Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Menü ≡
h i r d e t é s
h i r d e t é s

A síoktató felelőssége

2006.10.13. | Szerző: Fejér György
A síoktató felelőssége Ebben az írásban nem csak a síoktató felelősségéről ejtünk szót, hanem arról is olvashatunk mik is a tanuló jogai, felelőssége. Ha addig nem voltunk tisztában vele, úgy most kellő betekintést nyerünk a témába
Előző írásaimban igyekeztem áttekinteni, mi a síoktatás lényege, hogyan történik mindez, hogyan szerveződik, milyen árvonzatai vannak, milyen pénzügyi megfontolásokkal lehet gazdaságossá tenni, milyen információk szükségesek a síoktató kiválasztásához, és nem utolsó sorban milyen lehetőségeink vannak a síbalesetek elkerülésére. Még egy oldaról érdemes körbejárni a kérdést: éspedig a nemkívánatos események bekövetkeztekor, jogi-, vagy egyéb viták során ki, és milyen mértékben felelős a várvavárt tanulási eredmény elmaradásáért, vagy egy esetleges jelentős hátrányt okozó balesetért?

Mit mondjak, a kérdés eléggé kényes: meglehet, hogy ezért (is) nehéz ilyen témájú írást, fejtegetést találni. Úgy tűnik, a köztudatban az a nézet terjedt el, hogy a síoktató "csak oktat, őrajta a teljes eredménytelenséget, vagy nagyobb baleset miatti kárt számonkérni soha nem ildomos". Talán ez a nézet az oka annak, hogy egyenlőre nem nagyon van Magyarországon bírósági percedens, amely feszegette volna, hogy pl. egy fél év keresetkiesést okozó lábtörés vajon nincs-e összefüggésben a kezdő csoport harmadik napi fekete pályára való vezénylésével. (Sajnos hallottam már ilyet!). Megítélésem szerint a síoktatást igénybe vevők egyre inkább a jogot ismerők rétegeiből kerülnek majd ki, és rövidesen biztosan lesznek ilyen ügyek. Engem a kezdők információhiányból fakadó kiszolgáltatottsága indít arra, hogy összefoglaljam az ide vonatkozó tudnivalókat. (Megjegyzem, nem vagyok meggyőződve róla, hogy minden önmagát síoktatónak nevező egyén tisztában volna a saját szakmája jogi vonzataival, de hát ez sajnos más szakmában is igaz lehet. Megítélésem szerint ez a körülmény olykor elég furcsa helyzeteket szül.)

Tudni kell még, hogy megállapításaimat a PTK-ból (1959. évi IV. törvény A Polgári Törvénykönyvről) vezetem le. Mivel nem vagyok jogász, az alábbi fejtegetést jogi szempontból Kosztolányi Ádám és Szabó Bence joghallgatók ellenőrizték. Azt is hozzáteszem, hogy az áttekintés nem teljes, nem is lehet az, csupán a leggyakrabban előforduló-, legtipikusabb tanulási-tanításai szituációkat vállalhattam fel jogi szemszögből megközelíteni. Célom az, hogy felhívjam a figyelmet ezeknek a fogalmaknak a létezésére. Akinek dilemmája adódik bármilyen síoktatásból eredő ügy kapcsán, legalább egy konzultáció erejéig keressen fel jogászt.

Tanuló alatt általában felnőttet értek, s ha gyerek(ek)ről van szó, akkor a tanuló maga a gyermek, de a szerződő fél nyilván a gyermek szülei.

Oktató és tanuló jogviszonyba kerülése

Azzal a - talán sokak számára meglepő - kijelentéssel kezdem, hogy szolgáltatásként végzett síoktatás (és bármilyen más oktatás) akkor is jogviszonyt teremt (a maga összes jogi következményével együtt), ha csupán szóban állapodnak meg az oktatásról és az ellenértékként kapott pénzről. Ld. PTK 205 §:

(1) A szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre.
(2) A szerződés létrejöttéhez a feleknek a lényeges, valamint a bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodása szükséges.

