Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Menü ≡
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Megnyitott a 4Seasons új műanyagpályája Újpesten

2013.10.04. | Szerző: sielok.hu
Megnyitott a 4Seasons új műanyagpályája Újpesten 2013. október 3-án megnyitott a legújabb budapesti műanyagpályás síiskola Újpesten, a Szilas Parkban. A hivatalos megnyitón a sípálya megálmodója és egyben a 4Seasons Síiskola vezetője, Kőszegi János mondott először beszédet.
Ő már hosszú évek óta üzemeltet egy műanyagpályát a Pesterzsébeten, a Bókay Kertben és ezen kívül az olasz Neveplast cég magyarországi képviselője is. A Neveplast szállította a pályához a műanyag burkolatot.
Kilépés a vetítésből
másodpercenként
3
váltás
Beszédében kifejtette, hogy mennyire fontos számára, hogy a fiatalok új mozgáslehetőséghez tudnak jutni, és ezáltal új sporttal ismerkedhetnek meg. A megnyitóra meghívták a kerületi iskolák és óvodák képviselőit is.
Ezután a IV. kerület polgármestere, Wintermantel Zsolt mondott beszédet. Hangsúlyozta, hogy büszke arra, hogy Újpest a legsportosabb városrész. Az élsport és a tömegsport is folyamatosan kap önkormányzati támogatást. Ennek a gyümölcse a most elkészült sípálya, a hozzá tartozó síház és a vele szemben épülő új Halassy uszoda is. A kerületi iskolákkal megállapodva az idén az összes 3. osztályos gyerek síoktatásban részesül. Ez a heti 5x2 óra megfelelő lehetőséget nyújt az alap mozdulatok elsajátítására, illetve a sílift biztonságos használatára.
Végül Dr. Egri Katalin a Síoktatók Magyarországi Szövetségének elnöke, illetve az INTERSKI International alelnöke arról beszélt, hogy milyen jó dolog az, hogy vannak olyan fanatikusok, akik lehetővé teszik, hogy ez a csodálatos sport minél több ember számára elérhetővé váljon. Kőszegi János azzal zárta a megnyitót, hogy a 4Seasons nem csak egy síiskola, hanem, mint a neve is jelképezi, arra törekszik, hogy mind a négy évszakban megfelelő sportolási lehetőséget nyújtson a gyerekek számára.

További infók a síiskoláról: hobaratok.neoweb.hu
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síiskolák:
Kapcsolódó országok:
Kapcsolódó régiók:
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
UTASBIZTOSÍTÁS -10% » SÍELŐK NAPTÁRA »
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »
KÖVESS MINKET!
facebook twitter youtube instagram
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 15 vendég és 0 regisztrált felhasználó látogatja.