Túrasível Noé bárkája nyomában

Innen még 100 km buszozással jutottunk Dogubayazit városkába, ahonnan jó időben látszik már a hegy. Nem titkolt szándékunk az 5100 méter magas Ararát csúcs megmászása és megsízése volt. Kis logisztikai szervezés után másnap egy terepjáróval már robogtunk is a hegy lábához. Leszerződtünk egy kurd harcossal, aki Leila nevű lovával rendelkezésünkre állt hogy felcuccoljunk a 3000 méter magasan levő hóhatárig. Amikor ezt a pontot elértük, jókora hóvihar fogadott minket, ezért aztán Leila és gazdája igen sürgősnek találta a gyors búcsút, de még a lelkünkre kötötte hogy 4000 méter fölé ne akarjunk menni, mert csak a jég, a hideg, és sok-sok veszély vár ránk. Meg is fogadtuk, hogy BIZTOSAN továbbmegyünk.

A turista szezon előtt jártunk, a hegyen még nem mozogtak expedíciók, és minden érintetlen volt. Gyors sátorállítás, tea és levesfőzés. 3000 méter még az a magasság ahol - a szél által rángatott, csattogó sátorponyva ellenére - még lehet jót aludni. Reggelre a szél továbbra is tombolt, de az idő tiszta volt. Sátorbontás, és irány 4000 méter fölé! Kemény, szélfútta havas lejtőn tologattuk léceinket. Lenyűgöző volt a hegy érintetlensége. Meredek és kevésbe meredek szakaszok váltogatták egymást. Korán délután elértük a tervezett 4200 méteres magasságot, ahol második táborunkat terveztük megépíteni. Mire többszöri próbálkozásra sikerült egy közel sátorhelynyi alapterületű vízszintest kiásni, már későre járt. Ismét átadhattuk magunkat a hóolvasztás és főzőcske minden örömének. Elalvás előtt hosszan taglaltuk a holnapi nap esélyeit, átbeszélve az esetleges időjárásváltozás okozta nehézségeket, és a tájékozódási problémákat.

A hajnal azonban mindent eldöntött: Rendkvül hideg, de tiszta és szélcsendes időre ébredtünk. A nap még csak próbálta elérni a látóhatárt, de mi már a léceinken álltunk. Az ébredező nap kékre színezte a havat. 900 méter szintkülönbséget kellett legyőzni ahhoz, hogy elérjük célunkat. Érzéseinkre hagyatkozva haladtunk, bízva abban hogy megtaláljuk a helyes irányt. Könnyű terepen harántolva, firnvassal tologattuk a síket. A nap már átbukott a horizonton amikor egy meredek szakaszhoz értünk. A lécek a hátizsákra kerültek, és felszereltük a hágóvasakat. Egyre meredekebbé vált a lejtő, de a hó rendkívül jól tartotta lépéseinket. Felérve hamar szétoszlott reményünk, hogy már a csúcs közelében járunk. Újabb laposabb szakasz – ismét léccel a lábon - következett. Előttünk egy gerinc takart be mindent, oldalra nézve viszont a majdani lesízés fantasztikus lejtőjét méregettük. A gerincet elérve, végre megpillantottuk az előttünk magasodó csúcspiramist. A nagy magasság következtében egyre hidegebbre fordult az idő, már szükségünk volt arra az energiára melyet a csúcs közelsége jelentett. A nap már magasan járt, mire a csúcson állhattunk. Előttünk Törökország, jobbra Örményország, mögöttünk Irán panorámájában gyönyörködhettünk. A csúcs nem olyan romantikus hely mint gondolnánk, nagy hideg és erős szél teszi sürgőssé a lesízés előkészítését. A felmászáshoz szükséges „fókaszőr” a zsákba került, a kötéseket átállítottuk síző pozícióba és irány a lejtő! Jeges meredek, majd széles, havas oldalakon húztuk az íveket. Ezek a kanyarok az érintetlen fehérségben teszik felejthetetlenné a pályán kívüli sízés örök szabadságát. Kora délután volt mire elértük a 4200 méteren hagyott sátrat, lebontottuk, majd síztünk tovább.

A hóhatár alatt baktattunk, amikor kurd harcosunkat megpillantottuk a megbeszélt tisztáson. Zsákjaink és léceink a lóra kerültek majd 2 óra gyaloglás után - melyet legelésző vadlovak, virágos rétek színesítettek- elértünk egy földutat. Búcsút vettünk segítőnktől, majd egy terepjáróval berobogtunk Dogubayazit-ba. A tartalék napunkat a helyi teázók felfedezésével töltöttük. Este gyanús volt a sok páncélozott terepjáró, az éjszakát géppuska ropogások tették felejthetetlenné. Ezek a bátor kurdok még nem adták fel! U.i.: Néhány évvel ezelőtt műholdas felvételek kerültek fel az internetre, melyen a nagyon forró nyár következtében elvékonyodott jégréteg alatt egy hajótest formáját vélték felfedezni. Milyen kár hogy mászásunk ideje alatt, a magas hó és jégtakaró ezt a csodát előttünk elfedte!

A szerző honlapja: www.cortinasi.hu