A szerződés létrejöttének definíciójában tehát nincs szó írásbeliségről: a törvény - kevés ritka kivételtől eltekintve - az írásbeliséget nem köti ki. Ezzel kapcsolatban fontos még tudni, hogy a szerződés (az előbbiek alapján a szóbeli megállapodás is) mindkét felet kötelezi. Idézem a 198. § 1. pontját:

A szerződésből kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás követelésére. (198. § 1. pont )

A szerződéssel kikötött szolgáltatásért - ha a szerződésből vagy a körülményekből kifejezetten más nem következik - ellenszolgáltatás jár. (201. § (1) )

Azt hiszem, ezekhez az idézetekhez nem nagyon kell magyarázat. Ha a síoktató nem jelenik meg a síoktatás helyszínén a megbeszélt időben, követelhető rajta a szolgáltatás, (sőt az elmaradásból fakadó kár is, a kártérítésről később részletesen). De ugyanez fordítva is igaz: ha a síoktatást megrendelő "felejt el" megjelenni az oktatás megbeszélt helyszínén, őt is be lehet "mószerolni" a bíróságon. Néha ez a megbeszélt helyszín egy messzi ország messzi síterepe, ahol akár az oktató-, akár a tanuló(k) elmaradása igen komoly költségveszteségekkel járhat a szavát betartó fél számára! Ha én tanuló lennék és megállapodásunk ellenére az oktató nem jelenne meg, komoly összeggel perelném az illetőt, miután esetleg az egész családunk a sítanulásra szánt téli vakációjából mondjuk kettő nap oktató nélkül, ill. magyar oktató keresésével telt el, gyakorlatilag teljesen célját vesztve.

A megállapodás tényét annak kell bizonyítania, akinek a bizonyítás érdekében áll. (A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. tv. 164. § (1)). A felkérés megtörténtének esetleges későbbi bizonyítási nehézségei miatt is (és a későbbi viták elkerülésére is) a megállapodást célszerű írásba foglalni.

Oktatási minőség számonkérhetősége

Biztos vagyok benne, hogy a kezdő tanuló szemével is siralmasnak tűnő oktatás számonkérhetőségének is kevesen gondolnak utána alaposan. Állításom az, hogy az oktatás minősége miatti vélt vagy valós veszteségeket követelni nem lehet, kivéve, ha a tanuló bizonyítani tudja, hogy az eredmény elmaradása egyértelműen visszavezethető a síoktató mulasztásaira, oktatási hiányosságaira.

Mivel lehetetlen egzaktul megfogalmazni egy tanuló "elvárható" tanulási eredményét, pláne ha figyelembe vesszük, hogy a fejlődési üteme nem csupán a síoktató teljesítményétől, hanem a saját maga képességeitől - fizikumától, és az oktatóval való együttműködésétől -, valamint a rendelkezésre álló körülményektől is függ. Emiatt a síoktatásról szóló megállapodás - álláspontom szerint - csupán megbízási szerződés kategóriájába eshet. (Nem is lenne célszerű a síoktató díját erősen a tanítványa fejlődéséhez kötni, hiszen ekkor az oktató abban válna érdekeltté, hogy elnagyolja a türelmet igénylő alapozási időszakot, valamint a balesetvédelem alapvető szempontjait.) A PTK 474. § (1) és (2) szerint:

(1) Megbízási szerződés alapján a megbízott köteles a rábízott ügyet ellátni.

(2) A megbízást a megbízó utasításai szerint és érdekének megfelelően kell teljesíteni.

Mindezek azzal a jogi következménnyel járnak, hogy:

  1. az oktató az oktatási tevékenység elvégzésére vállal csupán kötelezettséget (amit ugyebár órában mérnek), annak eredményére már nem,
  2. Az oktatói tevékenység "mércéje" - az esetleges megmegmérettetéskor -, hogy megfelelt-e a tanítvány érdekeinek,
  3. az oktató akkor is követelheti a díját, ha az oktatás - látszólag vagy ténylegesen - eredménytelen maradt.(PTK 478. § (1), (2))
Ugyanitt, a PTK 478. § (2)-ben találjuk meg azt a kitételt is, hogy:

A megbízó a díjat csökkentheti, illetőleg kifizetését megtagadhatja, ha bizonyítja, hogy az eredmény részben vagy egészben olyan okból maradt el, amelyért a megbízott felelős.

A kezdők sajnos néha még felismerni sem tudják a síoktatás hiányosságait, (hiszen nincs viszonyítási alapjuk), ezért nehéz helyzetbe kerülhetnek, ha utólag, pl. bíróságon (mondjuk. tanúkkal) kell bizonygatniuk egy korábbi oktatói szolgáltatás hibáit. Ebből a levezetésből három fontos tanács következik:

  1. Érdemes körültekintően választani az oktatót,
  2. Érdemes -amennyire lehetséges- előre felkészülni, miről ismerszik meg a nekünk való oktatás (és a nekünk nem való)
  3. Érdemes oktatási idő közben nagy hangsúlyt fektetni az oktatóval való együttműködésre, különös tekintettel az oktató napi célkitűzéseire. (Vagyis faggassuk rendszeresen az oktatót - ha nem beszél eleget -, hova akar a nap végére eljutni, milyen gyakorlásokkal akarja ezt a napi célt megvalósítani? Ezt még a sípályára való kivonulás előtt érdemes megtenni, így tetten érhetjük azt a sajnos gyakori esetet, amikor a síoktatónak még a sípályára való kivonulás pillanatában sincs halvány lila elképzelése sem az aznapi penzumról. Nagy szegénységi bizonyítványnak tartom ugyanis, hogy a síoktató előző este egy zsenge félórát sem bírt szánni a másnapi felkészülésre: hol tartanak a tanítványai és kinek milyen gyakorlatokat fog javasolni.

