Interjú: Kőrösi Imre, a mátraszentistváni Sípark üzemeltetője

Honnan és mikor jött az ötlet, hogy síközpontot építenek Mátraszentistvánban?
Már 30 éve járunk ide síelni a gyerekekkel, nagyapám is itt élt, tőle örököltünk egy kis házat itt, a pálya szélén. Láttuk, hogy nagyon sokan érkeznek Mátraszentistvánba síelni, nagy az igény a sízés iránt, infrastruktúra azonban az 1987-ben épített felvonót leszámítva korábban nem létezett. 2002-ben merült fel először az ötlet, de akkor még csak annyi erőt éreztünk magunkban, hogy legyen egy új sílift és hóágyúzhatóvá tegyük a területet. A hosszútávú, húsz évre szóló megállapodást a téli sportlehetőségek fejlesztésére 2004-ben kötöttük meg a helyi önkormányzattal.

Mekkora összeget költöttek azóta a Sípark modernizálására?
A 2008-as szezon végéig 570 millió forintot. A síközpont-beruházásoknak rendkívül magas az indulóköltsége, még a legegyszerűbb terepek esetében is. Kell terület, sílift, hóágyúk, megfelelő víz- és árammennyiség, parkoló, büfé és mellékhelyiség. Ha ezek közül bármelyik hiányzik, az egész nem tud működni. Hiába van ugyanis annyi pénzünk, hogy vegyünk egy liftet, hó nélkül az még nem ér semmit, és ugyanúgy, hiába veszünk hóágyúkat, ha nincsen elegendő liftkapacitás, akkor nem tudunk elég jegyet eladni ahhoz, hogy a hóágyúkat törleszteni tudjuk. Az infrastruktúra zárt rendszerét tehát rögtön az elején létre kell hozni. Hogyan tanulták meg, hogy hogyan kell egy központot megtervezni, felépíteni és működtetni?
Én eredetileg gépészmérnök vagyok, ráadásul anyagmozgatást is tanultam, ezért a síliftekhez, mint mechanikai szerkezetekhez valamelyest értettem. Mindig is érdekelt, hogy hogyan működik egy sípálya, milyen szolgáltatásokat nyújtanak. Az egész munkát a külföldi, osztrák és olasz sípályákon még síelőként szerzett tapasztalatokkal kezdtük. Miután pedig a fejlesztésekbe belevágtunk, kapcsolatba léptünk két nagy céggel, a liftszállító Doppelmayr-rel és a hótechnikával foglalkozó Wintertechnikkel. Ők rengeteg tapasztalatot adtak át. Harmadsorban pedig menet közben figyeltük a síelők igényeit, kérdőívek alapján felméréseket és elemzéseket készítettünk. Kívülről nem látszik, de a működtetés nagyon összetett és nehéz, nem is gondoltuk volna, hogy mennyire!

Milyen teendőket kell elvégezni ahhoz, hogy minden gördülékenyen menjen egy forgalmas hétvégén?
A legfontosabb dolog a hó. A hóágyúk beállítása és a hókészítés egy nagyon érzékeny dolog. Figyelni kell a hőmérsékletre, a páratartalomra, a szélerősségre, a szélirányra. A hóvastagságot meg kell tervezni, tudni kell, hogy hova akarunk több és hova kevesebb havat, és ez az időjárástól függően állandóan változik. Figyelembe kell venni a nap mozgását és olvasztó hatását, illetve azt is, hogy a síelők hol koptatják ki a pályát. A legelső az, hogy az időjárásra alapozva megnézzük, hogyan kell felépítenünk a tervet, hogy amikor kell, akkor legyen hó és hóágyút működtető személyzet. Aztán a hómennyiségtől függ az, hogy hány liftet lehet indítani. Ez pedig már meghatározza, hogy hány sízőt fogadhatunk. Ehhez kell aztán tervezni a személyzet létszámát, a büfé árukészletét. Figyelni kell tehát az időjárást és meg kell tervezni a logisztikát. Ha rosszul tervezünk, és jön egy felmelegedés, nagy kár érhet bennünket, mert a legyártott hó is elolvad és a romlandó élelmiszereket is ki kell dobnunk.

Hogyan néz ki egy napja a szezonban?
Éjszaka vagy hajnalban ellenőrzöm a hóágyúzást. Reggel ½ 7-7 körül aztán ránézek az időjárás-előrejelzésre, 7 és 1/2 8 között Gergő fiammal frissítjük a honlapunkon a hóviszonyokra vonatkozó adatokat. 8-kor érkezik fel a személyzet, 8 és 9 óra között át kell nézni az egész sípályát: működőképesek-e a liftek, helyükön vannak-e a védőhálók, jól sikerült-e a ratrakolás. A feleségem felügyeli a vendéglátást, itt reggel ellenőrizni kell, hogy a büfékben van-e elegendő étel-ital, a főzéshez elegendő-e az alapanyag, készen áll-e mindenki a vendégek fogadására? 11-től, ha minden beindult és működik, akkor érdemes újra kimenni a pályára és ellenőrizni, hogy nincs-e balesetveszélyes dolog, például nem jeges-e az egyik szakasz. A vendéglátásban 12 és 2 között a legnagyobb a terhelés, itt arra kell figyelni, hogy a kollégák bírják a rohamot és mindenekelőtt arra, hogy udvariasak legyenek. Délután készítjük elő az éjszakai munkát, eldöntjük, hogy ki jön be, újra megnézzük, hogy milyen lesz a várható időjárás. Ha minden pálya és lift működik, hétvégén 23-25-en, hétközben 15-17-en dolgoznak itt.

Hol tartanak most a fejlesztések a tervekhez képest?
Az első fejlesztési fázis most, 2008-ban fejeződik be. Ha a pályázati lehetőségek megengedik, a következő ütemben egy hatalmas területen, egészen 930 méteres magasságig, a piszkéstetői obszervatóriumig folytatnánk a bővítést. Akkor a leghosszabb pályánk már egy ülőliftes, 2,5 kilométer hosszú szakasz lenne. Ezzel a fejlesztéssel össze lehetne kötni Piszkéstetőt, Mátraszentlászlót és Mátraszentistvánt, létrehozva egy változatos, nagy területű síterepet. Akkor a Sípark elérné egy kis-közepes osztrák pálya színvonalát.

Most hova sorolná a Síparkot?
Jelenleg ez egy jól felszerelt kis pálya, a 3-5 liftes szlovák vagy osztrák pályákkal kiállja az összehasonlítást. A Sípark arra rendkívül jó, hogy az ember megtanulja és megszeresse a sízést, illetve gyakoroljon a nagy, külföldi sítúrák előtt. Ugyanígy, a külföldi sízések után is fel lehet ide jönni, hogy ne érjen véget egy hét után a síszezon. Amikor Budapesten már nyoma sincsen a hónak, akkor itt még bőven van, nem is beszélve a jó levegőről és a tátrai kilátásról! A fő cél az, hogy egy viszonylag kis területen visszaadjuk azt a hangulatot, amit a sízők a kinti pályákon megszerettek.