Magas-Stájerország: Nem a méret a lényeg

Hol is van ez a Magas-Stájerország? Ezzel a névvel nem sokszor találkozhatunk a hazai utazási irodák ajánlataiban vagy a síelő-szakirodalomban, pedig ismerős síterepekről van szó. Stájerország már önmagában is a legnépszerűbb osztrák tartomány a magyar síelők körében, itt található a közeli Semmering, illetve a távolabbi Turracher Höhe egy része, vagy éppen az egyik legtávolabbi stájer síterep, Schladming és környéke. Az osztrákok Magas-Stájerországnak (Hochsteiermark) nevezik a Leoben, Bruck an der Mur és az igazi télisportmúzeummal büszkélkedhető Mürzzuschlag városa közötti területet, ahol olyan kisebb, de színvonalas síterepeket találunk, mint Stuhleck (Semmering), Mariazell, Gemeindealpe vagy Niederalpl.

Kissé hihetetlen, de igaz, hogy ebben az apró régióban 27 síterep található. Természetesen nem kell óriási méretű síterepekre gondolni, de aki szereti a határhoz közeli, színvonalas, ár-érték arányban kedvező és mindenekelőtt hóbiztosnak mondható terepeket, annak kifejezetten vonzóak lehetnek a környéken található 5-20 kilométernyi pályával rendelkező síközpontok.

Stuhleck akár három óra alatt is elérhető Budapestről, és ezt nagyon sok magyar ki is használja. A legnagyobb magas-stájer terepen kezdjük meg a régió meghódítását. Túlságosan is süt a nap a parkolóban, legszívesebben csak pólóban vágnék neki a hegynek, de korábbi élményeim a fenti részek néha csontig hatoló hidegzónáiról könnyen meggyőznek a réteges öltözködés előnyeiről. A síterep képviselőjével síelhetek egész nap, ami – mint később kiderül – sok előnnyel jár.

Március közepe van, szokatlan a meleg, a pályákon kívül már nincs is hó. A pályák azonban jól síelhetőek, kisebb foltok ugyan itt-ott láthatóak a pályákon, de a napok óta tartó „kánikulához” képest meglepően jók a hóviszonyok. Hétvége előtt vagyunk, ebben a melegben nehéz elhinni, hogy még mindig jól lehet síelni, valószínűleg mások sem hiszik el, ezért nincsenek is túl sokan a pályákon.

A Stuhleckbahn középső állomásán szállunk fel a liftre. Ugyan középső állomásnak hívják, de igazából csak innen kezdődik a hosszú emelkedés. Aki először látja ezt a liftet, annak kissé furcsa lehet, hogy a nagy parkolótól érkező ülőszékes szinte csak egy kicsit lassít, és már huppanhatunk is bele. Kísérőm elmondja, hogy valószínűleg Ausztria egyik legnépszerűbb liftjén utazunk, hiszen csak ezen az egyetlen liften évente körülbelül egymillióan utaznak.

Azt is megtudom, hogy az utóbbi években sokkal többet költöttek a hóágyúkra, mint korábban, ami valószínűleg jó döntés volt, hiszen ebben a melegben is tudják pótolni a havat a pályákon. Bemelegítésnek az 1A pályán csúszunk le, amely komolyabb említést nem is érdemelne, ha az utolsó 200-300 méteren maradt volna még rajta egy kis összefüggő hóréteg, de így önkéntelenül is a szezon után induló gyepsíkarrierem első lépéseit teszem meg az utolsó részeken.

Újra a liften vagyunk, de most csak azt látom, és sajnos nem hallom, hogy kísérőm diszkréten és röviden telefonál, de aztán folytatjuk egész napos beszélgetésünket a síelésről, a síterepről és a környékről. Megtudom, hogy inkább az illúzió kategóriájába tartozik, hogy Stuhleck valaha is össze lesz kötve a szomszédos Hirschenkogellel, valamint azt, hogy a magyarok jó vendégek, és szívesen látnának még többet is közülünk.

Már teljesen bemelegedve csúszunk néhányat a piros pályákon, és utazunk a hírességek liftjén, a Promibahnon. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve ismét a kora reggel már felejtősnek ítélt 1A-ra csúszunk, a saját léccel síelők nagy bánatára és a bérelt léccel síelők kárörvendő mosolya kíséretében. És láss csodát! Valószínűleg a telefonhívás hatására egy 200-300 méter hosszú, 10-15 méter széles, frissen terített hószőnyeg vár bennünket. Kellemes meglepetés, hogy a depóból ideszállított tartalék hóval milyen csodát lehet művelni ilyen rövid idő alatt. Természetesen megkérdem kísérőm, hogy mi történt, de ő csak sejtelmesen mosolyog.

Utoljára utazok még egyet a Weissenelf nevű liften, hiszen a hosszú csákányost idén nyugdíjba küldik, és épül helyette egy modern, hatszemélyes, lehajtható burkolattal ellátott felvonó. Az új liften amit lehet, narancssárgára festenek majd, ebben a színben pompáznak majd az ülések, és a szemnek nyugtató színt kapják a plexiburkolatok is. A lift felső állomásán is újdonságot láthatunk majd az idén, egy új panorámaéttermet. Az 1700 méteren található vendéglőt úgy építették meg, hogy minél többen gyönyörködhessenek a környék látványában.