Ki a parancsnok?

Erre a kérdésre a megbízási szerződésből következően egyszerű válaszolni: Végső soron a tanuló dönti el az oktatásával kapcsolatos összes kérdést (feltéve, ha felnőtt az illető.). Ha gyermek a tanuló, akkor az ő szülője (szülei), ha azok nincsenek jelen, akkor az oktató a felkent döntnök ezeknek a gyerekeknek a viselt dolgaiban. (PTK 474. § (2):

A megbízást a megbízó utasításai szerint és érdekének megfelelően kell teljesíteni.

Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert sokan úgy gondolják, hogy az oktató "vezeti" a foglalkozásokat, tehát sok mindent ő dönt el. Nos, ez nem így van! Az oktató szerepe nem a végső döntés(ek) meghozása (ha véleménykülönbség adódik), hanem csupán az, hogy a szakértelme birtokában javaslatokat tegyen a foglalkozások menetére, hogyanjára, helyszínére, stb. Bár nem mindig vezeti fel a gyakorlatot az oktató: "...azt javaslom, hogy..." bevezetővel, tudnia kell oktatónak, tanulónak egyaránt, hogy az oktató "utasításai" formailag tulajdonképpen javaslatok a továbblépésre, nem kötelezőek! Semmiképpen sem fogadjunk fel olyan oktatót, akinek a viselkedése- vagy szavai azt sugallják, hogy "ő itt a parancsnok"! Egyszerűen nincs joga hozzá! Tehát ha nem teljesítünk egy-egy oktatói "utasítást", még egyáltalán nem léptünk ki az elfogadható együttműködés keretei közül!

Gyerekek esetében a megbízó és a tanuló személye különválik: a megbízó a szülő, a tanuló a gyermek. Ebben az esetben az oktatónak értelemszerűen a szülő utasításaihoz kell igazodnia (és nem a gyermekéhez).

Hibás tanulói döntések felelőssége

Eddig zömmel az oktató által elmulasztható- vagy elkövethető dolgok következményeiről beszéltünk. Érdemes egy kicsit elgondolkozni: mi van, ha a tanuló "nem fogad szót": tesz, vagy mulaszt valamit, amelynek kára, következménye lehet rá nézve? Arra is jócskán akad példa, hogy a tanuló (felnőtt) célszerűtlen, szakszerűtlen utasítást ad az oktatónak az oktatás menetére vonatkozólag. (Tipikusan ilyenek a túlzott nagy léptékkel mért továbblépések óhajai: a "menjünk meredekebb pályára", "nagy felvonóra", "be az erdőbe", stb.) Mi ilyenkor az oktató dolga és felelőssége? Nos, válaszom erre az, hogy a megbízási szerződés létrejöttéből jogilag (is) következik az oktató figyelmeztetési kötelezettsége. Ha ezt idejekorán és félreérthetetlenül megteszi, nincs mitől tartania a felelősség szempontjából. A felnőttségnek a szó hétköznapi és jogi értelmében az a velejárója, hogy a felnőttek maguk döntenek a saját ügyeikben. A PTK 476. §-a így szól:

Ha a megbízó célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, a megbízott köteles őt erre figyelmeztetni; ha a megbízó utasításához e figyelmeztetés ellenére is ragaszkodik, az utasításból eredő károk őt terhelik.

Tehát javaslat az oktatók felé: a neki nem tetsző döntést ne vegye át az oktató még akkor sem, ha egyébként - csupán jóakaratból - kedvezni szeretne a tanítványának. (A "jó, menjünk a taposatlan pályára gyakorolni" helyett valami ilyefajta reagálást javaslok: "A javaslatodat célszerűtlennek / szakszerűtlennek tartom ezért meg ezért... (alaposan körülírva). Ha a figyelmeztetéseim ellenére, a saját felelősségedre úgy döntesz, hogy menjünk a taposatlan pályára gyakorolni, ám legyen..."). Ugyanis döntési végeredmény szempontjábol talán mindegy, de a döntési felelősség szempontjából már nem: ki hozta meg a döntést, hogy a soronkövetkező gyakorlatokra alkalmatlan pályán folytassuk az oktatást. Nagyon fontos tehát tisztázni, hogy a tanítvány annak tudatában döntsön: milyen hátrányokat-, veszélyeket okozhat a tanulásra, illetőleg a biztonságra nézve a döntése, és hogy az eredmény elmaradásáért, illetve a balesetveszély megnövekedtéért nem marasztalhatja el az oktatót.

