Csúszni csak pálinkával érdemes?

Az ötlet, hogy elvigyem a soha hegyet nem látott ír barátot, már tavalyelőtt megszületett. Azóta igyekszik velem tartani a tempót, több-kevesebb sikerrel.

Tavaly Angertalban siklottunk lefelé egy verőfényes napon a magasztos fenyvesek által körülölelt B21-es erdei pályán. Én már igazi csigatempóban, hiszen mindig meg kellett várnom a lassúság ír bajnokát. Rajtunk kívül senki nem volt ezen a pályán, csend volt és béke. Ekkor a semmiből előbukkant egy kék anorákos fiatalember, mögötte 8-10 síiskolás gyerekkel. Bot nélkül suhantak lefelé a kis tökmagok oktatójuk nyomában a pálya bal oldalán, igen közel a pálya erdős, szakadékos széléhez. Néztem, ahogy elhaladnak mellettem. Az utolsóként haladó kis srác, aki kb. 6-7 éves lehetett, hirtelen elvesztette az egyensúlyát, elkezdett billegni, majd egy lendülettel az erdős szakadékba esett a szemem láttára. Megdöbbenve néztem és kiabáltam rögtön, de a sisaktól senki nem hallhatta a gyerekek közül, az oktatójuk pedig már nagyon elöl járt. Hallottam a kisfiú igazi jajveszékelő sírását, bele sem mertem gondolni, hogy mi történhetett vele. Gyorsan lecsatoltam a lécemet, és a pálya széléhez rohantam.

Láttam, hogy a pálya szélétől úgy 20 méterre lent egy fa felfogta a kisfiút az igen meredek erdős, havas lejtőn. Kiabáltam neki németül, hogy minden rendben van, és mindjárt jövök. Nagyon-nagyon sírt, de nem láttam, hogy komolyabb baja lenne, csak az ijedtség lehetett igazán. 2 perc múlva megjelent a barátom, és elmondtam, hogy mi történt. Én nem tétováztam, hanem lecsúsztam fenéken a gyerekhez. Jó meredek volt, engem is egy fa fogott meg! Ekkor a kisgyerek megnyugodott és próbálta a kezét nyújtani. A léceit összeszedtem és felfelé dobtam a lejtőn. Közben hallottam, hogy többen érkeztek és nézik a "mentőakciót".

A kisfiút kiszedtem a fa "öleléséből" és a fenekét tolva nyomtam őt felfelé. Közben magyar beszédet hallottam! Az oda gyűltek felől jött, pedig az előtte való napokban egyáltalán nem hallottunk magyar szót, de pont akkor és ott igen! :) Mondtam is nekik, hogy sziasztok! A kisfiút felhúzták (többen nyúltak le érte) majd kis léceit felcsatolva ő is elhúzott! :)

Egy danke-t sem mondott, én pedig megpróbáltam felkecmeregni, de igen jeges volt a talaj, a sícipőmet nem tudtam jól belevágni a hóba, mindig visszacsúsztam... Megint próbáltam, megint vissza. Úgy éreztem fogytán az erőm. Nagyon furcsa érzés volt. Ekkor lecsúszott hozzám az ír, amit nem kellett volna, hiszen ő elég nagy darab, így őt még nehezebb lesz fel húzni-vonni, gondoltam. Aztán egymást tolva, a fentiek segítségével kimásztunk a szakadékból. Én hanyatt feküdtem a pályán, a többiek tapsoltak. Majd a magyar páros férfi tagja megszólalt: "kérsz egy kis pálinkát?" :))))

Hát igen a jó öreg pálinka, mindig ott van, ha kell! Persze, hogy ittam (a miénk addigra elfogyott). Utána lent a hüttében is ittunk, sőt még este is. Aztán lent megkerestem a kék anorákos síiskola oktatóit, és angolul elmondtam nekik az esetet. Nagyon meg voltak szeppenve.. Igazából nem is értem, hogy hogy történhetett ez meg? Elől megy az oktató, utána a tökmagok, hátul senki. És nem hallották, látták, hogy mi történt. Nagyobb baj is lehetett volna! Mindenesetre szerencsés, hogy így alakult. Számomra jó kaland volt, igazán emlékezetes emlék egy életre.

Szerző és főszereplő: Ákos Anikó