbi teljesítményét: 51.-ként indult, így nem volt sok esélye a jó helyezésre, ami be is igazolódott: ebben a versenyszámban nem sikerült a pontszerzés.

"Lake Louise és az észak-amerikai pályák sosem tartoztak a kedvenceim közé, a korábbi évek alapján igazán jó eredményt az európai versenyek során sikerült elérnem. Ennek ellenére egyáltalán nem vagyok elégedetlen a hétvégével, sőt, örülök, hogy tavalyhoz képest már az első versenyen sikerült előrébb végeznem" - mondta Miklós Edit a Magyar Sí Szövetség sajtótájékoztatóján. "A felkészülés alatt gyakorolt rajttechnika jól működött a versenyen is, és a kanyartechnikában is érezhető volt az előrelépés. Sajnos egy-két hibát még elkövettem menetközben, de továbbra is azon dolgozunk, hogy tökéletesítsük a teljesítményemet" - tette hozzá.

Miklós Edit ismert kitartásáról és akaraterejéről, de kevesen tudják róla, hogy mindig is fogékony volt a hátrányos helyzetűek, az elesettek – és különösen – a gyermekek problémáira. Ezért is csatlakozott a közmédia Jónak lenni jó elnevezésű jótékonysági kampányához, mellyel idén a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat támogatására gyűjt felajánlásokat. Alpesi sízőnk egy dedikált sísapkát és azt a dedikált rajtszámot ajánlotta fel, melyet a pénteki Lake Louise-i lesikló futamban viselt.

Miklós Editért legközelebb december 18-19-én szoríthatunk, amikor is a franciaországi Val d'Isére-ben, lesiklásban versenyez.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.