Fel kell hívnom a figyelmet újra, hogy gyerekek esetében a szülő a megbízó, tehát a szülő által adott célszerűtlen, szakszerűtlen oktatási utasításokra a szülő felé kell reagálnia az oktatónak figyelmeztetéssel, és ezután a szülő dönt, hogy a gyermeke az oktató által javasolt módon tanul-e tovább, vagy a szülői utasítás szerint. A gyerekség létéből fakad, hogy a gyermek által tett szakszerűtlen, pláne veszélyes utasításokat az oktatónak kell - a saját felelősségére - mérlegelnie és a döntést meghoznia, és nem hagyhatja rá ezt a döntést gyermekre.

Csoportos oktatásnál a megbízás mindig a csoport (tehát az oktatásra jelentkezők) együttes oktatására vonatkozik, tehát a felelősségteljes döntéseket a csoport közakarata képviseli. Ebből két dolog következik:

  1. Aki az oktatás kezdésekor (vagy később) tiszteletét teszi az oktatáson, arra az oktató szakmai- és általános kártérítési felelőssége kiterjed. Ha eltávozik, ez a "védőszárny" megszűnik. Nem kell tehát magyarázni, hogy a "köszöm az oktatást, elmentem..." együttműködési rítus a felelősség visszakerülés tisztázása miatt (is) fontos.
  2. Egy-két ember óhaja még nem feltétlenül közakarat, tehát sem a tanítványoknak, sem az oktatónak nem szabad elfeledkezni a döntés meghozatalához tartozó "kötelező" demokratikus eljárásról.
Plussz tanácsként - a saját tapasztalataimból - még annyit mondhatok: a sípályán sokféle óhaj, sóhaj hagyja el a tanulók száját. Ha némelyiket az oktató célszerűtlennek, szakszerűtlennek tart, a hosszas figyelmeztető "hegyibeszéd" előtt érdemes meggyőződni a sóhaj határozottságról. Könnyű összekeverni ugyanis a kérdést és a határozottan megfogalmazódott megbízói utasítást. Legtöbbször csak kérdésről van szó, és az oktató helytelenítését hallván a kérdező már választ is kapott a kérdésére, s nem biztos, hogy elégedetlen ennek a párbeszédnek a végeredményével. A hosszasabb magyarázatokra viszont érdemes odabent (előzetesen vagy legalább utólag) alkalmat keríteni, és/vagy az együttműködés szempontjait "helyrerakni".

Baleset, egyéb kár

Köztudott, hogy mindenki (nagykorúakra gondolok) felelős a saját maga által okozott kárért, gyermekek károkozási felelőssége pedig a szülőkre hárul. A PTK 339. § (1) így szól:

Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

Ez azt jelenti, hogy a kártérítés általános szabálya alapján a síoktatót (is) felelősség terheli azokért a károkért, amelyek bizonyíthatóan a saját hibás oktatói magatartásából (mulasztásából) származtak. Rá irányítanám a figyelmet erre a részre, hogy (csak) az mentesül a felelősség (kártérítési kötelezettség) alól, aki tudja bizonyítani, hogy úgy járt el, ahogy általában elvárható. És itt az "elvárható" szón van a hangsúly. Mert egészen más várható el egy amatőr, oktatással egyébként nem foglakozó, szegről-végről "leakasztott" ismerős okító körültekintési kötelezettsége, és egy hivatásszerű síoktató körültekintési kötelezettsége között! Úgy gondolom: egy síoktatótól elvárható, hogy a balesetek megelőzése érdekében:

Tisztában legyen (és az oktatási javaslatai során figyelembe vegye):

