Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Új edző segíti Miklós Edit versenyzését

2016.04.12. Magyar Sí Szövetség

Olimpiai hetedik helyezett alpesi sízőnk Stefan Abplanalp edzővel vág neki a következő szezonnak. A svájci szakember célja, hogy Miklós Edit a világkupában dobogós helyezéseket szerezzen, valamint a jövő évi St. Moritz-i világbajnokságon és a 2018-as téli olimpián is élete legjobb eredményét érje el.
Új edzővel vág neki a 2016/2017-es szezonnak Miklós Edit. A legeredményesebb magyar síző munkáját Stefan Abplanalp segíti, aki az előző szezont a svájci női csapatnál töltötte. Korábban már nem csak Svájcban bizonyított, az USA-ban és Norvégiában is sikeresen vezette női versenyzők felkészülését a gyorsasági számokban.  A 2014/2015-ös szezonban a sérüléséből visszatérő olimpiai és világbajnok Lindsey Vonn-t edzette, és segítette újabb sikeres szerepléshez, valamint Julia Mancuso felkészülését is irányította. Abplanalp az előző idényben fiatal svájci versenyzőket edzett, többek között Beatrice Scalvedit, aki lesiklásban a junior világbajnokságon, Szocsiban második lett.

Miklós Edit korábbi edzőjétől, az osztrák Walter Hubmann-tól az elmúlt szezon elején vált meg, így szinte a teljes idényben tréner nélkül versenyzett. 

„ A magyar szövetség számára nyilvánvaló, hogy Miklós Editnek egy különösen tapasztalt és motivált edzőre van szüksége, aki felkészíti és sikerre segíti őt a világkupában, a februári St. Moritz-i világbajnokságon és a 2018-as téli olimpián. Stefan Abplanalp velünk együtt szeretne sítörténelmet írni, segítségével Edit elérheti álmait, számtalan dobogós helyezést és az aranyérmet is. Nyilvánvalóvá vált, hogy csak a legjobbak segítségével válhat Edit a legjobbá, így a szövetség további erőfeszítéseket tesz, hogy a felkészülés körülményeit ideális szintre emelje. Köszönjük, hogy ennek esélyét a MOB, az EMMI és szponzoraink az MVM, az Audi, a DasWeltauto segítenek megteremteni” - mondta Kaszó Klára, a Magyar Sí Szövetség ügyvezető elnöke.
 
Miklós Edit és Stefan Abplanalp néhány hét múlva kezdi meg a közös munkát.
KOMMENTEK
tibor.becker | 2016.04.12. 15:48
Svájciak egy kicsit még szomorkodnak, hogy edzöjük elmegy, de hát ez van. Lásd még http://skionline.ch/de/Startseite/N...ewsmeldung?newsid=2227&am...
Drukkolok, hogy sikeres legyen a közös munkájuk.
Üdv, Tibor
Laura | 2016.04.13. 19:30
Már nagyon megérdemelt egy jó edzőt, aki Lindsey Vonn-t is edzette. Milyen jó, hogy Svájcban lesz a világbajnokság is. Szerencsés egybeesés.

KAPCSOLÓDÓ CIKK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE