Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Interski delegáció 2015 - Polacskó Dániel

2015.09.08. sielok.hu

A napokban zajlik Argentínában az Interski Kongresszus, ahol a magyar delegációban helyet kaptak az SMSZ Bemutató Csapatának tagjai is. Cikksorozatunkból megtudhatjátok, hogy mit csinálnak, amikor nem síelnek, hogyan kerültek a pályára, illetve milyen kihívásokkal találkoznak oktatóként.
Polacskó Dániel
Polacskó Dániel

Polacskó Dániel

SMSZ kiképző oktató, negyedszer vesz részt a democsapat tagjaként a kongresszuson, ez alkalommal ő a formációs gyakorlatok kitalálója és a Bemutató Csapat irányítója

1. Hol és kitől tanultál meg síelni?
Kétéves koromban kezdtem a pályafutásom, amikor legjobb asszisztensem, Édesapám, lelkesen követte a "Papa kapjál el!" utasításaimat. Szerencsés helyzetben voltam, mert tulajdonképpen beleszülettem a síoktató társadalomba, így már gyerekkorom óta a szakma hazai ikonjaitól tanulhattam. A teljesség igénye nélkül, "nevelő edzőként" Bartus Miklóst, Sigmond Andrást és Kovács Tamás Attilát volt szerencsém szakmai kihívások elé állítani. A síoktatóképzést Vince P. Márton irányítása alatt végeztem. A democsapat edzőjeként Szabó László vezetett be a carving síelés mélységeibe, majd a finomhangolás és a mozgás tényleges megértése számomra egyértelműen Ozsváth Miklós nevéhez fűződik.

2. Hol és kiket oktattál utoljára?
Utoljára a szokásos szezonzáró táborunkban, Pitztalon oktattam. Itt az oktató-csoport forgórendszernek köszönhetően 4 nap alatt kb. 60 emberrel síelhettem együtt fél-fél napot (mini, gyerek, junior, felnőtt korcsoport; kezdő, haladó, versenyző, síoktató tudásszint) ami minden évben mind hangulatilag, mind szakmailag méltó zárása a szezonnak.

3. Mi volt az eddigi legnagyobb kihívás számodra síoktatóként?
Fiatalon, osztrák síiskolai alkalmazottként, egy heti turnusban váltva kellett oktatnom délelőtt vakokat, délután pedig siketnémákat. Ez különösen hiányos német tudásomra való tekintettel jelentett komoly kihívást. Utólag úgy értékelem, hogy oktatói kommunikáció terén azon az egy héten többet tanultam, mint egész pályafutásom alatt együttvéve.

4. A síoktatást milyen más szakmával kombinálod? Mesélj a munkádról!
Még nem tudtam eldönteni, hogy sajnálatos módon vagy szerencsére, de nekem a "civil" élet is a síelés körül forog. Édesapámmal síelésre szakosodott utazási irodát üzemeltetünk, emellett az egyik legnagyobb símárka magyarországi forgalmazását irányítom. Ilyen szempontból szerencsésnek tartom, hogy a síoktatást most már kedvtelésből tudom folytatni, ezért nem megélhetési munkának, hanem egy kellemes hobbinak számít.

5. Melyik sportágra váltasz nyáron?
Kitesurf. Bár a klasszikus modellben a síelők windsurf-öznek holtszezonban, nekem (feleségem révén) a kite lett a hó és a tél ellenpólusa. Természetesen ennek a sportnak is csak a kellemesebb változata pihentet: szél, napsütés, meleg, nyár...

6. Kedvenc sítereped?
Val di Fassa - Passo San Pellegrino. Olaszország verhetetlen hangulatban, és síkultúrában. Nagy pályarendszer több országban is van. Franciaországban a pályarendőrség inkább elrettentésként üzemel, Ausztriában nincs is ilyen, ráadásul már vendégszeretet sincs. Olaszországban kifejezetten szeretik a vendégeket a "sí-rendőrök" inkább csak a biztonságra figyelnek, és a helyiek pedig mosolyognak.

7. Mit üzensz a sípályák népének?
A síelést élvezni kell! Van, aki a sebességet kedveli, van aki a technikai precizitásban leli örömét, másokat pedig kizárólag a hütte-hangulat motivál (pl.: Aprés-Ski ski nélkül). De ez mind-mind a síelés része, és a cél mindig ugyanaz: kikapcsolódás, feltöltődés, friss levegő, Tél és Hó!
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE