Télisportok nyáron - a finn modell

Finnországról itthon a legtöbb embernek az északi természet, a nyelvrokonság, a világhírű rockzene és persze a bajnok sportolók jutnak eszébe. Mi azért keltünk útra, hogy rájöjjünk, mitől olyan jók a finnek néhány sportágban? Bár a finnországi városokban nem egyszerű feladat könyvesboltot találni, nekünk sikerült, és a nyári bestsellerlista első helyezettjéért érdemes volt áldozni. Az angolul és finnül íródott Suomesta, rakkaudella ( Finnországból szeretettel ) című könyv egy húsz éve ott élő német tévés elemzése a finn lélekről. Roman Schatz így ír: A sport szó finn megfelelője, az urheilu közeli rokonságban áll a bátorsággal ( urheus ). Mindkettő a harcról és a fel-nem-adásról szól. A finn sportolók azokban a sportágakban a legjobbak, amelyekhez nagy mennyiségű magányos düh és a félelem hiánya szükséges - ilyen például a síugrás vagy a raliautók vezetése kihalt erdőkben, nyaktörő sebességgel. Finnország bajnokokat termelt már ki Formula-1-ben, gyorsasági síben, sífutásban, hosszútávfutásban, evezésben - a lényeg, hogy bele lehessen halni és egyedül is űzhető legyen."

A félelem hiánya és a fel-nem-adás mellett mi leginkább a skandináv precizitásra találtunk példákat. Az első különbség, ami azonnal feltűnik, az utakban rejlik. Kátyút hiába is keresnénk, és itt nemcsak a városokban, falvakban, hanem az azokat összekötő utakon is megoldott a kerékpárutak elhelyezése. Méghozzá úgy, hogy az autós sáv mellett, az egyik oldalon van egy sávnyi hely a villanypóznáknak és a fűnek, majd mellette egy sávnyi - az autókéval azonos minőségű út - a gyalogosoknak, bicikliseknek, görkorisoknak, sífutóknak. Hogy miért fontos ez? Mert a sífutók így nyáron anélkül görkorizhatnak kilométerek tucatjain át, hogy azt kellene lesniük, mikor üti el őket egy kamion vagy esnek el egy kátyú miatt. Ráadásul a kiváló kerékpárutak miatt nyáron sokan választják a kerekezést az éjfélig tartó világosban.

A finnek büszkén vallják, hogy ők fél lábbal az erdőben élnek. Hogy ez mennyire így van, az legkönnyebben úgy tapasztalható meg, ha az ember ellátogat a 32 finn nemzeti park egyikébe. A parkok ingyenesek, és teljes területükön jól karbantartott ösvények, jelzőtáblák fogadják az embert. Ezekről a parki útvonalakról hamar kiderül, hogy télen sífutópályaként funkcionálnak. Valószínűleg a hosszú, sötét, hideg téli napok miatt is érzik úgy a finnek, hogy nyáron annyit kell a szabadban lenniük, amennyit csak tudnak, ezért az ösvényeken komoly tömeggel kell számolni. Több napra elegendő élelemmel, hálózsákkal a hátukon vágnak neki gyerekestől, kutyástól az 50-60 km-es útvonalaknak. A kondícióval láthatóan keveseknek van gondjuk, a túrázás az ún. finn sisu része. A finnek szerint ugyanis a kitartás, a nehézségek legyőzése a pozitív jellem egyik legfontosabb jellemzője. Vagyis a finn ember szinte élvezi, ha nehéz a terep, ha esetleg az eső is elered, hisz bebizonyíthatja, hogy milyen kemény fából faragták.

Így a sífutók titkát tehát viszonylag könnyedén sikerült megfejtenünk. Nyáron futással, görkorizással és túrázással edzenek - ezekhez csak jó utakra van szükség, semmi olyasmire, aminek itthon éghajlati akadálya lenne. Összehasonlításként a magyarországi helyzetről Bozsik Anna sífutó-olimpikont, sífutóiskola-vezetőt kérdeztük:

A görkorcsolya vagy a síroller és a sífutóbot együttes használata nálunk nem nagyon biztonságos a közlekedés és az utak minősége miatt. Finnországban télen a kijelölt sífutópályákat bárki használhatja. Nálunk még mindig nem ismerik elegen a sífutást ahhoz, hogy felismerjék az előkészített sífutópályát. Szívesen sétálnak benne és meglepődnek, ha rájuk szól az ember.

