Biztos sokaknak ismerős az érzés: nyáron a hegyekbe, télen pedig a tengerpartra vágyunk. Ez mára már szerencsére megoldható és nem feltétlenül szükséges több százezreket költeni utazásra, szállásra és más költségekre. Akik viszont csak a magaslatokba vágynak, azoknak a következőket ajánljuk, hogy a nyári holtidőt is a télisportoknak tudják szentelni.
Ne csak a tudással legyünk felruházva!
Ha már az utazási körülmények az elmúlt másfél évben bizonytalanná váltak és nem tudunk előre tervezni, mégis van, amire fel lehet készülni.
Mint minden sporteszköz, úgy a síeléshez használt ruháink felett is elszáll az idő vasfoga. Érdemes ilyenkor felkutatni sportszaküzleteket vagy
webáruházakat, hogy fel legyünk készülve a legrosszabbra, valamint ilyenkor lehet igazán kifogni a jó akciókat, ami ugyancsak nem egy utolsó szempont.
Hó helyett műanyagon
Hiába a mesterséges megoldások (például a hóágyúk), amik hóesés hiányában síelésre, snowboardozásra lehetőséget biztosítanak, nyáron más alternatívát kell találni. Egyik lehetőség a vízisí, hullámlovaglás, szörfözés, ami leginkább a víz szerelmeseinek kedvez. Másik pedig a
műanyagpályák, amik már itthon is szép számban fellelhetők. Egyrészük tanpályaként funkcionál, viszont tavaly óta már Budapesten is találni fedett sípályát, ami a téli kondíciókat hivatott éreztetni.
Játszva formában maradni és fejlődni, akár a hátsó kertből
Bármilyen meglepően hangzik elsőre, annyira hatékony mind a testre mind pedig a pénztárcára a
trambulin használata. A trambulinozás során végzett gyakorlatok rengeteg jótékony hatással bírnak. Csuka ugrálással például kifejlesztheti azokat a proprioceptív jeleket, amelyek megmondják a testének, hogyan reagáljon bizonyos mozdulatokra, olyan helyzetekben, mint amikor elveszti egyensúlyát egy él elkapása után, vagy egy ugrás alatt túl- vagy alul forgáskor is ugyanúgy segítséget nyújt. Egy egyszerű körforgás a levegőben való biztos fordulást és landolást segíti, míg más hasonló gyakorlatok a rugalmasságot és mobilitást fejleszti.
Emellett pedig kiváló lehetőséget nyújt a család minden tagjának a felhőtlen szórakozásra.
Kép forrása: canva.com