  • a síterep(ek) adottságaival,
  • a sífelvonó(k) adottságaival, nehézségi fokával,
  • a hegyi lét és a sízés összes egyéb szóba jöhető nehézségeivel, veszélyeivel,
  • a balesetek megelőzésének összes szóba jöhető lehetőségével,
  • a balesetkor szükséges teendőkkel.
A tanítványainak általános tájékoztatásokat nyújtson:
  • a síkötések és egyéb felszerelések balesetmentes beállításának szükségességéről,
  • nem teljesen kezdőknél a síkresz legfontosabb szabályairól,
  • a foglalkozás helyéül választott síterep várható nehézségeiről, veszélyeiről,
  • az adott gyakorlat szokatlan kihívásairól.
A foglalkozás megszervezéskor figyelemmel kell lennie a
  • csoport együtttartására,
  • egymás akadályozásának és az ütközések kiküszöbölésére (biztonságos távolságok kijelölése)
  • az életkori, nembeli, testsúlybeli, kondícionális és előre jelzett, hátrányt okozó szervi képességekre, betegségekre, sajátosságokra,
  • a tanítványok gyakorlottságának és a gyakorlóterep nehézségi fokának összhangjára,
  • a tanítványoknak az adott sífelvonóra való "érettségére",
  • a sífelvonók üzembiztonságának és a felvonózás összes körülményeinek tőle telhető ellenőrzésére,
  • a használt oktatási segédeszközök (pl. kerülgető botok) veszélymentességére.
Különösen a gyerekek
  • balesetveszélyt rejtő mértékű fáradtságára, idegállapotára (pl. félelem, pánik, pillanatnyi cselekvésképtelenség),
  • túlzott lehűlést okozó tényezőkre (alulöltözöttség, sapka, kesztyű viselésére),
  • káros szerektől (alkohol, stb.) való befolyásoltságra,
  • balesetmentességet (is) szolgáló (csoport-)együttműködés kialakítására,
  • bizonyos szintű foglalkozásokon bukósisak meglétére.
Egy általam gyakorinak tapasztalt speciális helyzetet is szeretnék körbejárni az oktató általános kártérítési felelőssége szempontjából. Megeshet, hogy egy síben rutinosabb szülő - látván, hogy gyermeke sikerrel átverekedte magát a tanulás kezdeti nehézségein - máris szeretné próbára tenni e zsenge gyermeki képességeket a közeli "közepes minősítésű" pályán, - velejárójaként - a mellette húzódó "csákányos" liften. Az is meglehet, hogy nincs a közelben következő fokozatú pálya, nincs tehát - a tanulás szempontjából - következő "lépcsőfok" sem. A síoktatónak tudnia és ugyebár közölnie kell, hogy ez a döntés a gyerek fejlődését abszolúte nem szolgálja (célszerűtlenség közlése), a gyerek várható pánikbaesése miatt a biztonságérzete (ezáltal motiváltsága) megrendülésével járhat (szakszerűtlenség közlése), a várható esések gyakoriságát, és ezzel a balesetveszély drasztikus megnövekedését fogja előidézni (indokolatlanul megnövekedett balesetveszély közlése). Az oktató kifejti azt is, hogy a döntésért sem szakmai, sem kártérítési felelősséget nem vállal. A helyesen megfogalmazott figyelmeztetés ellenére a szülő mégis köti az ebet a karóhoz. Mi egy ilyen esetben a síoktatótól elvárható viselkedés? Az oktató - a felsorolt következmények enyhítése érdekében - megteheti, hogy:
  • ismervén a kiszemelt terepet, felhívhatja a gyermek szempontjából különös veszélyekkel járó szakaszokra a figyelmet (pl. itt lecsatolást és gyalog ereszkedést javasol),
  • meghosszabbíthatja a "munkaidejét": elkíséri a családi próbálkozást, s a helyszínen tanácsokkal segítheti a lejutást,
  • legalább még egy tapasztalt felnőttet beszervezhetnek kísérőnek, így legalább 2 tapasztalt felnőtt lesz a gyerekkel
Tehát -megítélésem szerint elvárható (és számonkérhető), hogy az oktató az oktatáson kívüli időben is figyeljen oda, hogy a szülők hogyan oldják meg gyermekük testi épségének elfogadható szintű biztosítását!

Szokásos magyar "gyakorlat" keretében sokszor azt is elvárják a síoktatótól, hogy a biztonsági kötések beállítását a sípályán ellenőrizze le, illetőleg a szükséges utánállításokat végezze el. Tudni kell viszont, hogy ez - alapértelmezés szerint - nem dolga a síoktatónak, tehát az erre visszavezethető baleseteknél nem felel az oktató. Azt persze megtiltani nem lehet, hogy jóhiszeműen ne végezzen el egy-két ilyen beállítást, ha nincs a közelben síszerviz. Ebben az esetben viszont a jóhiszemű szívesség - ráutaló magatartás miatt - rögtön felelőssé is teheti az oktatót, ha mégis "gáz" van egy ilyen septében beállított kötés miatt. Ne csodálkozzon tehát senki tanuló, ha az oktatója a síkötés beállítási kéréseket - legalábbis a sípályán - megtagadja, mondván, hogy ő nem tud az adott körülmények között felelősséget vállalni a beállításért, vagy egyszerűen nem akar egy "vajon ki a felelős" huzavonában résztvenni egy bíróságon. (Az oktatónak ettől még megmarad az a figyelmeztetési kötelezettsége, hogy a tanítvány oktatáson való részvétele a kötés ellenőrzéséig, ill. beállításáig nem javasolt.).

