A síoktatás gazdaságossági megfontolásai

Mivel a legkülönfélébb oktatási minőségekkel találkozhatunk és ez drasztikusan kihat az oktatás gazdaságos vagy gazdaságtalan voltára, megpróbálom a jó "oktatási minőség" - mindenki által észlelhető - ismérveit bemutatni, hogy az idejében felismerhető - és ha úgy áll a helyzet - esetleg számonkérhető legyen. Azt sem szeretném véka alá rejteni, hogy a magam részéről igazságtalannak tartom: a tanítványaik és a rájuk bízott csoportjuk emberi és sí-szakmai szempontjaival tessék-lássék módjára törődő illetők, akik a "kuncsaftjaiknak" legfeljebb a pénztárcáját becsülik, azt is csak akkor, ha kövér..., nos az ilyen hozzáállásúak ugyanabba az anyagi és erkölcsi kategóriába sorolódnak, mint a munkájuk minőségéért, annak fejlesztéséért nagyon komoly anyagi és tevőleges erőfeszítéseket tévő személyek. Én magam az utóbbi kategóriába szeretnék inkább tartozni...

Mennyibe kerül az oktatás?

Kezdem a "fekete-levessel". A síoktatás sajnos nem olcsó mulatság. Mentem a szakma mundérját: korántsem biztos, hogy az illető tiszteletdíja tiszteletlen, hiszen az óránkénti 1.500-3.000 Ft/óra bruttó adós-tébés, továbbképzős rezsi-óradíj abszolúte nem kirívó bármilyen más szakterületet képviselő ember vállalkozásában sem, feltéve, ha az illető meg is dolgozik a pénzéért. A magas oktatási költségeket sokkal inkább az okozza, hogy a síút szervezői finanszírozni kénytelenek az illető sí-szaki utazását, szállását, étkezését, és liftbérlet-költségeit is (mondjuk az utasokéhoz hasonló színvonalon) feltéve, ha az oktatás elutazással is párosul, ami ugyebár gyakori. Belátható, ha nem így lenne, a síoktatás vállalkozási szempontból igencsak deficites lenne.

Mi az oktatásos tanulás előnye?

A sítanulás során szerteágazó, sokféle döntéshelyzet elé kerülnek a tanulók. Íme néhány:

• milyen fejlődési esélyeik és lehetőségeik vannak,
• mik a felszerelés-kiválasztásnak azon szempontjai, amelyek a tanulás során befolyásolhatják a fejlődést,
• hogyan kell beállítani a síkötéseket,
• hogyan lehet vigyázni a síre, és hogyan lehet karban tartani,
• mit érdemes csinálni, ha nem csúszik a síléc,
• hogyan biztosítsák a gyakorláshoz szükséges hó és terepminőséget, esetleg jelekkel, akadályokkal konkretizált gyakorlópályát,
• hogyan szerveződjön meg a foglalkozás csoportos gyakorlás esetén,
• milyen gyakorlási célokat tűzzenek maguk elé,
• adott gyakorlási célokhoz milyen gyakorlatokat és módokat válasszanak,
• hogyan döntsék el, hogy a tudásszintjükhöz mérten milyen kihívások hatnak fejlesztőleg,
• honnan ismerjék fel a számukra túl nehéz feladatokat illetve terepeket,
• mi minősül javítandó hibának, és mi elfogadható fejlődési állapotnak,
• hogyan tudatosíthatják, hogy a mozgásuk összhangban van-e a sí-képességeik pillanatnyi állapotával,
• hogyan ítéljék meg, mikor érte el egy feladat a célját,
• milyen pálya-körülmények minősülnek veszélyesnek és kerülendők az adott tudásszintű ember számára,
• milyen terhelések hatnak edzésingerként fejlesztőleg a szervezetükre, és melyek azok, amelyekre már rosszul, vagy akár egészségkárosodással reagálhat,
• kinek a tanácsait szabad megfogadni és kiét kerülni,
• mi lehet az oka egy esetleges fejlődési megtorpanásnak,
• mi a teendő vagy éppenséggel kerülendő balesetkor.

