Dockyard Ski & Sail: kihívás havon és vizen

2013-ban is a hegyen kezdődik a vitorlás szezon

2013.01.22.

Dockyard Ski & Sail: kihívás havon és vizen A tavalyi hagyományteremtő Dockyard Ski&Sail Challenge sikere egyértelművé tette a szervezők számára, hogy a 2013-as évben a tapasztalatokat hasznosítva ismét megrendezzék a kombinált versenyszámot.
Az első versenyen olyan mértékadó nevek is rajthoz álltak, mint Fináczy György, Litkey Farkas vagy a későbbi győztes Körtvélyesi Miklós. A 2013-as év újdonsága, hogy a síelést a március 15-i hétvégén, a Fundango hagyományos muraui szezonzáró nagyversenyén a síkupa futamaival egy időben szervezik meg. Az edzésre már március 14-én csütörtökön sor kerül, míg a nemzeti ünnepünkön dördül el a startpisztoly az óriás-műlesiklás során. Ráadásul a hosszú hétvége még kitűnő hóviszonyok mellett ad lehetőséget egy szezonzáró síelésre.

A vitorlázás a tavalyihoz hasonlóan a Tavaszi Regatta keretein belül kerül lebonyolításra és a tavaly is használt - Litkey Farkas által kidolgozott - pontozási rendszer alapján születik meg a végeredmény. A győztes 1 évig őrizheti magánál a verseny vándordíját.

A tervek szerint a gyerekeknek egy külön korosztályt hirdetnek a szervezők, így aki az Optimist hajóosztályban versenyez, az a Balatoni Évadnyitón tud majd a síelés utána a vitorlázásban is megmérettetni.

A részleteket verseny honlapján, a www.dockyard.hu/verseny oldalon lehet olvasni, ahol már előnevezés is elindult.

DOCKYARD SKI & SAIL CHALLENGE 2013
2013. március 14-15. Kreischberg (A)
2013. április 27-28. Balatonkenese (H)

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKK
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
Szállástippek
Club Hotel am Kreischberg csillagcsillagcsillagcsillag
Modern, négycsillagos szálloda a kabinos lift alsó állomásától 150 méterre. Szállodai szobákkal, apartmanokkal, wellness részleggel, fitnesz teremmel, gyerekbarát szolgáltatásokkal várja a vendégeket.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
AKCIÓ
Feriendorf Murau
Önálló, szépen berendezett házak Murau szélén. A környéken rengeteg kikapcsolódási lehetőség van. Akár 12 fő elszállásolására is alkalmasak a házak (70-135 m2), némelyikben pezsgőfürdő és szauna is található.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Alpin Murau csillagcsillagcsillag
Hotel az Alpok szívében, Murauban, mely kedvező áraival, barátságos vendéglátóival várja egész éven át az aktív sportok szerelmeseit. Szauna, csoportszoba, internet, sítároló van a házban!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek