Baráti társaságból utazási iroda: a Travelex története

2025.11.10. Makray Ádám / Travelex

A gimnázium végével sítábor nélkül maradt baráti társaságunkban merült fel a saját sítúra megszervezésének ötlete, az úr 2000-ik évében. Gyerekkorból fakadó síszerelmük miatt voltak, akik közülünk már síoktatói képzésre jártak, adott volt a motiváció.
Az első sítúrán választásunk a szép nagy francia Les Sybelles síterepére esett. Az Intersi irodánál lefoglaltunk 1 busznyi helyet, majd néhány fős csapatunk minden tagja kitett néhány plakátot saját főiskolájában, egyetemében. Végül 2 busznyi fiatal jött össze, több mint 100-an voltunk. Hazafelé egyik buszunk lerobbant, majd a cserebusznak kidurrant a kereke, majd a pótkereke, így egy milánói szállodában töltöttünk egy plusz éjszakát hazafelé. Valamit mégis jól csinálhattunk, mert a következő évben már 400-an mentünk Isola2000 síterepére, 5 db emeletes busszal, amiken egy üres hely sem volt. Engem, mint főszervezőt persze megbuktattak a főiskolán utazásszervezésből, a buszaink indítására épphogy odaértem a pótvizsgáról, ahol kegyelem kettessel engedtek át.

A 400 fős létszám mellett láttuk, hogy ez már nem vicc, megalakítottuk hát a Polaris Sí Egyesületet. Elnökkel, alelnökökkel, tagsággal, belvárosi irodával. A lazaságunk, a nagy létszámú, mozgalmas túráink, a síelés őszinte – nem üzleti megfontolású – szeretete (és nagyon magas szintű művelése) sokakat körénk vonzott abban az időben. Király weboldalunk, katalógusunk volt, csak néztek a régi dohos utazási irodák, kik ezek az újfiúk. Nagyon nem tetszettünk nekik. Egy idő után nem volt mese, utazási irodát kellett alapítanunk, amikor létszámaink már nem bírták el az egyesületi keretű működést.
Ebéd kilátással
Ebéd kilátással
A francia síterepek is felfigyeltek ránk. Oda szerveztünk pár száz fős sítúrákat, ahová akartunk. Volt, hogy 70€-ért kaptunk 6 napos síbérletet 400km-nyi pályára a Mont Blanc tövébe, még mi sem értettük hogyan 😊 Állítólag a francia tudással felvértezett jóképű fiatal dinamikus keleti európai férfiak sok mindent el tudnak érni középkorú francia nők esetében…

Olyan is volt, hogy bekopogott hozzánk az akkor induló MEEX. Jót beszélgettünk, látták, hogy mi bár nagy létszámú és kiváló árú túrákat szervezünk, a bulikra csak annyi fókuszálunk, hogy magunkat jól érezzük. Meg is csinálták az azóta is egyik legjobb sífesztivált Alpokszerte, a SnowAttack-et. Állításuk szerint mi találtuk fel az olcsó, nagylétszámú francia sítúrákat, ami ha nem is teljesen igaz, azért van benne valami…

Elindult közben a SkiLines is, az új, nagy, minden síterepet és szállást lefedni igyekvő síutazási iroda. A cégvezetőjük még mint osztálytársam és utasom vett részt első főiskolai sítúráimon. Jó érzés, hogy a mai magyar síutazási piac legalább 80%-át olyanok adják, akiknek motivációjában jelentősen közreműködtünk.

Aztán eljutottunk a 2012-es évig, aminek telét Les 2 Alpes-on töltöttük, mivel a kedvezményes bérletárak és a hatalmas magasságok rengeteg magyar síelőt, utast vonzottak. Ott megismerkedtünk egy magyar párral, akik kis 20 szobás panziót, szállodát üzemeltettek a síterepen. Nagyon meg akartak tőle szabadulni, hogy egy nagyobb szállodát vehessenek maguknak, így befektetés nélkül átadták nekünk.

Új időszak kezdődött az ekkor már rég Travelex (Travel&Explore) név alatt futó csapatunk életében. Kint éltünk a síterepen egész évben, augusztus végig síeltünk házi gleccsereinken. A szállodai háttér támogatással a valaha legjobb sítúrákat szerveztük Les 2 Alpes-ra. Több száz fős ingyenes grillparty-kat tartottunk, 50-100 fős forraltborozásokhoz raktunk méteres zenés máglyákat az erdőben harapós éjjeli mínuszokban, 50 üveg pezsgőket locsoltunk szét 2600 méter magasan az ikonikus Le Pano bár bulijaiban, kedvtelésből gleccsereken és a világhírű La Grave 4000 méter magas szűz lejtőin vittünk freeride túrákat, a legjobb tanárok képeztek minket lavinamentésből, a legjobb magyar oktatók foglalkoztak utasainkkal. Több ezren jöttek hozzánk minden évben, verhetetlenek voltunk, na.
Pezsgőhűtés és pezsgőzés Travelex módra
Pezsgőhűtés és pezsgőzés Travelex módra
A covid alatt aztán leállt a világ és kicsit tán mi is elfáradtunk abba az őrült 8 évbe, ami sokunk és sokatok számára emlékezetes, örök emlék marad. A szállót már nem mi csináljuk, visszább vonultunk. A minőségi túraszervezést és lebonyolítást, illetve a 25 év után is legfontosabbat – a sí és snowboard oktatást, mint munkák motivációjának örökmécsesét – helyeztük előtérbe.

Évek óta környékeztek minket légitársaságok, hogy indítsunk repülős síutakat, de nem adtuk be derekunkat addig, amíg a szokásos szervezési szintet nem láttuk garantáltnak. Idén, az újonnan induló Wizz Air Torino-i szombati napközbeni járatával, megpróbáljuk a koronát feltenni túráinkra, és repülővel is elérhetővé tesszük főbb síterepeinket, fogadott otthonainkat. Hatalmas vállalkozás ez, reméljük így lesz kerek a magyar sívilág!
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
KIEMELT SÍTÁBOROK
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
Havazás Előrejelzés
INGYENES TANÁCSADÁS
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE