Grand Prix Villars 24 órás síverseny

Emiatt aztán kétkedéssel neveztem a Grand Prix Villars 24 órás síversenyre, hiába voltam tisztában azzal, hogy ez a verseny a buliról szól, ahova két régi barátom is boldogan kísért el. Ian és Dave mindketten fittek és egészségesek, köszönhetően rendszeres squash edzéseiknek. Dave jól is síel, vagy legalábbis jól síelt, amikor utoljára felcsatolta léceit a 80-as években. A negyedik csapattag a legnagyobb, 14 éves fiam, Sam, aki alig várta, hogy versenyezhessen. Persze az is lehet, hogy csak a pénteki francia dolgozatot szerette volna megúszni, ami véletlenül éppen elutazásunk napjára esett. "Jó alkalom ez a nyelvgyakorlásra."- bizonygattam francia tanárnőjének. "Jó alkalom ez az összekovácsolódásra." - győzködtem feleségemet. Néhány nappal az utazás előtt eszembe jutott a szezon előtt néhány héttel megkezdendő felkészülésről szóló tanács, ezért kihoztam a bringát a garázsból és tettem vele egy kört a háztömb körül.

Legelőször akkor ébredt bennem gyanú, hogy ez az egész mégsem lesz akkora buli, amikor a síkölcsönző vezetőjének megemlítettem, hogy a 24 órás versenyen indulok. Erre ő, útban a legújabb carvinglécek felé, hirtelen irányt váltott és eltűnt a balfélen, hogy valami leharcolt régi cuccot húzzon elő, zavart mosollyal, hitetlenkedve méregetve. A második intő jelet a verseny előtti este kaptam, amikor szálláshelyünkön megismertünk egy másik csapatot, melynek tagjai egész éjszaka a versenytaktikát beszélték meg, versenyruháikat szponzoraik logói takarták be és ötükre 12 pár versenyléc jutott. Tőlük tudtuk meg, hogy a csapatok tagjainak egymás után, egyenként kell a 3 kilométeres pályán lecsúszniuk. A síelőknek a csapat rajtmellényét kell viselniük, illetve egy olyan övre szerelt jeladót, mely alapján a szervezők nyomon tudják követni, melyik együttes hány alkalommal teljesítette a távot.

A taktikai megbeszélések egyik sarkalatos kérdése az volt, hogy az egy csapathoz tartozó versenyzők milyen gyakran váltsák egymást ahhoz, hogy a lehető legjobb időket fussák - mindezt persze suttogva tették, hiszen a többi 124 csapat ugyanezt a kérdést vitatta meg.

A verseny ötlete Jacques Villneuvetől és Craig Pollocktól származik, ők hozták létre a Formula jótékonysági alapítványt. Az 1999-es debütálás óta hat versenyre került sor, összesen 5166 indulóval, akik együttesen 209 347 kilométert síeltek (mintha ötször körbesíelték volna a Földet) és 1,5 millió svájci frank adományt gyűjtöttek.

A befolyt összegekből minden évben más célt támogat az alapítvány. Az idei verseny bevételét a leukémiával foglalkozó brit kutatócégnek, egy Svájcban működő, a gyerekkori rák gyógymódját kereső intézetnek és egy szintén brit gyerekintézménynek ajánlották fel a szervezők.

Aztán felvirradt a verseny napja. 12 előtt öt perccel 125 induló állt a rajtvonal mögött, a pálya aljában, kezében sílécekkel, készen a versenyre. Az egész ugyanis úgy kezdődött, hogy így kellett felrohanni egy darabon, azután felcsatolni, majd a felvonóhoz lesiklani.

Egyike voltam a 125 versenyzőnek. Mivel én ráncigáltam oda három társamat, úgy éreztem illőnek, ha én nyitom meg a sort a futással, és amúgy is a dombocska mindössze 50 méter hosszú lehetett. Meglepetésemre Ian és Sam nem tülekedtek, hogy elsőként indulhassanak. Dave, feltűnő, 80-as évekbeli neon szerelésében pedig igen kontrasztosan hatott a testhezálló versenyruhák között - főleg tizenéves lécein - íezért sportszerűbbnek látszott ha ő a rajtnál hátrébb kerül.

