"Fejest ugrottam" a boardozásba

Inkább a szokásos reggeltől estig tartó örömteli síelésnek adtam át magam, gondolván: snowboardozni majd itthon megtanulok.

Természetesen a társaság fele nem a sílécét hozta el épp abban az évben az útra. Engem pedig evett a fene, többek közt amiatt is, mert az egyik barátom épp ott szánta rá magát, hogy elkezdi a snowboardozást is, és miután láttam, hogy 3 nap elteltével milyen látványos fejlődésen ment keresztül, nem bírtam magammal! A nagyrészt srácokból álló csapatnak közel egy hétig rágtam a fülét, ugyan ki lesz az, aki kölcsön adja nekem a deszkáját. Hosszas tárgyalás után megállapodtunk, hogy utolsó nap, miután bezárnak a liftek, a szállás melletti legközelebbi pályán kicsit gyakorolhatok :)
Zárójeles észrevétel: sokat jelentett volna, ha testsúlyomhoz és magasságomhoz mérten választok magamnak kölcsön boardot, de erre ugye a nagy izgalomban ki gondolt!? Nem beszélve arról, hogy egyébként sem volt lehetőségem válogatni nagyon :)

Gondosan átvettük a technikát, megkaptam a pontos és szigorú instrukciókat, tehát fejben maximálisan készen álltam a csúszásra! Igen... fejben...
Miután megbeszéltük, hogy bármi felmerülő gond esetén, jobbra vagy balra eldőlök, nem vagánykodom és nem hagyom, hogy "elszaladjon velem a ló" (tapasztalt síelőként nyilván tudom, miként ajánlott ilyen esetben viselkedni), így a számomra cseppet nagy felszerelésben izgatottan nekivágtam!

A völgyre fordulás után kb. 5 másodperccel már éreztem, hogy valami nagyon nem stimmel...
Nagy a deszka is, tapasztalat sincs még, ennek következtében csak kanyarodás nélkül csúszok szög egyenesen lefele a pályán.
A nagy megbeszélt, baj esetén alkalmazandó jobbra/balra helyezkedésben, ahogy próbáltam eldőlni, hogy megszakítsam ezt a folyamatot, nem hogy lassultam, de valahogy még jobban a deszka hátuljára helyezhettem a súlypontot és ezáltal csak gyorsultam, és a board valahogy fogott egy olyan utat, ahonnan legnagyobb igyekezetem ellenére sehogy se tudtam kibillenteni magam belőle!
Megjegyzem, látványra úgy éreztem, vér profi lehetek, hisz mint egy igazi extrém sportoló, vagányan, bedőlve mint a nagyok "boardoztam"!

A helyzet persze közel nem volt ennyire idilli és megnyugtató, ugyanis a pálya vége közeledett, az aljában pedig egy fa kunyhó állt bádog tetővel. Az állás pedig még mindig változatlan volt: én továbbra is csak sikítva döngetek lefele!
Egymást követték az események! Nem szánt szándékkal, de "felslideoltam" a kunyhó bádog tetejének bal peremén, és hanyatt esve "beillesztettem" magam nyekkenősen a ház oldalához, lábakkal égnek állva, fenékkel a házhoz simulva!

Első és azonnali észrevételem board és síléc között: a síléc legalább erősebb ütés következtében vagy extrém esetekben lecsatol! A board viszont nem... :)
Nem értem el a lábam ebben az U alakú fura testtartásban, és nem tudtam sehogy sem kioldani a kötésem. Nincs mit tenni, ott ragadtam!

Az oktató szerepét betöltő barátom miután lefutott utánam a kunyhóig és meggyőződött róla, hogy nincs bajom (amit mellesleg a mai napig kisebb csodának tartok), hangos fuldokló nevetésben tört ki.

Nem volt ezzel másként az a több tucat ember sem, akik a pályaszállásuk erkélyéről mindezt premier plánból nézhették végig :)
Fogalmam nem volt hirtelen sírjak én is vagy nevessek, de kiabáltam az "oktatómnak", hogy azonnal szedjen ki innen! Közölte velem levegőt kapkodva, hogy addig nem tudja ezt megtenni, míg a nyakamban lógó fényképezőgépet ki nem szedem valahogy és hátra nem dobom neki, hogy ezt a csöppet komikus szituációt megörökíthesse. Eltartott egy darabig, mire kihámoztuk magamat a hó, a léc és a kunyhó fogságából!

Miután kimásztam és döbbenten konstatáltam az épületet, és a közben emberekkel megtelt erkélyeket, nem hittem a szememnek - bár szerintem ők sem!

Mára már sikerült megtanulnom snowboardozni, és nagyon élvezem ezt a fajta téli sportot is, és azóta a faházakat tudatosan és nagy ívben elkerülöm :)

Szerző és főszereplő: Skopál Andrea