Az új-zélandi Ferenc József gleccser

Julius von Haast, a Cook kapitány nyomában járó, Bonnban született geológus az 1860-as években fedezte fel a Ferenc József-gleccser vidékét, és nevezte azt el a császár iránti tiszteletből. A terület teljes felfedezése és feltérképezése a XIX. század végére fejeződött be, akkortájt, amikor Új-Zéland nyugati partján véget ért az aranyláz. Ebben az időben Ferenc József farmerek és aranyásók lakta falu volt, a környék központjától, Hokitikától három nap lovaglásnyira. A kor turistái még igen kevesen voltak, viszont annál több szabadidővel és pénzzel rendelkeztek, hogy az elsők között látogassanak el a tömegek számára ismeretlen helyre. A város hamarosan a túravezetők és az új-zélandi hegyi túrázás központja lett, amely ettől kezdve az egész ország hegyi kultúrájára hatást gyakorolt.

A vezetett túrák a Ferenc József-gleccseren a századfordulón kezdődtek el, és a 20-as években vettek nagyobb lendületet, miután kiépültek a Hokitikába vezető, autóforgalomra is alkalmas utak. Ferenc József faluban ekkor vált fő iparággá a turizmus.

A 60-as évek forradalmi változást hoztak a hegymászók felszerelésében. Megjelentek és elterjedtek a könnyű, modern eszközök és ruhák. A modernizáció azonban érintetlenül hagyta az új-zélandi gleccsertúrázók és vezetőik életét, akik szinte ugyanazokkal az eszközökkel és technikákkal járják azóta is a Ferenc József-gleccsert.

A következő évtizedek enyhe és száraz telei megkurtították a gleccsert. A szilárd jégig ezért egyre hosszabb utat kellett megtenni, sziklaomlásokon és olvadékpatakokon keresztül. A 80-as évek végére visszaesett a gleccsertúrák iránti érdeklődés, az állam kiszállt az üzletből, amelyet a helyi túravezetők vittek és visznek tovább ma is.

A gleccser története persze jóval korábban, az utolsó jégkorszakban, 13 ezer évvel ezelőtt kezdődött. Ekkor alakult ki a Ferenc József- és a közeli Fox-gleccser. A két jégfolyam közül a Fox a nagyobb, a Ferenc József pedig az ismertebb, síelni azonban a jeges, szabálytalan felszín miatt egyik helyen sem lehet.

A gleccser egyszerűen megfogalmazva a nagyobb magasságokban nyáron is megmaradó havat jelenti, amelyre minden évben újabb és újabb hórétegek rakódnak. Idővel a hórétegek jéggé válnak, saját súlyuknál fogva megindulnak a völgy felé és az alacsonyabban fekvő részeken elolvadnak. A gleccser itt, a magasabb átlaghőmérsékletű területeken ér véget. A völgyközeli zónában tehát fogy, a csúcshoz közelebb eső részeken pedig gyarapszik a gleccser. A Ferenc József-gleccser felső, ún. akkumulációs zónájában az északnyugati szelek a tél végére évente 20-30 méterrel hizlalják a hótakarót, amely nyaranta akár napi 8 centimétert is veszíthet vastagságából.

Ezek után a gleccserek legfontosabb mérőszámát az éves hómennyiség, azaz a gleccser növekménye és az éves olvadás különbsége adja. E szerint a mérleg lehet pozitív, ekkor a gleccser növekszik, de lehet negatív is, mint például a Ferenc József-gleccser esetében az elmúlt években.

Az Osztrák-Magyar Monarchia uralkodójáról elnevezett gleccser különlegességét - nevén túl - az a tény adja, hogy a Fox-gleccserrel együtt igencsak közel - 240 méteres magasságban - találhatóak a tengerhez. Összehasonlításul, az európai gleccserek 2000 méter felett érnek véget. További érdekesség, hogy e két új-zélandi folyam nagyon nagy mennyiségű jeget termel, amely aztán viszonylag nagy sebességgel jut le a völgybe. Az egyedülálló jellegzetességek oka a helyi klímában és a gleccserek formájában keresendő.

