Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Menü ≡

Tíz év a tengeren

Interjú Gál Józseffel, a Szent Jupát hajósával

2003. március | Szerző: Ludmann László
Egy évtizednyi időt töltött eddig vitorlázással Gál József, expedíciók és versenyek alkalmával. A földkerülő utak véget értek, a sport és a természet szeretete azonban azóta is kíséri munkájában és szabadidejében a Szent Jupát egykori hajósát.
h i r d e t é s

Híressé első vitorlás földkerülő utad tett, amely a magyar vitorlássport történetében is az első ilyen expedíció volt. Hogyan gondolsz ma vissza a Szent Jupát útjára?
Mindig nagy nosztalgiával és szívesen, de minél messzebb van, annál nehezebben. Úgy tűnik, hogy itt volt nemrég, és amikor összeszámolom, akkor 18 év jön ki. Sőt, amikor eldöntöttük, hogy megcsináljuk, akkor 24 éves voltam, tehát annak is már 22 éve.

Ezt a teljesítmény ketten, Fa Nándorral értétek el, utatok azonban ketté vált a Szent Jupát kikötése után. Mintha külön-külön kevésbé lettetek volna sikeresek.
Azt hiszem igen, de a két dolog mégsem összevethető. Egy szocialista országból, a vasfüggöny mögül valakinek elsőként körbevitorlázni a Földet igen nagy feladat, és teljes siker volt. Utána Nándi rendkívüli erőfeszítések árán el tudott indulni szólóversenyeken. Ráadásul a Vendée Globe-on ötödik lett! A mi öt éves földkörüli utunk is, úgy hiszem, sikeres volt. Az út tudományos célokat is szolgált, a Gödöllői Agrártudományi Egyetemről jöttek kutatók három alkalommal a hajóra, küldtünk haza talajbiológiai mintákat és planktonokat, közben kommunikációs kísérletsorozatot végeztünk a Székesfehérváron felállított rádióállomással és 20 részes ismeretterjesztő sorozatot készítettünk a tv számára. Voltak tehát önálló, szép sikerek a folytatásban is.

Akkor még nyugatra sem utazhattunk könnyen, nemhogy a világ körül. Milyen akadályokba ütköztetek ilyen szempontból?
'85-ben más világ volt. Külön engedéllyel mentünk, elvileg ugyanis nem rendelkezhettünk olyan útlevéllel, amivel két évig külföldön lehetett tartózkodni, azonkívül valutához sem lehetett könnyen hozzájutni egy szabvány utazónak. A felkészülés és a hajóépítés is nehezebb volt, mint azután, hogy kinyíltak a piacok, és a nyugati termékek bejöttek az országba.

Ha a technika fejlődését nem számítjuk, miben lenne más ma egy ilyen földkerülő vitorlás expedíció?
A feladat és az útvonal ugyanaz, de más a befogadó közeg, ugyanis azóta ez a műfaj ismertté vált Magyarországon. 1985-ben mi voltunk az elsők, akik körbehajózták a Földet, és akkor, két év alatt a magyar sajtóban 3000 híranyag jelent meg a Szent Jupátról, ami hihetetlen mennyiség. Ma nyilvánvalóan ezt nem lehetne elérni. Elsőnek lenni könnyebb. Olyan ez, mint a holdraszállás. Mindenki csak Amstrongra emlékszik. Aki ma valami hasonlóban akar részt venni, annak már sokkal nehezebb újat hozni, amire odafigyelnek. Ezért én úgy hiszem, hogy ma egy földkörüli expedícióhoz nehezebben lehetne szponzorokat szerezni, mint az elsőhöz, vagy akár a mi esetünkben a másodikhoz, az Equator-expedícióhoz, amikor a feleségemmel és fiammal együtt kerültük meg a Földet.

Kilépés a vetítésből
másodpercenként
3
váltás

Hogyan párosítható egy megterhelő, évekig tartó vitorlásút és a család?
Az Equatorral a nyugat felé tartó útvonalon, tehát a meleg vidékeken haladtunk, ami - különösen, ha az ember maga választhatja meg az útirányt, és túrajelleggel megy - meglehetősen bitonságos, feltéve, ha az ember nem hibázik. Hozzáteszem, hogy az mindig hajó és hajós tudás kérdése, hogy mi biztonságos és mi nem. A forró égövben például a 180-200 km/órás sebességű hurrikánok sokkal veszélyesebb meteorológiai képződmények, amelyek délen viszonylag ritkán fordulnak elő.