Stuhleck ezúttal sem okoz csalódást. Változatos időjárás, kellemes síelés, egy napot igazán jól el lehet itt tölteni. Zárásként még megtekintjük a nosztalgiasíelők bemutatóját, a régi felszerelések és hagyományok ápolói közül sokan a szomszédos mürzzuschlagi téli sportok múzeumában is dolgoznak.

A következő nap is hógyilkos meleggel indul, félek attól, hogy Mariazellben inkább csak a templomot lesz érdemes megnézni, mint csúszni a pályákon. Fehér csíkok szelik át a már szinte teljesen barna domboldalt, de meglepően jól néz ki a frissen ratrakolt pálya. A 11 kilométernyi pályára három kényelmes ülőlift is jut, ami egyáltalán nem rossz arány. Valószínűleg sok magyart láthattak már itt rajtam kívül is, hiszen a pályamunkás és a liftes is felvillantja néhány alapszóból álló magyar szókincsét. A síterep kicsi, de nagyon jók a pályák és a liftek. Még ebben a melegben is az összes pálya síelhető, az pedig igazi rejtély, hogy az 1-es számú fekete pálya mitől ilyen jó még ebben az időben is. Vélhetően szerepet játszik benne az is, hogy itt sem tolonganak az emberek, de ez csak jó hír azoknak, akik nem szeretik a zsúfolt pályákat.

A Bürgeralpe hegy (1267 méter) tetején található panorámavendéglőből csodaszép a kilátás. Szemben a délutáni úti cél, Gemeindealpe/Mitterbach síterepe és mellette az Erlauf-tó. Rövid utazás után érkezünk meg a 800 méteren található parkolóba Mitterbach-ban. Innen hosszú, de kényelmes liftezéssel érünk fel az 1626 méter magas Gemeindealpe tetejére. A négyszemélyes liftről egy kétszemélyesre szállunk, innen már inkább csak haladóknak javasolnám a továbbmenetelt, főleg ha a hóviszonyok nem a legideálisabbak. Hatalmas, nyitott domboldal terül el a lift alatt, valamelyest látszik a fekete és piros pálya vonalvezetése, de ránézésre szinte semmi sem különbözteti meg a mellette található off-piste síeléstől.

A szokatlan meleg megteszi hatását, a meredek domboldalban hatalmas hókupacok alakulnak ki. Szerencsére még ilyenkor is legalább méternyi hó borítja a pályát, és ebben a melegben képződött hóbuckák olyan puhák, hogy különösebb gond nélkül lehet rajtuk síelni. Persze a meredek pályán és a nedves, laza, mély hóban egyhuzamban lejönni komolyabb állóképességet feltételez, így késő délután már indokolt a többszöri pihenő.

Ezt a felső szakaszt újra ki kell próbálni, ezúttal a pályán kívül. Zárás előtt pár perccel már semmi különbség sincs a reggel előkészített pálya és az off-piste között, de hatalmas élmény ebben a kánikulában derékig érő hóban síelni. Sokszor kétkedve fogadom a hóbiztos jelzőket, de erre a részre ez valóban nem túlzás. Visszacsúszunk a parkolóhoz, az alsóbb részeken a pálya mellett lassan már hóvirágot is lehetne szedni, de a pályán még tartja magát a mesterséges hó.

Ha már itt vagyunk a környéken, akkor feltétlenül tegyünk egy sétát Mariazell központjában, ismerjük meg a híres zarándokhely templomának magyar vonatkozásait, és kóstoljuk meg a helyben, titkos recept alapján, gyógynövényekből készülő likőröket. A városból is indul sílift a már korábban említett Bürgeralpe hegy tetejére.

Utolsó napra gyökeresen megváltozik az időjárás. Szakad a hó, talán nem is csoda, hiszen a legendásan jó hóviszonyokkal büszkélkedő Niederalpl terepét tesztelem. Sosem gondoltam, hogy egyszer azt mondom egy havazásra, hogy ez már túlzás, de itt az egykori Delta tévéműsor bevezetőjét megszégyenítő hóviharban próbálok síelni. Mondanom sem kell, hogy alig vannak a nyolc kilométer pályával rendelkező síterepen, de az a néhány megszállott is Magyarországról érkezett.

Kellemes pályát alakítottak ki a négyszemélyes lift mellett, kár, hogy a szakadó hóban csak rövid részeket látok belőle. Elhatározom, hogy besíelem a síterepen mind a nyolc kilométert. A hosszan kanyargó 2-es pálya egy alagúton keresztül megy át az országút alatt, amely normál viszonyok között is jópofa dolognak számít, így hóviharban pedig maga a mennyország.

Csuromvizesen érek be a Holzbox apartmanok alatti vendéglőbe, és kicsavarom a vizet minden ruhadarabomból, amelyre korábban vastag betűkkel ráírták, hogy vízálló. Megnézhetem a fenti apartmanokat, melyek a francia pályaszállások "kényelmét" ötvözik a legmodernebb berendezésekkel. Nagyobb csoportoknak ideálisnak tűnik, sőt, a gyermekeknek igazi élmény lehet ilyen futurisztikus körülmények között eltölteni az éjszakát, és azt se felejtsük el, hogy pályaszállásról van szó.

Nem tagadom, hogy megkedveltem ezeket az apró magas-stájer síközpontokat. Az idén feltétlenül kipróbálnám, hogy milyen lett az új narancssárga lift Stuhlecken, milyen lehet Gemeindealpe, ha egy kicsit hidegebb van, és feltétlenül visszamennék Niederalplra, hogy egyszer úgy is síeljek ott, hogy az orromnál távolabb is látok.