Szakértelemnek a síoktatásban azt nevezem, amikor a síoktatást végző személy a szükséges erőfeszítéseket nem sajnálva elfogadható szinten tudja (és akarja is) kezelni ezeket a kérdéseket, és a saját informatív és körülmény-teremtő ill. felismerő munkájával (gyerekeknél esetleg korlátozásaival) hozzá tudja segíteni a tanulókat a fejlődésük optimalizálásához, illetve meg tudja kímélni őket az esetleges téves döntéseik következményeitől. Ennek során az illető sí-szakinak a sítudásán túlmenően egy átfogó problémakezelési készséggel kell rendelkeznie, amelybe beletartoznak:

• A sportág alapos ismerete: milyen vonatkozásokban hasonlít bármely másikra, és melyek a sportág specifikus jellemzői,
• Jól kell ismernie a szóbajöhető sífelszerelések összes tulajdonságait és karbantartásukat,
• Átfogó időjárás-, hegy-, sípálya-, sífelvonó- és hóismeretekkel kell rendelkeznie,
• Olyan gondolkodási szisztéma birtokában kell lennie, amellyel általánosságban is és konkrét helyzetekben is érzékelni, érteni, kezelni tudja a sportág "általánosan szükséges alapképességek", "fejlődés", "tudásszint" és "fejlesztendő készség" fogalmait, ami ebben a sportágban (is) soktényezős dolgok,
• Ismernie kell és be kell tudni mutatnia a sí-alapképességeket, (siklás-egyensúlyozás, élezés, terhelés-tehermentesítés, csavarás), a biztonsági elemeket: a fékezést, megállást, valamint az alapképességekből összetevődő kormányzási technikákat (nem sorolom fel). Mindezeket az egyes tudásszintekre jellemző jellegzetességekkel olymódon, hogy az éppen fejleszteni kívánt sí-képesség a külső szemlélők számára is dominánsan érzékelhető, látható és jól értelmezhető legyen mozgás és lendület közben is,
• Csoportmozgatási és gyakorlás-szervezési ismeretanyaggal és tapasztalatokkal kell rendelkeznie,
• Csoportmozgatási és gyakorlás-szervezési ismeretanyaggal és tapasztalatokkal kell rendelkeznie,
• Stratégiai (síelés közben energia-beosztó) tapasztalatokkal kell rendelkeznie,
• Síbaleset-megelőzési ismeretekkel kell rendelkeznie (sí-kresz, kockázatot növelő és csökkentő tényezők),
• Síbaleset-elsősegélynyújtási ismereteinek kell lennie,
• Az én értékrendem szerint - fontos szempont: minden munkahelyzetben tökéletesen tisztában kell(ene) lennie, hogy:
• az oktatási együttműködés során mi a saját döntési hatásköre, azt ne értékelje alul és ne lépje át,
• kinek, mikor, milyen döntést célszerű felelősen meghoznia, illetőleg a döntések megszületésének folyamatában kinek, mikor, milyen szereposztásban célszerű az adott döntéshozatalban közreműködnie, (a gyerekeket is beleértve), ki-ki vélemény és szempont-képviseleti jogát tiszteletben, - s a megnyilvánulásokhoz pedig - egyenlő esélyeket, sőt némi segítőkészséget is szem előtt tartva,
• a manipulációs és megtévesztő megnyilvánulásoknak pedig se kezdeményezője, se - huzavonát terebélyesítő - viszonzója ne legyen.

Fotó: Schneesportschule Nassfeld


Ez viszont már az emberekkel való bánásmód és a kommunikáció területe: itt nem könnyű átfogó elvárásokat röviden megfogalmazni, tehát számonkérni is nehéz...
• Végül - de nem utolsósorban - tisztában kell(ene) lennie a PTK Megbízási szerződésre vonatkozó részeivel, hiszen egy esetleges baleset bekövetkeztekor kártérítési igény is megfogalmazódhat az elszenvedő részéről. Törvényeink szerint cselekedeteinek és mulasztásainak következményei alól senki sem vonhatja ki magát. Bár manapság nem látom jellemzőnek, hogy bárki utólag komolyabban firtatná egy-egy oktatást végző személy valamikori döntései elvárható körültekintését, az utazóközönség általános jogi és érdekvédelmi tájékozottsága a jövőben vélhetően nőni fog. Egyre többen fognak majd gondolkodóba esni, vajon a gyermekük térdének megreccsenése és emiatt a szülők munkából való kéthónapos kiesése nem hozható-e összefüggésbe a kezdő csoport meredek buckás pályára való vezénylésével, vagy akár valamely veszélyforrásra való figyelemfelhívás elmaradásával? Ezeket az aggályaikat pedig esetleg a bírósággal is meg kívánják majd osztani...

