Ott vannak a varázslatos Tahoe tó környéki síhegyek a napsütötte Kaliforniában, köztük Squaw Valley-el, ahol anno Téli Olimpiát is rendeztek. Kicsit feljebb találunk még ma is aktív vulkánon fekvő síterepeket a Cascade-hegységben. S ne feledkezzünk el a keleti partot uraló Appalache lankáiról sem, ami a téli hónapokban fehér ruhát ölt és olyan híres síközpontok, mint Killington, Sunday River vagy éppen Stowe várják a téli sportolókat.
Mielőtt az Egyesült Államokba utaznánk, jó, ha tudunk néhány olyan információt, ami eltérő lehet az európai, így a magyar síelők számára.
Először is a pályák rangsorolása zöld karika (könnyű), kék négyzet (középnehéz), fekete egygyémántos (nehéz) és fekete kétgyémántos (nagyon nehéz, csak profiknak).
A pályák besorolása szubjektív, azt minden síterep saját maga dönti el, tehát lehet, hogy egy kisebb síterepen lévő gyémántos pálya valahol Coloradóban csak kék minősítést kapna.
Míg az európai elsősorban a kezelt sípályákat részesíti előnyben, addig odaát nagy a keletje a terepsíelésnek, így több sípályát egyáltalán nem ratrakolnak. A zöld és kék pályákat mindenütt, az egygyémántosokat részben, a kétgyémántosokat nagyon kevés helyen kezelik. A nagyobb terepeken a kétgyémántosok extrém meredekségű pályának számítanak, sokszor olyannak, ami mögött a zillertali (Tirol) Harrakiri elbújhat.
Az amerikai pályákat területük, és nem a pályák hossza alapján mérik, ezért nagyon kevés olyan síparadicsom van, ahol a teljes pályakilométert megadják. Az itt szereplő adatok elsősorban európai sí guruk és utazási irodák munkáját dicsérik.
A fentebb említett terepsíelés népszerűsége miatt az adott síközpont határain belül található mélyhavas, pályán kívüli részek ellenőrzöttek, lavina biztosak. A határokon kívül mindenki saját felelősségére síel.
A legtöbb helyen ülőfelvonókkal és kabinosokkal utazhatunk, a húzófelvonók rendszerint gyakorlóliftek. Tehát az egyes terepeknél szereplő magasabb húzólift arány senkit se ijesszen meg, mivel azok lenn a völgyekben lévő húzó-, köteles-, és szőnyegfelvonók a kezdőbbek részére.
Viszont furcsa lehet, hogy nagyon sok ülőliften nincs lábtámasz és védőkorlát, szintén ne nagyon keressünk „buborékos” ülőfelvonókat.
A Sziklás-hegység belső területein – így Colorado és Utah – fekvő síparadicsomok nagy magasságokban terülnek el, sokszor ott kezdődnek, ahol az átlag európai síközpontok véget érnek. Néha magassági betegségek jelentkezhetnek, amik 48 órán belül elmúlnak. Megelőzésükre igyunk sok folyadékot és ne mindjárt az első napon menjünk fel a csúcsra.
Nagy magasság ide vagy oda, az erdőhatár a belső területeken 3400 méter körül mozog, így a sípályák fenyő, illetve lentebb lombhullató erdők közt kanyarognak. Ha nyílt terepeket részesítjük előnyben, úgy érdemes vagy nagyon magasan (pl. Breckenridge) fekvő helyekre menni, vagy az északnyugati államokat választani. Itt a Cascade-hegységben helyenként 2000 méteren van a hóhatár, összehasonlításul az Alpokban átlagban 2800-3000 méter.
A keleti Új-Anglia területén található síparadicsom alacsony magasságukkal is hóbiztosak, ugyanis a hideg tengeráramlatok miatt a környék éghajlata is jóval hűvösebb, nem véletlenül fűtöttek Killingtonban a kabinosok.
Egyszóval Amerika hihetetlenül változatos tájakat kínál, jobbnál-jobb síparadicsomokkal.
Keresés
Amerika a határtalan lehetőségek hazája, igaz ez a síelésre is, hiszen az ország több mint 600 (!) síterepet kínál az idelátogatóknak. Bár a külföldi vendégek nagy része Colorado és Utah államok híres-hírhedt síparadicsomait választja úti célul, az ország ennél sokkal többet kínál.
18 cm