Mi rossz történhet? - gondoltam. Nos, amikor tíz lépés után nem kaptam levegőt, már tudtam. És valamivel később még rosszabb lett. A verseny előtt kevés hó esett le, a laza és vékony porhó pedig jeget takart. A sícipőim élei már elkoptak, ezért egyet léptem előre, hármat csúsztam vissza. Amikor felnéztem a hegyre, az élmezőny már több száz méterrel előrébb tartott. Kúszni kezdtem, a léceimet jégcsákányként hasznosítva. Szánalmas látványt nyújthattam - ezt csapattársaim örömmel igazolták is később. Valahogyan mégis sikerült, néhány tizenéves srác aztán segített talpra, majd lécre állni. Még löktek is egyet rajtam lefelé egy hangos "hajrá" kiáltással. Talán ez is segítetett, hogy 125-ödiknek érkezzek be. Ennél már csak jobb jöhetett.

Szerencsére a felvonó szűk keresztmetszetet jelentett a verseny során, így a mezőny nagy részét itt utól tudtam érni. Nem a legkomolyabbakat persze, mert ők már újra mögöttem várakoztak, amikor a sílifthez értem. Úriemberként előre engedtem őket, hogy következő három kilométerüket is begyűjthessék.

Igaz, udvarias gesztusomban az is közrejátszott, hogy az első fél órában nem kaptam levegőt. A "lassan járj, tovább érsz" hozzáállás az első lesiklásnál bejött.Ketten az élbolyból ugyanis összeütköztek, őket helikopterrel szállították kórházba. A 123-dik helyünk már biztosnak látszott.

Maga a pálya egyébként kellemes volt, néhány helyen ugyan kijegesedett, a fő gondot mégsem ezek a szakaszok, hanem a komoly versenyzők jelentették, akik szlalom bólyának használták a hozzám hasonlóakat, jól beterítve minket hóval.

Egy óra után Sam következett, aki férfiasan küzdött az egyre magasabb helyezésekért. Őt követte Ian, majd Dave. A napot 112-dikként fejeztük be, miután este leállították a versenyt az erős havazás miatt. A hajnali 4 órai siklás másnap az egész 24 órás verseny legjobbja lett. Na, nem maga a lesiklás, hanem a felvonózás miatt. Hűvös sötét, teljes nyugalom. Igazán ajánlom minden sízőnek egyszer, az a pár perc tényleg többet ért mint az egész verseny. Gyönyörű!

Elhatároztuk, hogy folytatjuk, sőt még egy célt is kitűztünk mgaunk elé: bekerülni az első százba. Ezzel komoly csatába kerültünk az Ikea svájci csapatával. Ennek ellenére ismét elkövettem azt a hibát, hogy a liftnél magam elé engedtem valakit és három társát a négyüléses liftnél. Végül a 105-dik helyet csíptük meg, miután valamivel több mint 250 kilométert síeltünk hárman. A 700 induló összesen 35 ezer kilométert tett meg, ezzel 320 ezer svájci frankot gyűjtve jótékonysági célokra. Mindkét eredmény rekord a verseny történetében. Mi pedig legyőztük az Ikeásokat, és a végén már csak ez számított!

Már biztos, hogy jövőre is lesz verseny. Ha kedvet érez, és össze tud még három hasonló embert szedni, rajta! De ne felejtsen legalább egy keveset edzeni előtte. A síeléssel ne sokat törődjön, inkább gyakorolja a futást hegymenetben, sícipőben, a tülekedést sorbanálláskor, a gyors liftezést és azt, hogy hogyan kell az érzékelős övet és a rajtmellényt minél hamarabb a barátjának átadnia.