Először is, a gleccserek akkumulációs zónája hatalmas fennsíkon kezdődik, ahol nagy mennyiségű hó gyűlik össze, amely onnan ideális formájú, nagyon szűk és meredek csatornákon jut el a mélybe. A Ferenc József-gleccser tetején mért éves hómennyiség az egyik legnagyobb a világon. Ez a hatalmas tömeg a motorja - az igen nagynak számító - napi 2,5 méteres csúszásnak, amely a világ völgygleccsereiben mért átlagos - évi 10-20 méteres - érték tízszerese. A völgy felé egyre gyorsabban csúszó jégfolyam felszínén általában 20 centiméter vastagságú jég utazik, amely a változatos felszínű, kanyargós mederben haladva, a hegynek ütközve folyamatosan darabolódik. A széttört jégdarabokból gleccserszakadékok, hasadékok és önálló jégtömbök alakulnak ki, nagy összevisszaságot, szabálytalan felszínű, labirintusszerű jégfolyamot formázva.

A gleccser egyben a sziklatörmelék szállítószalagjaként is működik. A jégfolyamba kisebb kőomlásokkal és nagyobb sziklalavinákkal kerülhet törmelék, amely hatalmas reszelőként alakítja a gleccser medrét. Az általában u formájú völgymeder a Ferenc József-gleccser esetében kevésbé szabályos, ugyanis éppen itt
találkoznak a keleti (csendes-óceáni) és a nyugati (ausztrál) lemezek, évente 1 centiméterrel feljebb gyűrve a Déli-Alpok hegyláncait.

A moréna - azaz a lerakódott hordalék - láthatóvá válása a jégfolyam visszahúzódásának egyértelmű bizonyítéka. Jelenleg ugyan nem találni morénát a Ferenc József-gleccseren, ugyanis a megolvadt, vagy az éppen hízó jég elmosta azt. Az éghajlati változások hatására az új-zélandi gleccserek kiterjedése mégis csökken. Miután az 1890-es évek végén véget ért a "kis jégkorszak", az elmúlt száz évben a gleccser a globális felmelegedés hatására drámaian visszaszorult. A száz évig tartó fogyást húszévente megszakította egy rövid ideig tartó növekedés, sőt, a 80-as és 90-es években stabil terjeszkedésbe kezdett a gleccser. A látványos növekedésnek azonban 1999-ben vége szakadt, mégpedig a La Nina hatására. Az enyhe telek és a forró nyarak jókora részt elfogyasztottak a gleccserből, a szerényebb havazások pedig nem adtak elegendő utánpótlást, így a Ferenc József-gleccser mind tömegében, mind hosszában összezsugorodott.

Azoknak, akik elvetődnek Új-Zélandra és a Déli-szigetre, a Ferenc József-gleccser túravezetői - igaz, nem minden érdek nélkül - azt ajánlják, hogy ne utazzanak haza anélkül, hogy közelebbről is látták volna a híres természeti képződményt és környezetét.A turisták fél- és egész napos túrák közül választhatnak, a gleccser tetejére gyalog, részben busszal, vagy akár helikopterrel is feljuthatnak. A jobbkormányos busz a túrázókat persze csak egy darabon viszi fel a gleccserre, azokon az erdőkön keresztül kanyargó utakon, amelyek a jég elolvadása után szerezték vissza "ősi földjüket". A túrák útvonala az elsőre félelmetes és veszélyes havas-jeges felszínen vezet, a vezetők azonban gondoskodnak arról, hogy mindenki hamar biztonságban érezze magát. A hegyoldalban részben kiépített ösvényeket is találni, többnyire azonban a túravezetők mutatják az utat és vágnak csákányukkal lépcsőfokokat a jégbe. A gleccserkaland résztvevői hágóvasat csatolnak bakancsukra, és így járják végig a szűk jégfalak, kanyargós alagutak, furfangos járatok, meredek árkok, hasadékok és szakadékok útvesztőjét. Az útvesztőt szó szerint kell érteni, hiszen bármennyire is ismerik a hegyi vezetők a gleccsert, az folyamatosan alakul, olvad és hasad. A gleccsertúra élményét a szokatlan, szabálytalan formák, az izgalmas, itt-ott veszélyes terep, és az a tudat adja, hogy talpunk alatt egy sok évezredes, élő jelenség mozog, amelyet így, vagy úgy, de mégiscsak egy Magyarországhoz kötődő történelmi személy után neveztek el.