Kevesen követték a példátokat Magyarországról.
Igen, pedig az az életforma, amit mi éltünk az öt év alatt, az egyáltalán nem ismeretlen a világban. Magyarországról nézve ez ritkaság, de a világban nagy sokan élnek hajón. Őket nevezik cruisereknek, akik az egyik helyről a másikra vándorolnak. Van köztük olyan, aki a hajóján dolgozik, hiszen például a számítástechnikával foglalkozó emberek megtehetik, hogy végzik a munkájukat, miközben a világot járják. Goldolkoztam, hogy miért van az, hogy nagyon kevesen hajózzák körbe a földet, még ilyen családi felállásban is, ami látszólag egy kellemes időtöltés. Pénz még lenne hozzá, Magyaroroszágon is sok embernek lenne anyagi ereje megfinanszírozni egy ilyen utat. Ez azonban egy életforma váltást jelent, mert évekre fell kell adni mindazt, ami itthon van. Aki egzisztenciálisan jól áll, az nem tudja itthagyni az üzleteit, vállalkozását. Csak kevesen tudnak otthon minden szálat elvágva kiköltözni az óceánra.

Az Equator a tudományos célok mellett a tervezett budapesti Expo zászlóshajójaként is működött. Nem hagyott rossz szájízt, hogy mégsem valósult meg a világkiállítás?
Előnye és hátránya is volt annak, amikor az Expót törölték a programból. A hátránya az volt, hogy a szponzorok fele kiugrott a vállalkozásból, és ekkor mi éppen a Föld túlsó felén, félúton voltunk. Ilyen szempontból nehéz helyzetbe kerültünk, viszont nagy előny jelentett, hogy az ezt követő programunkat már nem az Expóval kapcsolatos meghívások és a protokollakciók jellemezték, hanem teljesen szabadon, magunk választhattuk meg az útirányokat. Innentől kezdve a vállalkozás ismeretterjesztő célja felerősödött, és sokkal több időt tudtunk a természetnek, a filmezésnek és az írásnak szánni. A feleségem egy mesekönyvet is írt, ami palackposta címen jelent meg. A könyv a frankfurti könyvvásáron ott volt a magyar könyvek között, és szép szakmai sikert ért el.

Mivel foglalkozol mostanában?
A vitorlázást oktatom, ami azt jelenti, hogy elméleti kurzusokat tartok, és oktató túrákat szervezek az Adrián saját tervezésű és építésű hajóinkkal. Kiránduló tengeri vitorlás túrákat is szervezünk az Adrián és a Karib-tengeren, de hosszú kalandtúrák, óceáni átkelések is szerepelenk a programban. Emellett televíziós műsorokat szerkesztek Equator klub címmel, az ember és a természet kapcsolatáról a Duna Televízióban. Ezen kívűl szakértőként hajóépítéssel is foglalkozom.

A földkerülésekre külön kellett felkészülnöd fizikailag, vagy a sportmúltad elegendő edzettséget adott?
A sportágaknak köszönhetően rendelkezem egy alapvető állóképességgel és mentális kitartással, ami nagyon fontos. A másik az, hogy én eddigi életem során közel tíz évet töltöttem vitorláson, és a hajózással a terhelést meg is lehet szokni, ezek a képességek fejlődnek.

Milyen sportágakat próbáltál?
Először versenyszerűen tornáztam három évig, aztán 12 éves koromban következett a kajak-kenu, ami hosszú ideig, tíz évig megmaradt, közben két évig kosárlabdáztam. A kajak-kenu után fociztam, a vitorlázás pedig ezek után jött, amit versenyszerűen három évig csináltam.

Síelni mikor kezdtél?
Egyetemista koromban, akkor, 1975 és '80 között jött igazán divatba a sízés. Egy barátomtól tanultam, akinek már egyszer volt léc a lábán, úgyhogy egymástól tanultunk, mi, akik nem tudtunk sízni. Lengyelországba jártunk, a kedvencem Zakopane volt. Egyetemistaként azt csináltuk, hogy valahogy kivittünk valutát, és rossz léceket, kinnt pedig megvettük az új léceket és az új ruhát, azt itthon eladtuk és ebből megvolt a következő síútra való pénzünk. Nagyon szép időszak volt ez, de aztán a hajózás miatt egy hosszabb idő kimaradt. Idén újra tudtam egy jót sízni, néhány nap alatt nagy örömömre visszajött a mozgás is.

Kedvelt dolog a sízés a vitorlázók között.
A vitorlázás és a sízés ellentétes szezonban működik, ezért a legtöbb vitorlázó télen sízik, és nagyon sok síző nyáron vitorlázással tölti a szabadidejét. A két sportág szorosan egymás mellett él, valószínűleg azért is, mert azok, akik a sportban nem csak a mozgást keresik, hanem a természetet, a levegőt, a teret, azok azt mindkettőben megtalálják. Ha valaki felmegy a hegy tetejére, azt ugyanaz a hatalmas, szabad tér veszi körbe, mint a vitorlázót az óceánon, vagy a tengeren.

h i r d e t é s
h i r d e t é s
UTASBIZTOSÍTÁS -10% » SÍELŐK NAPTÁRA »
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 13 vendég és 1 regisztrált felhasználó látogatja.