Rengeteg olyan szempont merül fel tehát tanuláskor, amelyre nem feltétlenül gondol a tanítvány, de még egy jól tudó haladó síelő, oktatásra - képesítés nélkül - ajánlkozó sem. Hogy síelni jól tudni, havat, hegyeket jól ismerni, valamint sítudást és tapasztalatokat jól és felelősségtudattal átadni - ez mennyire két különböző dolog -, én is annó a fejtágítások alkalmával kezdtem átlátni. Ezért az oktatástól - ha már pénzt adunk érte - joggal várhatjuk, hogy legalább a felsorolt szempontokra nézve felkészült és körültekintő legyen, hogy lerövidítse a tanulási folyamatot, a "tanulópénzektől" pedig megkímélje a tanítványokat.

Mit érdemes tehát tisztázni egy kiszemelt sí-szaki felkérésekor anyagi értelemben?

• mennyi az óra- vagy napidíja,
• hány perc az "óra", illetőleg hány óra az "oktatási nap"?
• milyen költségek értendők bele a tiszteletdíjába és melyeket áll ő maga? (utazás, szállás, kaja, liftbérlet, sífelszerelés-amortizációja, oktatási kellékek és anyagok, esetleges taxi-költség, stb.),
• ha az utazás, szállás, kaja és liftbérlet a szervezők dolga, elfogadja-e a többi utashoz hasonló színvonalat, vagy egynémely dologban eltérőek-e az igényei,
• mik a feltételei arra az esetre, ha esetleg nincsen hó,
• mik az anyagi feltételei a sítanítás szempontjából meddő (pl. indulási és érkezési napok) időre?

Mit értünk "oktatási minőségi" alatt?

Mivel a tanulók szolgáltatást kapnak, amelyhez minőségi jellemzők is tartoznak (ha tartoznak), meg kellene tudni ítélni, hogy a szolgáltatás amit kapunk illetőleg kaptunk, megérdemli-e a "jó szolgáltatás" minősítést, az oktatást végző személy pedig a kialkudott tiszteletdíját. Azt sem árt tudni, hova lehet fordulni - ha nem is reklamációval-, de legalábbis tanácsadás-kéréssel ilyen esetekben?

Amit iziben leszögeznék: A "Síoktatói" szakma OKJ-s (33 8962 01 azonosítójú "Sportoktató", a szakág megjelölésével), a magyar törvények által nyilvántartott szakma. A minőségi paraméterek definiálásáért a sportelmélet vonatkozásában a TFTI (Testnevelési Egyetem Továbbképző Intézete), a sportág specifikus gyakorlati vonatkozásaiban pedig az SMSZ (Síoktatók Magyarországi Szövetsége) felelős. Az utóbbi szervezethez tanácsos tehát elsősorban fordulni a "...síoktatásnak minősíthető-e, amit kaptam...?" jellegű kérdésekkel, ha ilyesmi felmerül. Egyéb fórum - még tanácsadás-szinten - sem foglalkozik sítanulói érdekvédelemmel, úgyhogy érdemes körültekintőnek lenni a választáskor...

Külön választandó tehát a két fogalom: a "síoktató" és "sít tanító személy" nem mindig esnek egybe! Ha az illető "oktatónak" vallja magát, jogos és érdemes meggyőződni arról, hogy az ajánlkozó személy hivatalosan használja-e az "oktató" titulust: tud-e lobogtatni ilyen irányú végzettséget, s ha igen, milyet, s mikor ejtette szerét utoljára továbbképzésnek. A korábban említett SMSZ az oktató tagjai részére előírja a 3 évenkénti továbbképzést, az "oktatói" minősítés érvényességének tehát ez is feltétele. (Tehát belőlem is kiverik...) A síoktatói képesítés megvizitálása ugyanis az egyetlen előzetes ellenőrzési lehetőség arra, hogy az ajánlkozótól vélhetőleg megkapjuk majd a szükséges és számunkra gazdaságos oktatási minőséget, különösen akkor, ha nem, vagy nem jól ismerjük az oktatási minőség meghatározásait. (A referencia-kérés módszere ebben a szakmában eléggé kétesélyes.) Az utazási irodák által szervezett utakra való jelentkezésekkor különösen érdemes odafigyelni, hogy az "oktatósnak" meghirdetett síúton az oktatást végző személy végzettségét és annak érvényességét illetően hivatalosan is "oktatónak" minősül-e.