Itthon azért nem űzik többek közt szívesen ezt a sportágat, mert a magyar ember kényelmes, ez a sportág pedig a "munkásabb" sportok közé tartozik. A sífutószezon nálunk általában 2-3 hónap. Többen ígérgetik és elvileg készülnek arra, hogy itthon is lesznek hóágyúzott sífutópályák, de eddig nem találtam igazi megvalósítóra. Mi, ha nem vagyunk táborban, akkor a Normafánál az Anna-réten vagy megfelelő hó esetén a Margitszigeten oktatunk. A hétvégéken egy-egy oktatásra 30-50 fő szokott jönni. Azt bizton állíthatom, hogy egyre többen jelentkeznek.

No de térjünk vissza Finnországba. Ugyanis azért is vágtunk neki az útnak, hogy kiderítsük, hol és hogyan készülnek a világverő finn snowboardosok. Hogy miért olyan jók a freestyle snowboard számokban? Nagy hegyeik nincsenek, sőt! Az ország legmagasabb csúcsa, a Halti 1328 méter - ennyi még majdnem nekünk is jutott. Mivel télen hóhiánnyal sosem küzdenek (a szezon november elejétől májusig tart), így olyan snowboardszámokra specializálódtak, amelyekhez nagy hegyek nem, csak jó minőségű hó kell. Így adódott a félcső és a Big Air - ezekhez elég egy félcsövet vagy egy ugratót építeni. Kevés ország lehet a világon, ahol olyan sok félcső van a városokban, mint a finneknél. Már Helsinkiben, az ország déli részén is a terek megszokott eleme a félcső, amit nyáron felújítanak és görkorisok, gördeszkások használnak. Az északibb síközpontokban pedig a központi téren áll a félcsövek csoportja, skandináv precizitással.

Finnországban a legtöbb síelésre és snowboardozásra alkalmas terület az Északi-sarkkörön túl, az ún. tunturik, a jég által simára csiszolt tetejű, kopasz hegyek oldalában található. Mivel alpesi csúcsok nincsenek, így francia vagy osztrák stílusú sífalvakra senki se számítson! Némi "magyar narancs" jellege van ezeknek a síparadicsomoknak - kicsit kicsik, kicsit alacsonyak a hegyek, kicsit rövid a sípályák hossza, sokszor van -20 foknál hidegebb, de azért egy helyet a legmelegebb szívvel tudunk ajánlani a hangulata miatt. Ez pedig Ruka, Kuusamotól 28 km-re északra, az Északi-sarkkörtől légvonalban 40 km-re délre. Ruka nem olcsó, de ha valakinek sikerül a sífalu központi terének egyik szállodájában szobát foglalnia, biztos lehet benne, hogy közelről láthatja majd a finnek snowboardos boszorkánykonyháját. Itt még az alpesi feeling is megvan - még nyáron is -, és 500 méteren belül vannak a kölcsönzők, szervizek (pl. Kalle Pallander sívilágbajnok boltja), szállodák, közértek, éttermek, no meg jó néhány hütte. Egy-egy csúszás után, vodkát kortyolgatva közvetlen közelről figyelhetjük, hogyan készülnek a finn világbajnokok - pl. Antti Autti vb- és X-Games-győztes - élelmesen azokban a számokban, amelyekre otthon megfelelő körülmények adottak.

Aki pedig ráun a snowboardosokra (ha ilyesmi egyáltalán lehetséges), annak csak a hegy túloldalához kell átgyalogolnia, ott van ugyanis Finnország egyik legszebb síugrósánca, ahol november végén a szezonnyitó világkupát szokták rendezni.