Ez a kellemetlen lehetőség is amellett szól, hogy a síút előtt mindenki nézesse meg (legalább szezon elején) a kötését! A síoktató pedig ennek a konfliktushelyzetnek a megelőzése érdekében hívja fel a tanítványai figyelmét: ha lehet, még itthon végeztessék el ezt a gyakorta elmaradó óvintézkedést.

Sokan nem számolnak azzal sem, milyen kínos tud lenni, ha a síoktatásra felkért barátot - ne adj' Isten - arra kell felszólítani, hogy volna kedves, de fizesse meg a nyilvánvaló oktatási hibából származó kárt. (Pl. kezdők elnézett nehézségi fokú liftre, pályára vitelekor előforduló esetleges gikszerek.) Ha bíró lennék, még egy amatőr baráti-okítói közreműködés esetén is "elvárhatónak" minősíteném az okítótól a felelős pályaválasztást, pláne, ha a barát előzőleg - buzdítás céljából - megtaszajtotta a csont kező "bátortalankát" a normafai nagy meredélyen. Sajnos volt "szerencsém" ilyet is látni! A jóhiszemű, de nagyon félrevezetett "bátortalankát" a mentők szedték össze szinte darabokban, egy hatalmas bokor alól, egy brutális ütközés után.

Közvetítővel (vitavezetővel) történő rendezés

A bíróságnál kevésbé közismert hivatalos eljárás az ún. közvetítős-, vagy más szóval hivatásos vitavezetős eljárás. Ez az eljárás a következőkben különbözik a bírósági eljárástól:
  • Nem kényszeríti a feleket a tárgyalásra, hanem mindkét részről önkéntes alapot biztosít. (Nincs "felperes", meg "alperes", hanem felek vannak).
  • Nem kényszeríti a feleket a tárgyalás menetének feltétlen elfogadására sem, tehát egy ilyen tárgyaláson a felek először a tárgyalás céljában, menetében, és szereposztásában állapodnak meg, ha ez szükséges.
  • Nem a vitában aszisztáló szereplő (bíróságon a bíró, vezetett vitában a közvetítő) hozza a végső döntést, hanem a felek megállapodással maguk döntenek (ha eljutnak odáig). A vitavezető szerepe ennek a megállapodásnak a segítése (a megbeszélés együttműködésének a biztosítása), és a manipulációmentesség biztosítása (mindkét fél egyforma esélyt kaphasson az álláspontja érvényesítésére).
  • Rendszerint egy, esetleg két alkalommal "elintézhető", tehát elhúzódásában lényegesen időtakarékosabb.
  • A bekerülési költségek tekintetében sokkal olcsóbb és nem függ a perértéktől, hanem óradíjas szolgáltatás.
  • Az érdemi tárgyalás nem kezdődik el, amíg a felek meg nem tudtak állapodni a jelenlévők személyében. (A bírósági eljárás legtöbbször nyilvános-, (pontosabban a bíró dönti el, hogy a tárgyalást kérésre zárttá teszi-e), tehát elvileg bárki az utcáról is bejöhet és végighallgathatja a kiteregetett szennyest.
  • És végül nem egy tetszik-nem tetszik (esetleg senkinek sem tetszik) végrehajtandó ítélet születik, hanem leírt és mindkét részről aláírt megállapodás. Vélhetőleg olyan, amelyet mindkét fél kényszerérzés nélkül elfogad.
Akkor érdemes ezt a szolgáltatást választani, ha a kezdeményező úgy érzi: a másik fél talán hajlana az egyezkedésre, de nehéz biztosítani az indulatok fékentartását vagy a tárgyalás tisztaságát, manipulációmentességét. Vitavezetős eljáráskor természetesen érdemes figyelembe venni a jogállást (a felek a saját ügyvédjeiket is vihetik, nehogy - a jogot nem ismervén - hátrányosabb kompromisszumot kössenek, mint amit a bíróság nagy valószínűséggel megítélne. Viszont - szemben a bírósági eljárással - olyan személyes érdekek és szempontok is felkerülhetnek a tárgyalási asztalra, amelyek nem jogi kategóriák, bíróság tehát nem venné őket figyelembe. A vitavezetői eljárás megelőzheti a bíróságit, tehát ha nem sikerül vitavezető segítségével sem megállapodni, vagy a megállapodás netán csak "falrahányt borsó" marad, a bírósági eljárás lehetősége nem vész el. Így a felek csak a vitavezető óradíját kockáztatják, ha belevágnak.