Oké, tegyük fel, hogy összehozott minket a sors egy jókiállású, sítanításra vállalkozó úriemberrel vagy úrhölggyel, s tisztázódott a képesítése is. Milyen egyéb módon észlelhetjük, hogy a kapott szolgáltatástól a tanulni vágyók szempontjából eredményességet remélhetünk? Mint oly sokszor, a jól feltett kérdésben már benne is rejlik a válasz csírája: a "tanulni vágyók szempontjából eredményes" megfogalmazásba érdemes belegondolni. Nagy kisértés birizgálja ugyanis az oktatást végzőket, hogy a szerződött (mondjuk napi 2 x 120 perc) oktatási idő ne (csupán) a tisztelt kuncsaftok, hanem az saját kalandvágyára (is) kielégítő hatással legyen. Konkrétabban: ezek a csoportok azok, ahol a kezdők a harmadik napon a buckás, szűzhavas pályára vannak vezényelve a "kezdő sítechnikájuk acélozása" végett. Az eredmény: megreccsenő térdek és sílécek, tanulás szempontjából ablakon kidobott idő, felesleges halálfélelmek, stb. Ne tessék mosolyogni, túlságosan gyakran hallok ily rémtörténeteket. Milyen minimális követelmények várhatók el tehát a síoktatástól?

