Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Interski delegáció 2015 - dr. Dosek Ágoston

2015.09.08. sielok.hu

A napokban zajlik Argentínában az Interski Kongresszus, ahol a magyar delegációban helyet kaptak az SMSZ Bemutató Csapatának tagjai is. Cikksorozatunkból megtudhatjátok, hogy mit csinálnak, amikor nem síelnek, hogyan kerültek a pályára, illetve milyen kihívásokkal találkoznak oktatóként.
dr. Dosek Ágoston
dr. Dosek Ágoston

Dosek Ágoston

SMSZ kiképző oktató, Szakmai Bizottság elnöke, ez alkalommal a magyar delegáció vezetője és a magyar workshop és előadás egyik előkészítője és előadója

1. Hol és kitől tanultál meg síelni?
Szüleim és nagynéném is aktív síelők voltak, mind testnevelő tanárok. Édesanyám magyar sífutó bajnok volt, nagynéném ontotta az utánpótlást a sísportba. Velük síeltünk gyerekkorunkban két testvéremmel, amikor még a Normafánál lejjebb is lehetett merészkedni sítalpakon, például a Farkas-torokban vagy a Zugligeti villamosig.

2. Hol és kiket oktattál utoljára?
Murauban a síiskolák koordinációjában dolgoztam, előtte a TF sítáborait tartottuk a kollégákkal.

3. Mi volt az eddigi legnagyobb kihívás számodra síoktatóként?
A sífutást becsempészni és rangra emelni a TF képzésében, majd a síélet hétköznapjaiban is elfogadtatni, szórakoztatóvá, szabadidős tevékenységgé tenni.

4. A síoktatást milyen más szakmával kombinálod? Mesélj a munkádról!
Testnevelő tanár és edző vagyok. A TF tanáraként dolgozom a rekreáció, ezen belül az "outdoor sportok" területén, táborok szervezésén. Saját sportpályafutásom is a természeti környezethez kötődik, sífutó, biatlon és sítájfutó világbajnokságokon többször rajthoz álltam.

5. Melyik sportágra váltasz nyáron?
Kicsit hűtlen lettem a havas versenysportokhoz, mert a nyári tájfutásban szerettem volna és tudtam is nemzetközi sikereket elérni, versenyzőként és edzőként egyaránt. Napjainkban a tájkerékpározás izgat, magam is indulok versenyeken, de a világesemények rendezése jelenti most a legnagyobb kihívást.

6. Kedvenc sítereped?
Ördöglakodalom-hágó, Csertovica.

7. Mit üzensz a sípályák népének?
A csodálatos környezet az, ami engem leginkább motivál a természeti sportok irányába. Ahhoz, hogy kedvenc sportjainkat sokáig űzhessük, át kell gondolni az emberiség ’nagyságát’, majd kicsi tetteinkkel, némi önkorlátozással meg kell óvni a Földet.
"Az ember kultúrájának anyagát kezdettől a természet ősforrásaiból merítette, mintáit az örök természet nagyszerű formáiról vette! Mégis az emberi kultúra többé-kevésbé mindenütt és hosszú időkön át a természeti alkotások pusztulása nyomán keletkezett. " Kaán Károly – 1931
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.