Versenyzők: Hermann Maier

h i r d e t é s

"Hú, ez micsoda felvétel lesz!" - vigyorgott Hermann Maierre egy amerikai fotóriporter az 1998-as naganói olimpia férfi lesiklóversenye alatt. A hakubai Karamacudake hegyen jó helyen letáborozó, "dollárködös" szemű riporter néhány pillanattal korábban éppen azt örökítette meg, hogyan repül ki magatehetetlenül, jó százméternyi távolságba a pályáról a szám legnagyobb favoritja, Hermann Maier. Az ORF1 osztrák televíziós társaság a Maier családdal közösen nézte végig az akkor már 10 Vk-futamgyőzelmet maga mögött tudó és élete első összetett sikere felé száguldó új sísztár tragikus bukását. A család halk imát mormolva, feszülten figyelte a percekig mozdulatlanul fekvő versenyzőt, aki végül vigyorogva és ami a legfontosabb, sértetlenül tápászkodott fel a hóról. Sőt, néhány nappal később Hermann Maier megnyerte a naganói téli játékok szuper óriás-műlesikló, valamint óriás-műlesikló versenyét, így nem véletlen, hogy a média képviselőitől a Terminátor című film "Elpusztíthatatlanja" után a Herminátor becenevet kapta.

Pedig nem volt mindig ilyen erős kötésű a Salzburg tartományból, Flachauból származó fiatalember. Maier mindössze három esztendősen kezdett el síelni édesapja síiskolájában, ám egy térdbetegség, valamint egy fejlődési rendellenesség miatt úgy tűnt, végleg búcsút kell mondania a hófödte csúcsoknak. Noha az egykori válogatott társ, Christian Mayer társaságában ő is tagja volt a tartomány egyik legjobb síkollégiumának, 15 esztendősen el kellett köszönnie barátaitól, hiszen fizikailag nem úgy fejlődött, mint a többiek. A mindössze 45 kilós, a háta mögött csak Pinokkiónak csúfolt fiú azonban nem adta fel, kőműves tanoncnak állt, ahol aztán a nyári gyakorlatok megerősítették szervezetét. Noha egy ideig csak édesapja síiskolájában tanított és gyakorolt, 1993 karácsonyán bemutatkozott egy jelentősebb hazai viadalon. Az autóbalesetben fiatalon elhunyt Rudolf Nierlich emlékére rendezett óriásműlesikló-versenyen a teljes osztrák elit mögött ott toporgott a rajtnál Hermann Maier is. A premier kiválóan sikerült az akkor 21 esztendős versenyző számára: hatodik helyére azonnal felkapták fejüket a síszövetség illetékesei. Igaz, Maier egy buta döntés miatt (Schladmingban elindult egy profi viadalon, amelyen 17 ezer schillinget nyert) újabb pihenőre kényszerült, hiszen az Osztrák Síszövetség egy évre eltiltotta őt a versenyzéstől. 1995-ben Semmeringen azonban már ő is rajthoz állt a nemzeti bajnokságon, s 141-es rajtszámmal, vagyis utolsó indulóként az előkelő 17. helyet szerezte meg. A következő idényben szülővárosába, Flachauba érkezett a Világkupa-mezőnye. Az óriás-műlesikló viadal előtt Maier, mint előfutó kapott lehetőséget, s az időket elemezve a szövetségi edzők megdöbbenve tapasztalták, hogy a ,,kisegítő" teljesítménye a tizenkettedik (!) helyre lett volna elegendő. Az akkor huszonhárom esztendős versenyzőt azonnal meghívták az osztrák válogatottba. Maier előtt megnyíltak a kapuk, eljött az idő, hogy valóban óriássá váljon. Az első világkupa-győzelmét 1997-ben a németországi Garmisch-Partenkirchenben megrendezett szuper óriás-műlesikló világkupán aratta, amelyet azóta már 50 elsőségre egészített ki, így az olasz Alberto Tombával holtversenyben a második helyen tanyázik az örökranglistán a svédek egykori sztárja, a 86 győzelmet magáénak tudó Ingemar Stenmark mögött. A háromszoros világbajnok (1999-ben Vailben lesiklásban és szuper-G-ben szerzett aranyat, míg 2005-ben Bormióban az óriás-műlesiklást nyerte meg) Maier négy ízben emelhette a magasba a szezon legjobbjának járó összetett világkupát (1998, 2000, 2001, 2004), ami valljuk meg, hihetetlen teljesítmény. A motorimádatáról is ismert Herminátor ugyanis 2001 augusztusában súlyos közúti balesetet szenvedett, szinte kettétört a világsztár jobb lábszára ("Gyakorlatilag a kezemben vittem a lábamat, néhány izomrost tartotta csak egyben" - emlékezett később vissza.), így az orvosok az amputációt is kilátásba helyezték.

Ekkor szinte mindenki biztosra vette, hogy véget ért Maier pályafutása, s mivel az orvosai sem hitegették, egyedül talán csak ő bízott abban, hogy egyszer ismét a legjobbak között szerepelhet. Maier mindent megtett a visszatérés érdekében, s bár a 2002-es Salt Lake City-i olimpián még nem tudott indulni, 2003 februárjában, 22 hónap kihagyás után ő is ott volt az adelbodeni óriás-műlesiklás rajtjánál. Igaz, ezen a viadalon még "csak" a 31. helyet szerezte meg az első futamban, így nem tudott teljes versenyt futni, ám két héttel később már megnyerte a "versenyek versenyének" tartott kitzbüheli Hahnenkamm-viadal szuper óriás-műlesiklását, ami valódi csodaszámba ment. Ezzel az eredménnyel kvalifikálta magát a St. Moritz-i világbajnokságra is, amelyen a második helyen zárt a szuper-G-ben.

A 2003-2004-es sorozat volt a motorbalesete utáni első teljes szezonja, amely során ő gyűjtötte a legtöbb pontot, így negyedszer is az ő polcára került az összetett világkupa-győzelemért járó díszes serleg. Talán az sem véletlen, hogy a híres Laureus World Sports Awardon ő kapta meg az Év nagy visszatérőjének járó kitüntetést.
Nem mellesleg mindössze egy síelő, a luxemburgi Marc Girardelli tud ennél több összetett elsőséget felmutatni, ő ötször (1985, 1986, 1989, 1991, 1993) volt az idény legjobbja, míg Maier az olasz Gustavo Thöni (1971, 1972, 1973, 1975), valamint a svájci Pirmin Zurbriggen (1984, 1987, 1988, 1990) társaságában a második helyen áll az örökrangsorban. Ám ahogy őt ismerjük: nincs megállás.

Az orrszarvú örökbefogadása után ugyanis ő is elutazott a válogatottal a chilei edzőtáborba, s már most arról beszél: szinte biztosra veszi, hogy az elmúlt szezon harmadik helyénél (az amerikai Miller és az osztrák Raich is megelőzte őt az összetett versenyben) előrébb zár majd. Ráadásul 2006-ban Torinóban olimpiát rendeznek, s a Salt Lake City-i játékok kihagyása után végre itt az idő, hogy ismét Maier nevétől legyenek hangosak az alpesi lejtők.