• A sítanulók gyakorolnak, a felkért személy pedig dolgozik: megszervezi a csoportmunkát, pályát készít elő, gyakorlatokat szervez, bemutat, magyaráz, vezényel, értékel, ilyesmik. Ha az illető az oktatási idő 10 százalékánál többet van hallótávolságon kívül, esetleg masszívan síel, netán oktatási idő alatt csajozik, ez bizony felettébb gyanús..
• A gyakorolni-valóknak mindig szinkronban kell lennie a csoport képességeivel, sőt a képesség-fejlesztési szükségleteivel is! A nehézség szempontjából túlméretezett gyakorlatok a halálfélelmen kívül semmit sem fejlesztenek, a túlságosan alulméretezettek úgyszintén. Ablakon kidobott gyakorlási idő mindkettő...
• A csoport tudása egy kategóriába kell essen: elég jól látható, ha vannak teljesen kezdők, akik nem boldogulnak a gyakorlatokkal, némelyek pedig egykettőre megcsinálják a penzumot s naphosszat unatkoznak vagy izgalmasabb terepeket keresnek. Nem kell magyarázni...
• A csoport nem nagyobb 12, legesleg-maximum 15 főnél. Ennél nagyobb csoport mozgatása és a gyakorlás megszervezése akkor is számottevő időhátrányt okoz a tanulóknak, ha egyébként a csoport tudása teljesen azonos szintű.
• A csoport gyakorlása úgy van megszervezve, hogy a felesleges ácsorgások percei minimálisak legyenek. Ha egy átlagos csoporttag az idő 10 százalékánál többet várakozik hogy végre rá kerüljön a sor, akkor a gyakorlás megszervezésén javítani kell(ene).
• Legyenek választási alternatívák a gyakorlatok között! Az "eszi-nem eszi, ezt a gyakorlatot kell csinálni és kész" felállás elég lélekölő és unalmas tud lenni. Lehetnek olyanok is, akiknek a kollektív gyakorlat túl nehéz, tessék az illetőnek "tartalék" gyakorlatokat is tartalékolni a tarsolyban!
• A tanulni vágyók legyenek jól tájékoztatva: mik a napi gyakorlás céljai, elképzelései, mik az egyes gyakorlatok értelme, a napi rész-célok hogyan illeszkednek bele a "nagy egészbe" vagyis a fejlődési folyamatba, mi az esetleges korlátozások értelme, milyen választási alternatívái vannak a tanulóknak, mik a csoport együttműködésének alapszabályai, ilyenek. Ha a tanulni vágyók még olyan szinten sem ismerik az oktatást végző elképzeléseit, hogy még kérdezni sem tudnak, információ híján pedig minden érintett szempontjait figyelembevevő döntésekről szó sem lehet ugyebár, nos akkor régen rossz.
• A sítanítás legfontosabb alapelve a személyek biztonsága. Ha az illető az első napokban nem tudja átadni a tanítványainak, hogy az őszámukra elérhető pályaszakaszok és körülmények között hogyan tudnak vigyázni magukra (és egymásra), az nagy baj...
• Ha a tanulóknak minduntalan a hóna alá kell nyúlni, mert a gyakorlat elvégzéséhez tevőleges segítségre van szükségük, akkor a gyakorlat túlméretezett, s egy hasonló célú, de könnyebben kivitelezhetőt kell(ene) választani.
• Különféle eszközökkel nagyon jól lehet konkretizálni a feladatokat, tehát jól fokozható velük az oktatás hatékonysága. Ilyenek: leszúrható kerülgető-botok, hófesték, színes jelölő-szalagok, színes kihúzható gumik, zászlócskák, stb. Ezek terep-akadályokat szimbolizálhatnak: fákat, patakokat, bokrokat, árkokat, ilyesmiket. Ha az illető tudásszinttől függően többé-kevésbé használ ilyen eszközöket, feltétlenül jópontként könyvelhető el.
• Sok tanuló (és sajnos egynehány sítanár is) olyan képet alakított ki a sítanulásról, hogy a tanítvány cselekszi a kiosztott penzumot, az oktatást végző pedig hibát javít. Aztán ha a "hibát" kijavították, akkor jön a következő penzum, amelyben úgyszintén akad javítani-való, és így tovább. Végülis az oktatás az ilyen "soronkövetkező hibák" kijavítgatásának végtelen láncolata lenne... Én nem osztom az ebbe a "didaktikába" vetett bizalmat, mert sok esetben azt is hibának róják fel e szemlélet jeles képviselői, amit a tanítvány - önhibáján kívül - még meg se tanult. Aki viszont a sí-képességek fejlődésének rendszerében gondolkodik, könnyebben meg tudja különböztetni a valóban javítandó hibát (pl. egy rossz tartáshibát) az adott fejlődési állapot jellegzetességeitől, amelyek úgymond' maguktól helyre kerülnek, a megfelelő gyakorlottsági szinten persze. Tanácsom szerint tehát célszerű óvakodni az olyan személyektől, aki csak hibát javítani (kritizálni) tud, de esetleg sajnálja az energiát előkészíteni és berendezni a gyakorlási terepet a fejlődés előmozdítására... Azt hiszem, érthető, mire gondolok...
• Végül pedig úgyszintén óvakodnék az olyan illetőktől, akik mindent magyarázattal és utasításokkal szeretnének megoldani. Igaz ugyan, hogy a magyarázatok és a bemutatások az információ-átadás elhagyhatatlan részei, de ezeket megfelelő mennyiségű mozgásélmény-tapasztalás kell hogy kövesse a tanítványok részéről. Ha olyan személyt látok oktatni, aki többet magyaráz, mint amennyi időt a gyakorlatok bemutatására, megszervezésére, a feltételek megteremtésére szán, ott ismét "az illető túlságosan spórol az energiáival" gondolat fészkeli magát az agyamba. Tehát: a sok magyarázatot igénylő információk otthon a meleg szobába valók, a sípálya pedig dominánsan maradjon meg a gyakorlás, tágabb értelemben a képességfejlesztések harcmezeje részére.

Létezik ezen kívül sok olyan sí-szakmai szempont, amelyek az oktatás minőségében fontos szerepet töltenek be, de ezek ilyen terjedelembe nem sűríthetők bele. Természetesen - nyugodtabb körülmények - között az oktatást végzők jól teszik, ha mesélnek ezekről is, illetve fogadják és megválaszolják a didaktikai, a sítanulás módszertani kérdéseket is. Ha ezt valaki szándékosan nem teszi, úgyszintén megkérdőjelezném a "szeretnék felkészülni és megdolgozni a pénzemért" (állítólagos) elhatározásait.