A vitavezetői szakma hivatalosságát a 2002. évi LV., a közvetítői tevékenységről szóló törvény biztosítja, a vitavezetők regisztrálásával és működésük bizonyos előírásaival. Természetesen a közvetítő kiválasztása sem mehet megfelelő körültekintés nélkül, hiszen fontos szempont az ő semlegesnek maradni tudása, ugyanakkor vitairányítási képessége az egyenlő esélyek megőrzése céljából. Jómagam egyenlőre kevés tapasztalattal rendelkezem, és egy bizonyos előírt gyakorlat után kapom meg a regisztrációt. Lehet, hogy ennek olvastakor ez már bekövetkezett. Amíg nem regisztrálnak, díj nélkül, tehát ingyenesen vállalom a vitavezetést, előzetes megbeszélés után. Ha valaki mindenképpen tapasztalt, regisztrált vitavezetőt szeretne, keresse a Család-Gyermek Ifjúság Egyesületet, 1027 Budapest, Varsányi Irén u. 17. tel: 225-35-25.

Bírósági eljárás

Ha a fentebb ismertetett közvetítői eljárás nem vezet célra, vagy nem látszik célszerűnek (pl. mert a másik fél nem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni), akkor már csak a bírósági eljárás maradt a hivatalos eljárások választékában. Előszöris tudni kell, hogy a PTK szerinti követelések max. 5 évig érvényesíthetők, ezután a követelés elévül. Ha tehát egy zavaros oktatási ügy után úgy érezzük: nem kaptuk meg a nekünk járó oktatási időtartamot, vagy az oktatás nem volt megfelelő az érdekeinknek, esetleg fontos figyelmeztetés elmaradása miatt kerültünk lényeges hátrányba, ne adj' Isten se jót, se rosszat nem kaptunk, vagy az oktatás nyilvánvaló hibáiból (pl. balesetünk következtében) ért kár minket, akkor nem érdemes sokáig húzni-halogatni a dilemmát: irány egy ügyvédi konzultáció (ez óradíjas szolgáltatás), és ha az ügyvéd megerősít minket, hogy van mit keresni a bíróságon, akkor csak tőlünk függ, belevágunk-e.

A "gyerünk a bíróságra, vagy hagyjuk békén az ügyet" dilemma során (érthető) szorongást szokott okozni az a körülmény, hogy a bírósági eljárás esetleg "rosszakarói" minőségben tűntethet fel minket, tekintettel arra, hogy a "feljelentést" mi tesszük meg. Erre azt válaszolom, hogy ha a bírósági eljárás kezdeményezése nem a "befűtök a piszoknak" indíttatással, hanem a saját igazunk nyílt- és manipulációmentes keresésének szándékával tesszük, akkor nincs mit szégyenkeznünk, hogy igénybe veszünk egy hivatalos, erre a célra szentesített konfliktus-rendezési eljárást. (Ez különösen igaz, ha már megpróbáltuk tárgyalóasztalhoz invitálni a másik felet, de ő nem állt kötélnek.) Pontosan a "feljelentettél te piszok strici ..." kezdetű szövegek fémjelzik azokat a manipulációs szándékokat, amelyektől szeretnénk mentessé, és így objektívvé tenni a végső döntést. Akinek nincs takargatni valója, annak miért habzik a szája, ha felkérik, hogy együttműködőleg vegyen részt egy olyan ügy tisztázásában, amelyben mi kárt szenvedtünk, és amelyben ő is szereplő volt?

A másik dilemma, amely a bírósági ügyektől való ódzkodást okozza, hogy "évekre elhúzódhat". Erről az a véleményem (és személyes tapasztalatom), hogy a beadás- és az első tárgyalás között-, valamint a további tárgyalások között ritkán telik el három hónapnál hosszabb idő, és ha a bírósági eljárás jól elő van készítve (minden szükséges irat hiánytalanul be van adva), akkor egy ügy 3 tárgyalásnál ritkán szokott tovább hózódni. Ez azt jelenti, hogy egy évnél hosszabb időre csak kifejezetten bonyolult esetben lehet számítani. (A saját- és a tanúink korrekt megjelenése a tárgyalásokon természetesen erősen kihat az eljárás időtartamára). Az "ellenfél" sem tudja sokáig húzni az időt a meg nem jelenéseiével: ha a második tárgyalásra sem jön el, akkor a felperesnek - tárgyalás nélkül - nyert ügye van, és a jogerős ítélettel máris elgaloppozhat a végrehajtóhoz.

