Sítúra a Nagy-Hideg-hegyre

Esős hétvégét ígértek az időjósok, de az északi középhegység lehetséges időjárását ők is csak találgatták, nem voltak biztosak, hogy eső vagy havazás lesz. A hét elején leesett 20-30 cm hó már elegendő a túrasízéshez, de vajon megmarad-e hétvégéig vagy elolvad a délnyugatról érkező csapadékos melegfront hatására, erre a választ senki sem tudta. Kockáztatni kellett és a péntek éjszakai országszerte eleredő eső ellenére elindultunk reggel hétkor Budapestről a Börzsöny északi részébe, Királyházára.

Vác magasságában az esőt havazás váltotta fel ami reményeinket igazolni látszott, mármint azt, hogy az ország északi részén a magasabban fekvő helyeken hóesés lesz az eső helyett. Diósjenőtől már behavazott aszfalton gurultunk Királyházáig. Gyors öltözés és pakolás után a kocsink mellől már túraléccel tudtunk elindulni célunk irányába a Csóványoshoz a Nagy-Mánán átvezető turistaúton. A völgy alján még a patakok nem voltak befagyva, de pocsolyák már igen, látszott, hogy a tél még csak most érkezik, ez csak az első felvonás. A hó vastagsága elegendő volt nem kellett féltenünk a lécünk alját a nagyobb kiálló kövektől és az állaga is kellemes volt, nem tapadt és már össze is tömörödött csak a tetejét borította a frissen esett porhó.


A Nagy-Mánához felvezető úton nagy meglepetésünkre egy haranglábat találtunk, ami alatt kis lágycsengésű harang csövekkel játszott a szél. A csengettyűk és havazás karácsonyi hangulatot keltett. Sajnos a lécem talpára ragasztott fókaszőr itt vált le először, ami később sokszor megismétlődött. Szerencsére volt nálam ragasztó spray, ami ideig-óráig segített is. Az erdőben rengeteg havat találtunk, ami egyre csak hízott az egyre erősebb hóvihartól. A Nagy-Mánához felérve üvöltő hóvihar fogadott és az utunk további kitett füves gerincén igazi alpesi körülmények között küzdöttünk a továbbjutásért. A meredekfalú gerinc után a fák között kellemesebb környezetben haladtunk egyre feljebb a Börzsöny legmagasabb pontjára a 938 méter magas Csóványosra. Délután egyre értünk fel a kilátó betoncsövének tetejére. Semmit sem láttunk a környezetből, szakadatlanul száguldottak át a felhők a csúcson, magukból kirázva a havat. A kilátó harmadik szintjén találtunk hó mentes helyet az ebédünkhöz. Jó volt megpihenni, leülni annak ellenére, hogy a mocskos padlózat mindenünket összekente.

Nagy-Hideg-hegyre (továbbiakban: NHH) kb. félóra pihenés után indultunk el. Marci ment előre én meg sajnos lemaradtam mert rövid időn belül leesett az egyik lécemről a fóka, majd miután visszaraktam megint lesett ezt követően a másik is lesett majd a végén már az se tudtam hogy melyik esik le a bal lábamon levő vagy a jobb vagy a lécet cseréltem össze.

Rengeteg kínlódás után majd egy óra késéssel értem utol Marcit , nem messze a NHH alatt, aki már halálra unta magát (össze is fagyott) a várakozástól. Mialatt loholtam utána időnként a hóba rajzolt ábrák (napocska stb.) jelezték a várakozásainak helyszínét. MHH-re 14:50-re érkeztem meg. Marci már bent volt a turistaházban és éppen a búzasörének akart nekiállni, mikor odaléptem asztalához. Közben a babgulyásomat és sztrapacskáját is megrendelte. Egy órát pihentünk, de maradtunk volna tovább is a hangulatos turistaházban, de folytatnunk kellett az utunkat vissza Királyházára, hisz alig volt már időnk a sötétedésig. A sípálya nagy északi lejtőjének majd félméteres friss haván csúsztunk le a Fekete-völgybe. A völgy aljáig lécen tudtunk lejutni, többnyire a régi kisvasút nyomvonalának lágy lejtésű útján a talpfákon, síbottal lökdösve magunkat. Az utolsó két kilométeres aszfaltos úton már hátizsákunkra rögzített lécekkel gyalogoltunk egészen Kemencéig. Onnan még öt kilométert kellett volna gyalogolnunk az aszfaltos úton Királyházáig , de szerencsénkre egy nagyon kedves autóst sikerült leinteni, aki elvitt engem a kocsimhoz amivel visszamentem Marciért.

Este kilencre értünk haza Budapestre egy igazán kalandos és kimerítő túra után, ami idény kezdetnek nagyon jól sikerült.