Szervezési tippek az oktatói költségek minimalizálására

Oké, tegyük fel, megtaláltuk álmaink vállalkozóját: szimpatikus, az eddig róla gyűjtött információk alapján jó eséllyel feltételezhető, hogy jól felkészült, s - legalábbis munkaidejében - áldozatkészen élni-halni fog kis csoportja mielőbbi okulásáért. Vélhető, hogy a sípályán nem utasítgat, nem parancsolgat, hanem interaktívan kommunikál majd (hú, de szépen mondtam), választási alternatívákat még a gyerekeknek is biztosít, stb. Lehet-e még valamilyen módon takarékoskodni az oktatói költségekkel? Egyáltalán, meddig lesz rá szükség?

• Sok idő takarítható meg a fizetett oktatás idejéből, ha a lelkes kis csoport idejében (lehetőleg még utazás előtt) utánanéz azoknak az információknak, amelyek vélhetőleg az oktatás során el kell hogy hangozzanak. Szerencsére vannak jó honlapjaink, akadnak egészen jól használható könyvek, videó-kazetták a tanulás folyamatáról. Azt szoktam mondani, ha a csoport képben van a sítanulás legfontosabb állomásairól, a sítanulás leglényegesebb módszereiről, akkor "fele idő alatt végzünk", mert nem kell időt töltenem a közös szótár kimunkálásával, hamar fél szavakból is megértjük egymást. Az oktatók legtöbbje szívesen segít még elutazás előtt megnevezni azokat az információ-forrásokat, amelyek előre készülésként beleillenek az oktatási elképzeléseibe.
• A jó fizikai állóképességért, kondíciójáért is sokat tehetnek a csoport tagjai még elutazás előtt. Gondolom, nem kell cifrázni, mire gondolok: az igazán jó fizikai állapot akár 40-50 százalékos időmegtakarítást is eredményezhet, illetve ennyivel előrébb jutnak majd a tanítványok a tanulásban! Mi a teendő? Könnyen utána lehet nézni az ún. "száraz" felkészülési lehetőségeknek. Könnyű elérhetősége és hatásossága miatt kiemelném a jég és görkorcsolyázást, a futást, kocogást és a sí-gimnasztikát. Mindezt persze fokozatosan és rendszeresen...
• Ha nagyobb csoport áll össze, a költségek jobban megoszlanak. Volt már szó róla, hogy csoportos oktatáskor - folyamatosan - 12, max. 15 embert lehet "kezelni", ezt a módszert tehát nem lehet a végtelenségig fokozni.
• Ha vannak jobban tudó vállalkozó-szelleműek a csoportban, akkor az oktatási munka egy része - természetesen együttműködve a vállalkozónkkal - kiváltható. Ilyen gazdálkodással több ember oktatása szervezhető meg, didaktikailag elfogadható keretek között.
• Forgószínpad is szervezhető, bizonyos tudásszint felett ugyanis a csoportok nem feltétlenül igényelnek folyamatos "tyúkanyó-gondoskodást".
• A sí-óvoda is bevált szervezési mód: a tanulók (nem csak gyerekek) a sí-oviban szorgoskodnak a sí-óvóbácsi / néni szárnyai alatt, a kalandvágyóbb haladók pedig birtokba vehetik a hegyet...
• Az oktatóval való együttműködést arra is fel lehet használni, hogy - a fejlődés állomásaira való rálátását igénybevéve - körülbelüli számvetést csináljunk, mennyibe jön ki pl. amíg egy átlagos képességű személy egy adott szintet megtanul. Érdekes lehet az oktatás gazdaságosságát abból az irányból is végiggondolni, mennyit "takarít meg" a kasszából őurasága (vagy őhölgyesége), ha kijön a lépés. Ehhez a gondolkodáshoz néhány adalék:
• Az oktatási folyamatot a tanítandó tudásszinttől és az okítóra háruló feladatoktól függően négy fő részre osztom:
• teljesen kezdőknek "tyúkanyója" az oktatást végző, a tanítványok nagyon rá vannak utalva. Az első 3-5 nap az alapoké, a "tyúkanyó" elspórolása semmiképp sem javasolt, mert a rengeteg téves tanulói döntés rettenetesen lelassíthatja a tanulást, és ennek nagyonis reális a valószínűsége.
• úgymond kezdő időszak, amikor már nagyjából értik a tanítványok, mit jelent a sível való mozgás, de a reflexek, egyensúlyi mozgás-beidegződések még nem gyakorlódtak be kielégítően. Még ebben a stádiumban sem javasolnám a "kiscsirkéknek", hogy teljesen szétszéledjenek és szélnek eresszék a "tyúkanyót", de a csoport fél órára, órára már egyedül maradhat, a megfelelő gyakorlat-előkészítés és egyéb biztonsági teendőket nem elfelejtve persze. Ilymódon tehát ezek a tanítványok modjuk egy jól tudó segéderővel forgószínpados oktatásba is állíthatók.
• középhaladó időszak: a tanítványok önálló mozgásra képesek az átlag-pályákon. Itt az oktatást végző fokozatosan kiléphet a "tyúkanyó" szerepből, s átmehet "kalauzoló" szerepbe: kezdheti megmutogatni a heggyel való birkózás csínját-bínját. Sok közösen síelő jellegű gyakorlat jellemző erre az időszakra, de szép számmal akad még "egyhelyben" történő technikai gyakorolnivaló is. Az egyhelyben gyakorlatok esetén úgyszintén tudják nélkülözni a "tyúkanyót", hogy más csoport is kaphasson belőle. A legtöbb együtt síeléses gyakorlásnál viszont fontos szempont a vízuális információ és az utánzás, tehát a "kalauzoló" jelenléte kívánatos.
• haladó időszak: ezen a szinten - amely több év után következik be-, a tanítványok valóban a csínokra és bínokra kíváncsiak. Az oktatást végzőnek ilyenkor az a dolga, hogy a tanulni vágyók technikai továbbfejlesztési vágyait összehangolja a szóbajöhető technikákkal, pálya-körülményekkel, mit, hol, milyen körülmények között és mimódon érdemes gyakorolni, illetőleg az új képességeket próbára tenni. Magától értetődő, hogy a haladók sem fognak minden csusszanáskor oktató után kiáltani, de egy évben egyszer érdemes oktatásos technikai gyakorlásra szentelni némi időt. (A mi továbbképzéseink is részben erről szólnak.)
• Hogyan lehet számolni? A középhaladó időszak kezdetéig - jó minőségű oktatással - 15-20 gyakorlási napot, oktatás nélkül viszont mondjuk 40-70 gyakorlási napot lehet számítani. Könnyű számbavenni, mennyibe jön ki egy oktatási nap oktatással, és mennyire jön ki ugyanez e nélkül, aztán ezeket felszorozni a szükséges napok számával.