A harmadik kétely pedig az "ügyvédek megbízása sokba kerül" című dilemma szokott lenni. Erről azt kell tudni, hogy nem csak egy ügyvéd létezik a világon: senki nem akadályozhat meg minket, hogy akárhányat felkeressünk árajánlatkérés céljából. (Tanácsos is legalább hármat felkeresni, hogy benyomásokat szerezzünk a felkészültségükről és a tárgyalási stílusukról, és ezeket összevethessük egymással.) Az ügyvédi konzultáció viszont (amely csupán tanácskérés és informálódás), óradíjas szolgáltatás, (hiszen még nincs per-, tehát perérték sincs). Egy sokszázezer-, vagy akár milliós nagyságrendű keresetkiesés ügy tisztázásának eldöntése megér egy 10-15 ezer Ft-os ügyvédi konzultációs kockázatot. Még az sem kötelező, hogy az ember ügyvédet fogadjon: magát a konzultációt is fel lehet használni mindazon információk begyűjtésére, hogyan képviselheti valaki a saját ügyét a bíróságon. Két tárgyalás között az ügyvéddel további konzultációkat lehet végezni. Tudni kell, hogy az ügyvéd megbízása is megbízási szerződés, tehát minden esetben a megbízó dönt a megbízás tartalmáról és a megbízás során felmerülő kérdésekben egyaránt. Az ügyvédet csak konzulensként igénybevevő alternatíva a legolcsóbb (ugyanakkor a legtöbb figyelmet igénylő) bírósági megoldás.

Végszó

Ha valaki kárt szenved oktatói mulasztások következtében, lényegesen több időt, pénzt-, fáradtságot kell beleölnie a történtek tisztázásába, - akár a közvetítői eljárást, akár a bíróságit választja -, mint amennyit az előkészületkor kellett volna ráfordítania a megfelelő információk összegyűjtésére. Én mindig a körültekintő döntéselőkészítést javaslom, hiszen még mindig ez a legolcsóbb és a legidőtakarékosabb, ha beleszámítjuk a kár kockázatát is. Bár remélem hogy segítettem átlátni az összefüggéseket, kívánom minden síelőnek és oktatónak, hogy az itt olvasottakat már ne kelljen előszedegetnie!

A lektorok megjegyzése

Jogi szempontból az állításaim helyességét Kosztolányi Ádám és Szabó Bence joghallgatók ellenőrizték, akik úgyszintén az SMSZ (Síoktatók Magyarországi Szövetségének) a tagjai. Úgy döntöttem, hogy a visszajelzésüket nem "fésülöm" bele a szövegbe, hanem a cikk végére illesztem. A lektor urakkal a véleményünk egyetlen pontban tér el: ők nem emelték ki észrevételükben, hogy az oktató felelős (tehát számonkérhető rajta), ha az oktatás a tanuló(k) érdekeinek nem volt megfelelő. Ezt viszont a tanulónak kell bizonyítania! Lássuk tehát a joghallgató urak véleményét a leírtakról, pontosabban a síoktató és a szolgáltatás igénybevevő közötti jogviszony természetéről.

"Megkaptuk a cikket, átolvastuk, és csak néhány gondolatot mellékelnénk:

Jogi bukfenc nincs benne, logikusan van levezetve a Ptk-ból. Itt tulajdonképpen egy gondossági kötelemről van szó, és nem eredmény kötelemről. A megbízási szerződésből valóban egy olyan kötelezettség keletkezik, ami gondos ügyellátást jelent, eredménykényszer nélkül. Nem lenne életszerű az oktató hibájából bekövetkező balesteken kivül, a tanulóban megmaradó hiányérzet, elégedetlenség esetén bírósághoz fordulni. És mivel ez gondossági kötelem, valószínűleg nem is lenne sikeres. A bírósági eljárás a legeslegvégső állomás a konfliktus feloldásban, ezt az állomást igyekszik mindenki elkerülni. Az ügyek évekig húzódnak és sokkal költségesebbek, mintha peren kivüli eljárásban járnának el, és így tulajdonképpen nincs is értelme. A peren kívüli, közvetítővel történő rendezés is helyesen van leírva.

Sok sikert kívánunk a cikk megjelenéséhez!
Üdvözlettel: Kosztolányi Ádám és Szabó Bence"

Köszönöm a lektor uraknak a közreműködést!

Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó szervezetek:
Kapcsolódó galériák:
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE » UTASBIZTOSÍTÁS -10% » INGYENES TANÁCSADÁS » SÍELŐK NAPTÁRA »
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 40 vendég és 0 regisztrált felhasználó látogatja.