Sítechnikai próbálkozások

Síelő robot

Joggal merülhet fel a kérdés: Miért kellenének síelni tudó robotok? A japán feltalálók válasza pofonegyszerű: Miért is ne?
A síelő robotok Japánban először az 50-es években bukkantak fel, akkor még csak a játékboltok polcain. Úgy tűnik azonban, hogy 30 évvel később a felhúzható bádogrobotokkal játszó srácok küzül néhányan a Fukui Egyetemre kerültek és ott kifejlesztették a síelő robotok legújabb generációját. Ezek képesek csípőízületük önálló mozgatására és a párhuzamos lendület végrehajtására.

Nava kötésrendszer

Jóval azelőtt, hogy a snowboardosok megharagították volna a komoly sízőket - nem is az állítólagosan rossz viselkedésük, hanem igazából az írigyelt kényelmes cipőik miatt - megjelent a Nava. A Nava (talán a nirvana szó rövidítéseként?) minden síző álma lehetett volna puha és kényelmes holdjáró sícipőjével, amely egy igazán újszerű kötéssel csatlakozott a lécekhez. Valójában a Nava-rendszer sokban hasonlított a későbbi snowboard kötésekhez. Itt is egy 20 cm hosszúságú csuklópántos támaszték emelkedett a kötés hátsó részén a síző vádlijára, hogy a mozgást közvetítse a léc felé. Az új találmánnyal sikerült a sícipő és a kötés együttes súlyát nagy mértékben csökkenteni. Az azonban, hogy a bokasérülések nagy mértékű növekedéséhez - a műanyag héjas bakancsok elterjedését követő csökkenés után - az újításnak bármi köze lett volna, sosem nyert bizonyítást. Bár a Nava projectbe a franciák igen nagy összegeket fektettek be, és bemutatását hatalmas érdeklődés övezte, valószínűleg a találmány megelőzte korát és nem tudott igazán kiforrni. De legalább elmondhatják a sízők, hogy - igaz, sérülések árán - de először ők használtak puha cipőket.

Papír sídzseki

A mai napig élénk vitákat vált ki a téma, hogy vajon valaha is jó ötletnek tűnt-e a papírból készített sídzseki, mindenesetre létezett ilyen, mégpedig a - feledésbe tűnő - 60-as évekbeli papírruha-boom idején. Az ötlet egyébként a Scott papírgyár marketingeseinek fejéből pattant ki.

Mivel akkortájt már egyre több cég szállt be a papírruha-bizniszbe, csak idő kérdése volt, hogy megjelenjen a papír síruha is. Bár a legyártott darabok nem hagyományos papírból, hanem műselyem hálóval megerősített, szövés nélküli cellulóz-fátyolból készültek, a hegyi környezetben papírra jellemző tulajdonságokat mutattak, így például átáztak és szétmállottak. Ennek ellenére a páratlan papírdzseki itt-ott felbukkant, gyakran versenyzőkön is - szponzori kérésre, természetesen - és ha megérték a tavaszt, igazán divatos daraboknak számítottak.

Ha valakinek felkeltettük az érdeklődését a papír síruhák iránt, jó ha tudja, hogy a japánok kísérletképpen bambusz szálakból készítettek könnyű, lélegző anyagot, amelynek az ázsiai szigetország tudósai a Washi nevet adták. Viselői szerint az új termék a vászon érzetét kelti. A Washi modellek egy vagyonba kerülnek, és ez valószínűleg meg is pecsételi az újdonság további sorsát.

Spademan kötések

A 60-as évek végén és a 70-es évek elején, amikor a bőr sícipők kora a végéhez közeledett, a kötések között a lemez kötések számítottak a legmodernebbeknek. Több modell is piacra került az újdonságból, mégpedig olyan izgalmas neveken, mint a Cubco Elite S vagy a Gertsch G-90. Az emberek emlékezetében mégis Dr. Richard Spademen fantasztikus "orr nélküli csodája" maradt meg. A gond nem az újdonság használati értékével, hanem - mint gyakran a nagy ötletek esetében - annak fogadtatásával volt. Egész egyszerűen elbizonytalanította a sízőket sícipőjük orrának látványa, ami gyakorlatilag úgy tűnt, mintha nem lett volna rögzítve.

