Sífutás nehezített pályán - Dolomitenlauf 2016

"Ausztriában, Kelet-Tirolban a Dolomitenlaufon is hó hiánnyal küszködtek a szervezők, de ennek ellenére egy nagyon jó kis versenyt sikerült rendezniük. A táv "csak" 42 km volt, de azért ez a sunyi hullámos pálya bőven elég volt ahhoz, hogy jól elfáradjunk." - írja Vasziljevics Erika a Sífutólány blogon.

Erika beszámolója a versenyről:

A Dolomitenlauf előtt sikerült 3 napot havon állnunk. Az első nap skating léccel mentem ki edzeni (lusta voltam waxolni) és teljesen meghaltam. Olyan szinten elszoktam már ettől a technikától - kb 2-3 éve alig skatingeztem valamit -, hogy azon a 20 km-en totál kikészültem. A többi 2 napon klasszikus stílusban edzettem, magam waxoltam, és tök jó volt. Lassú volt ugyan, de nagyon jól fogott az ellépésnél. Természetesen a tradicionális pályát itt sem tudták a hó hiány miatt megcsinálni, így csak egy kör volt hóágyúzva, amin több kört futottunk. Jó hangulatban telt a verseny előtti idő, elbúcsúztam Atitól, aki ma a lelkes szurkoló szerepet vállalta magára, aztán beálltunk a rajtba és vártuk, hogy elindítsanak bennünket.

Elindultunk szépen lefelé. Kb az első verseny, ahol nem rögtön egy 15%-os emelkedőre kergetnek fel a rajtot követő 100 méteren, aztán a lefelé ráfordult szépen egy felfelére, és máris ott kígyóztunk. Két kunkor után visszavittek minket a stadionba, és elindultunk az ellenkező irányba a hegyre. Elindultunk a második körre, ki a stadionból, fel az emelkedőkön, ahol máris hiányzott a reggeli tapadás, alig fogott valamit a tapadówax. Abbamaradt a hóesés is, és megint sütött a nap és meleg volt. Ez így nagyon ciki, mert szerintem a fél világ a Toko ajánlását a -30-as waxot tette fel, és szerintem erősen plusz volt már.

Ati már várt a célban, megkaptam a szép érmemet és konstatáltam, hogy elfáradtam. A nehézségek, a tapadó hiánya, a fáradtság, az extra waxolás ellenére 42 km-en az eddigi legjobb időmet futottam. Másnap viszont ő következett. Ő már rutinosabb volt (én voltam a rutinja), mert már eleve tett pirosat is a lécére. Mondjuk, ha skatingen az ember elwaxol, az nem akkora probléma,mint a klasszikon, mert max lassabban csúszik a síje, de felfelé nem szív akkorát, mint mi.

Vasárnap én voltam a szurkoló, és Atin kívül még két magyar egykori sporttársamnak is szurkolhattam. Zoli és Domi is ott volt, ők is lefutották a 42 km-t, és nagyon szép eredménnyel zárták a versenyt. Élmény volt látni őket újra versenyezni, és tök jó volt ennyi magyarnak drukkolni! Utoljára 2014-ben a Vasaloppeten voltunk együtt a srácokkal, reméljük még sok közös versenyen fogunk együtt futni.