És ha már a síugrósáncoknál tartunk: Finnországban egy egészen egyedülálló szabadidős tevékenységet is űzhetünk, ami pedig nem más, mint a hyppyri-spotting [ejtsd: hüppüri-szpotting], vagyis sísáncvadászat. Ahogy Molnár László, a kőszegi síugrók technikai vezetője fogalmazott a Símániának adott interjújában, a finn településeken a sísánc a magyar focipálya funkcióját látja el - a főutca mindig oda vezet. És valóban! Kis túlzással minden magára valamit is adó városkának van sánca, így nemcsak a híres síközpontokban, mint pl. Lahti, Kuusamo, Kuopio, hanem még Lappföldön is fel-feltűnik egy-egy sísánc. És mindenütt van nyári borítás. Vagyis a finnek már régen rájöttek arra, amint Európa többi részén most próbálnak elhitetni: hogy a síugrás nemcsak télen űzhető sport.

Ami a Négysáncversenyhez szokott szemünknek legfurcsább volt: míg például az osztrák Bischofshofenben a sánc környékén óriásplakátok hirdetik az elmúlt évek bajnokait, és a turista-információs házban számos síugró könyv, újság és relikvia kapható, a finneknél ilyesminek nyoma sincs. Itt nem különlegesség a síugrás, hanem szinte tömegsport. Nem csak nagysáncok vannak a világ legjobbjai számára szerte az országban, hanem K10-es, K30-as sáncok is, gyerekeknek. Ottjártunkkor is mindenütt gyerekek és tinik tucatjai gyakoroltak. Aki matrjoska-szerűen egymás mellé épített sáncokat szeretne látni, az a Télapó felé menet ezt pont útba is ejtheti. Rovaniemi egyik városrészében, a Télapó lakhelyétől pár kilométerre, Ounasvaarában található mindez, az Északi-sarkkörön, a Manó sífutó-ösvény mellett.

Különlegességet nyárra is tudunk ajánlani. Lahtiban, Helsinkitől 100 km-re, a legnagyobb sánc aljában uszoda üzemel. Igen, ez nem elírás, egy medence található ott, ahol télen a síugrók földet érnek. Vagyis a világon egyedülálló módon nyáron az ember vehet egy uszodajegyet, és a melltempózás közepette, a vízből felnézve figyelheti, amint a medence mellett síugrók landolnak a másik sánc aljában. Kihagyhatatlan élmény!

Amit viszont nem találtunk, az a sírepülősánc. Emellett fontos megjegyezni, hogy a világversenyekre használható sáncok mindegyike mesterséges, vagyis nem a hegy oldalába építették, hanem külön emelt torony biztosítja a megfelelő dőlésszöget. Vagyis ez is olyasmi, amiben példát vehetnénk. Nekik sincsenek nagyobb hegyeik, mint nekünk, télen pár hónapon át nálunk is van hó, nyáron pedig tudnának itthon is gyakorolni a fiatalok a nyári borításon, ha építenének egy mesterséges sáncot.

Ezek után természetesen kíváncsiak voltunk, hogy ilyesmi eszébe jut-e itthon valakinek, ezért felkerestük az egyetlen magyar síugró végvárat, Kőszeget. A Kőszegi Sportegyesület Síugró Szakosztályának technikai vezetője, Molnár László készségesen állt rendelkezésünkre, és mint kiderült, ők már követik a finn példát.

"Fő célunk, hogy meggyőzzük az embereket, hogy a síugrás egy egész éves sportág!" - kezdte Molnár Laci. Arra jöttünk rá, hogy a lehető legkorábban kell megnyerni a gyerekeket a síugrás számára. Ezért síovodát hirdettünk, ahol nemcsak síelni, hanem a mozgás szeretetére is tanítjuk őket, és aztán az ügyesebbekkel először kis ugratókon, aztán K10-es és K20-as sáncon gyakorolunk. Az óvodásokban még nincs benne az a félsz, hogy én innen nem tudok leugrani, ők a nekik elmondott feladatot akarják megoldani. Az óvónők segítségével sikerült a szülőket meggyőzni, hogy nem veszélyeztetjük a gyerekek épségét, így 30-40 gyerkőc jelentkezett. 10-11-en maradtak, emellett van 8-10 aktív versenyzőnk és 8-10 fő a veterán csapatban. Egy átlagos osztrák síugró-egyesületben sincsenek többen, így létszámban már jól állunk. Azt figyeltem meg a veteránversenyeken, hogy míg az osztrákoknál 30 év felett általában abbahagyják a síugrást, a finneknél nem ritka a 60-70 éves sem. Másutt kimennek tekézni, ők elmennek egyet-kettőt ugrani.