A fő tanácsom tehát summázva: érdemes oktatással egybekötött utakban gondolkodni, de nagyon nem mindegy, milyen az oktatási minőség, mert olcsó húsnak ugyebár vannak hátrányai... És a gyenge minőség több pénzt visz, mint amennyit megtakarít. Nem is beszélve az elvesztegetett időről, amelyet ugye, jobb helyre is lehetett volna tenni. Az oktatás gazdaságossági mutatói pedig akkor állnak be igazán elfogadható értékre, ha:

• a szervezési lehetőségeket is kihasználva, jól gazdálkodunk az oktatási idővel: akkor és annyit vesszük igénybe az oktatást, amikor és amennyit optimálisan szükséges,
• nem csak a síelést, hanem a sí-tanulást is jól tanító okítókat részesítjük előnyben a magamagát évekig "nélkülözhetetlenné" tévő, tanulási folyamatról szófukarságban szenvedő, vagy abszolúte ellenőrizhetetlen információkkal dobálózó személyekkel szemben.

Próbáltam valamelyest hozzájárulni a tanulók, legfőképpen - összehasonlítási alappal nem rendelkező - kezdők kiszolgáltatottságának csökkentéséhez. Remélem, lesznek akik hasznát veszik ebbéli erőfeszítéseimnek.