Hexcel sílécek

A Hexcel egy mai is működő, hatalmas iparvállalat, amely számos saját találmánnyal öregbítette hírnevét. Ezek között volt olyan, amelyet az Apollo 11 leszálló moduljánál használtak, de a sízők körében legalább ilyen híresek a cég hi-tech lécei a 70-es évekből.
Szintén a Hexcel nevéhez fűződik a síléceknél és a korai snowboardoknál alkalmazott kompozit anyagok kifejlesztése is. Kevesen tudják, de több vezető márka által gyártott mai léc köszönheti szilárdságát és egyéb kívánatos jellemzőit a Hexcel összetett anyagú sejtszerkezetes, rétegelt és polyuretán rendszereinek.
A Hexcel saját léceit a piac vegyesen fogadta. Voltak, akik dícsérték kis súlyát, gyorsaságát, tartósságát. A lécek hamar státusszimbólummá váltak a sízők köreiben, ezt használták például az USA síválogatottjának tagjai is. A kevésbé lelkes kritikusok szerint a cég ugyan az űrtechnológiában alkalmazott könnyű, sejtszerkezetes alumíniumot használt a mag megépítésre, azonban a cellák keresztirányúak voltak, annak ellenére, hogy a síre alapvetően hosszirányú erők hatnak.
A cég 1980-ban túladott síléc üzletágán, de továbbra is erős pozíciójú beszállító maradt a piacon, többek között a Salomon céggel működve együtt.

Összecsukható síléc

A közepén félbehajtható síléccel az Evolution névre keresztelt kis amerikai vállalkozás jelent meg 1987-ben. Az újdonságot azoknak szánták, akik szívesebben cipeltek négy darab 90 centis lécet, mint kettő 180 centiset. Nem kétséges, hogy miután a kétrészes sít kinyitották, az korántsem volt megfelelő merevségű, így bemutatása után hamar le is álltak gyártásával.

Parablock

A parablockkot a lesiklók számára fejlesztették ki, azzal a céllal, hogy a változatos terepen a nagy sebesség mellett ne akadjanak össze a lécek csőrei. A megoldást a sí elején, a belső kantnira szerelt merőleges lap jelentette, amely megakadályozta, hogy a sík egymásra fussanak. Már úgy tűnt, hogy a párhuzamos lapocskákból divat lett az erre fogékonyak között, azonban a találmánynak volt egy gyenge pontja. Előfordult ugyanis, hogy a léc átugrotta a lap magasságát és annak túloldalán, a másik lécen kötött ki, körülbelül olyan hatást érve el, mint egy lábbilincs.

A világ legnagyobb beltéri síterepe

Az 550 méter hosszúságú SSAWS beltéri síközpontot 1992-ben 440 millió dolláros beruházással hozták tető alá Tokióban. A tervek szerint a létesítmény már 18 évvel átadása után nyereséget termelt volna, a gazdaság gyengülése azonban e szándék ellen dolgozott. A cél a japánok sízés iránti vágyának alábbhagyását követően még inkább elérhetetlenné vált. A tízemeletes építményt tavaly szeptemberben zárták be.

Le Skizi

A Le Skizi névre hallgató szerkezet ( lehet, hogy a neve okozta a vesztét? ) fehér volt és műanyag. Az egykori reklámszöveg szerint megdöbbentő életszerűséggel lehetett segítségével a símozgásokat gyakorolni - a meleg szobában. Formája leginkább egy tetejére állított lámpaernyőre hasonlított. A síző ezen a fordított kúpon egyensúlyozott összezárt térdekkel - ha talált magának valami kapaszkodót - hogy a sívakációnak már tökéletes formában és rutinnal vághasson neki. Az interneten valószínűleg még találni egynéhány régi darabot e segédeszközből, valójában azonban bárki összebarkácsolhat magának valami hasonlót.