A helyzet mindenesetre jobbnak tűnik, mint három évvel ezelőtt, amikor először írtunk a Símániában a kőszegiekről, így bízunk a további fejlődésben, és abban, hogy lesz, aki elhiszi: néhány télisport Magyarországon is űzhető (lenne).

Finn síparadicsomok:

Levi Lappföldön, az Északi-sarkkörtől 170 km-re északra, Helsinkitől 1000 km-re található. 2004-ben a legjobb síparadicsomnak választották. 48 - 230 km hosszú - pályájával, közte 15 kivilágított lejtővel, 26 lifttel (közte Finnország egyetlen gondolájával) várja a télisportok rajongóit. Mint minden nagyobb finn síparadicsomban, itt is van félcső, szupercső és egy hópark is. 2004-ben itt rendezték Finnországban az első műlesiklóvilágkupa-futamot, 2006. november 11-12-én pedig első ízben mindkét nem műlesikló-világkupa szezonnyitóját is itt rendezik, ahol a két fő sztár Kalle Palander és Tanja Poutiainen lesz.

Leviben a szezon október végétől május közepéig tart. A sí és snowboard mellett hómobilozni is lehet - 750 km-nyi útvonalon -, emellett husky- és rénszarvas-szafarikat is kínálnak, plusz 230 km-nyi sífutó pályát. Weboldal: www.levi.fi - A vk szezonnyitó honlapja: http://www.worldcuplevi.com

Közép-Finnország:

Ruka az egyik legismertebb finn síparadicsom, Helsinkitől 800 km-re északra. 28 lejtője (ebből 23 megvilágított) mellett 2 félcsővel, 2 street- és egy boardercrosspályával rendelkezik. A legnagyobb magasságkülönbség 201 méter , a leghosszabb pálya 1300 méteres. 18 lifttel szerelték fel. Weboldal: www.ruka.fi

Paljakka és Ukkohalla Finnország középső részén, 400 méteres magasságban, a Kalevala földjén található, Finnország legnagyobb, 24 méteres vízesése közelében. A két közeli síparadicsom nagy előnye, hogy a Kuusamo felé vezető autópályán könnyedén megközelíthető, hóbiztos terület. Részletes adatokkal: Paljakka esetében 12 pálya, amelynek mindegyike hóágyúzható, 9 pedig megvilágított. A leghosszabb lejtő 1340 méteres, a legnagyobb magasságkülönbség 190 méter . A központot 7 lift szolgálja ki. Ukkohalla esetében útvonal áll a síelők és snowboardosok rendelkezésére, amelynek fele hóágyúzható, és 6 megvilágított. A leghosszabb lejtő 1400 méteres, a legnagyobb magasságkülönbség 170 méter . A lejtőkön 6 lift működik. Weboldalak: www.ukkohalla.fi ; www.paljakka.fi

Dél-Finnország:

Serena legfőbb erénye, hogy Espoóban, a fővárostól mindössze 25 km-re található. A nyáron víziparkként használt területet alakítják át télen síparkká. Lejtőinek száma 5, emellett itt is van félcső és streetpálya, és persze minden pálya megvilágított. A legnagyobb magasságkülönbség 60 méter , a leghosszabb pálya 450 méteres. 4 lifttel szerelték fel. Weboldal: www.serena.fi

Himos Finnország déli részén található, Helsinkitől 220 km-re. 1995-ben és 2001-ben is az év síparadicsomának választották. Összesen 21 lejtőjén 13 lifttel, szupercsővel, park- és streetpályával, egy boardercrosspályával és FIS szabványoknak megfelelő mogulokkal várja a síelőket és snowboardosokat. Weboldal: www.himos.fi

Messilä egy kisebb síparadicsom, Lahti közelében, 117 km-re Helsinkitől. 10 lejtő, plussz egy félcső és egy street található itt. Minden pálya kivilágított. A legnagyobb magasságkülönbség 111 méter , a leghosszabb pálya 800 méteres. 10 lifttel szerelték fel. Weboldal: www.messila.fi