Jetstix

A focisták sípcsontvédőjére emlékeztető Jetstixet egy szalaggal a sícipő hátsó részéhez rögzítették, mégpedig azzal a szándékkel, hogy az akkortájt divatbajött buckasízés során jobban támassza hátulról az alsó lábszárat. A sícipőgyártók azonban szintén léptek az ügyben és megemelték modelljeik szárát, feleslegessé téve a Jetstixet.

Ski 2000 műanyag sípálya

A megalkotásakor igazán futurisztikus hangzású Ski 2000 koncepció egy olyan mesterséges sípályát takart, amelyet több milliard apró polisztirén gömböcske borított. Az első és egyben utolsó ilyen lejtő Nottigham lepukkant külvárosában készült el. A kezdeti sikereknek az vetett véget, hogy a műanyag golyócskák kezdtek elfogyni, miután egyre több kirepült a pályáról.

Hegyes végű síbotok

Ha hiszik, ha nem, a 40-es évekig a síbotokat kihegyezett véggel készítették. Elég sok komoly baletesetnek kellett megtörténnie, hogy a gyilkos botok végét letompítsák.

Hó-por

A beltéri sícentrumokban használt műhó korai változatát a 80-as évek végén találták fel Ausztráliában. A szabadalmat aztán a japánok vették meg, és Snova néven továbbfejlesztették. Az újdonságot sajtótájékoztatón mutatták be, ahol a cég elnöke egy műanyag pohárban lévő Snova porra vizet öntött, előállítva a - figyelem! - instant havat. A végtermék sajnálatos módon egy ragacsos anyag lett, így a kísérletképpen Snovával beterített mesterséges lejtőkről a sízők léceiken a pálya egy-egy nagyobb darabkájával térhettek haza.

Összecsukodó sífelvonó

Az 50-es években egy fiatal német feltalálónak sikerült nyolc darabot megépítenie és eladnia az USA nyugati részén a forradalmi összecsukodó sífelvonóból. Az elképzelés szerint miután a kétüléses felvonó feljutatta a sízőket a pálya tetejére, azok felálltak a helyükön, a szerkezet pedig - mintha félbehajtották volna - összecsukódott. A megzavarodott síbarátok között a találmány "aratott", de korántsem úgy, ahogyan azt az üzemeltetők szerették volna. Néhány év, több baleset és egy halálos áldozat után leszerelték a felvonókat.

Portaski

Jónéhány talámány született a sízők életének megkönnyítésére. Ilyen volt a Portaski névre keresztelt, rövidéletű szerkezet is, amely a síléc végére csiptethető apró kerekekből állt, hogy a síző használaton kívűl ezeken húzhassa - erőfeszítés nélkül - sporteszközeit.

Dynastar légbeömlő rendszer

A megkapó név mögött a pofonegyszerű ötlet az volt, hogy lukakat fúrtak a síléc csőrére, hogy a levegő átjusson rajta. Az elképzelés szerint a légellenállás csökkentésével ez néhány századmásodpercnyi előnyhöz jutatthatta volna a versenyzőket. A cinikus vélemények szerint a Dynastar szakemberei akkor jelentkeztek az ötlettel, amikor a kezdetben népszerű, a rázkódás csökkentésére a Course lécek orrára szerelt ólom nehezékek iránti kereslet visszaesett.

Mindenesetre a vibráció-mentes léceknek sikerült gazdáikat néhány csillogó éremhez segíteni, míg a "lukas orrú" modellek képtelenek voltak a sikereket megismételni. Az ok az volt, hogy a lécen vágott nyílásokon keresztül a hó is átjutott, telefröcskölve a találmányban bízó sízőket. Pedig jó ötletnek tűnt ...