Rudy Barbazza 1985-ben indította útnak álmát, egy kifejezetten a sportolók igényei szerint tervezett szemüvegmárkát. Filozófiája a kezdetektől fogva ugyanaz volt: a csúcsminőség eléréséhez nélkülözhetetlen a részletekbe menő odafigyelés, igények felmérése, és a folyamatos fejlesztés.
h i r d e t é s
Az egész egy fogadással kezdődött...
A 80-as évek elején Rudy Barbazza a Hondának gyártott be alkatrészeket. Egy üzleti megbeszélés során - mit tesz isten, egy amerikai kocsmában ücsörögve - a kezdetleges, funkcionalitás nélküli szemüvegekre, majd az elképzelt ideális sportszemüveg tulajdonságaira terelődött a szó, mire Barbazza azt állította, hogy Ő könnyedén le tudna gyártani egy ilyet. Mivel a többiek kétkedve fogadták kijelentését, hazatérte után, két héten belül elkészített egy szemüveget, ami az asztalnál felmerült ötleteket tudta. Miután az érintettek megkapták a terméket mindenki odáig volt tőle, és egybehangzóan támogatták, hogy ezt kezdje sorozatgyártásban kínálni. Hát, így kezdődött az immáron 30 éves siker történet.
A cég központja és a termékek gyártási helye a mai napig Olaszországban van. A márka népszerűségét a magas fokú funkcionalitásának és komfortjának, a folyamatos technikai újdonságoknak, valamint csúcsminőségének is köszönheti. Ezek összessége révén a Rudy Project® az egyik technikailag és tudásilag legjobban és legösszetettebben megalkotott szemüveggyártó a világon!
KLONYX
Vannak sportágak, melyek során a normál sportszemüvegek által kínált szemvédelemnél többre van szükségünk. Síelés, snowboardozás, vagy épp enduro és downhill kerékpározás során könnyen előfordulhat erős szél, extrém hideg, hó vagy épp sár. Ezektől legjobban a goggle-szemüvegek védik szemünk.
A Rudy Project sok éven keresztül fejlesztette ezen sportágak igényeit maximálisan kiszolgáló goggle-kínálatát, a KLONYX-szériát.
Rudy Project Klonyx szemüveg
Tulajdonságok
Az extra széles látómezőt biztosító szemüveg - fejforgatás nélkül is könnyen láthatjuk környezetünk mind a pályán, mind a freeride terepeken - különleges,rugalmas kerete kiemelkedő komfortot és védelmet biztosít viselője számára - könnyen felveszi arcunk formáját, és külső behatásra sem törik. Több rétegű antibakteriális szivacsozása tovább növeli a tökéletes arcra illeszkedést. A kereten és a lencsén található szellőzőnyílások elégséges légmozgásnak adnak utat, hogy a szem ne pálljon be, és a lencse belső felületéről könnyen és gyorsan leszáradjon a nedvesség. Állítható, széles, elasztikus pántjának belső felületén csúszásgátló szilikon csíkok találhatók.
Egy lencse minden felett
A sportszemüveglencsék Szent Grálja, az ImpactX – fényre sötétedő, magas ütés- és törésállóságú polimer, magas optikai tisztasággal – is elérhető már a Klonyx modellekben! Az ImpactX lencsék kiemelkedően széles felhasználási kört biztosítanak viselőjük számára: a fényre sötétedő tulajdonság révén ugyanazon lencse alkalmas egyaránt a rossz, borús időjárás során, és a verőfényes időszakban is. Félmerev szerkezetének köszönhetően pedig rendkívüli biztonságot és védelmet nyújtanak. Ezek a lencsék erősebbek, mint bármilyen más anyagból készült lencsék, garantáltan nem törnek el vagy repednek meg - megfelelnek az ANSI Z87.1+ szabványnak*!
*Az ANSI Z87.1 egy Amerikai Nemzeti Sztenderd szabvány, mely magában foglalja a szem- és arcvédő eszközökkel szembeni alap elvárásokat, egy külső fizikai behatás során keletkező sérülés minimalizálásának és kiküszöbölésének igényét, valamint a kémiai behatásokkal szembeni ellenállóságot, például katonai célú felhasználás esetén. A szabvány „+” kiegészítése még szigorúbb és keményebb behatásokkal szembeni ellenállást követel meg. Ennél fogva azok a lencsék, melyek ezen szabványminősítéssel rendelkeznek, mint az ImpactX lencsék, alkalmasak sportlövészeti célú felhasználásra is!
Téliesített lencsekialakítás
A duplafalú lencse kivitel nagyban elősegíti, hogy a hideg időjárási körülmények közötti használat során sem párásodjon be lencsénk. Ez különösen fontos tulajdonság extrém hidegben sportolás során.
Látáskorrekció
A Rudy Project piacvezető a sportszemüvegek dioptriázhatóságának területén is. Így természetesen a Klonyx is dioptriázható – a látáskorrekcióra szoruló aktív életet élők számára sem kell kompromisszumokat kötni! A könnyen a keretbe illeszthető dioptriás adapter +8.00 / -8.00 dioptria tartományban képes lencsét fogadni (ezen érték össztörőben értendő – cilinderrel együtt, és nagyban függ a kívánt dioptriás lencse specifikációitól). A Rudy Project sportszemüvegek dioptriázhatósági megoldásairól bővebben itt olvashat.
Rudy Project Klonyx szemüveg
A Klonyx szemüveg tehát minden olyan tulajdonsággal fel vannak vértezve, amit egy goggle szemüvegtől elvárunk - mind komfort, mind biztonság terén.
A Klonyx számos visszafogottabb és vagányabb színben, szimpla- és duplafalú, fényre sötétedő és sztenderd kivitelű, akár letépő-fóliázható lencsékkel, valamint eltávolítható orrvédővel kínálja a gyártó – 2 év garanciával – 19 900 Ft-tól.
Teljes kínálat listázásához
kattintson ide.
FIZZY MAN
Nem csak freeride síelés vagy snowboardozás során elengedhetetlen a fejvédő viselése. Bár a sípályákon egyelőre még nem kötelező mindenkinek használni (Magyarországon nincs erre vonatkozó előírás, Ausztriában a 15 év alatti gyerekeknek és a snowboardosoknak, Olaszországban a 14 év alatti, Lengyelországban a 15 év alatt kiskorúaknak kötelező), erősen ajánlott a használata!
Hiába takarózunk a "nem csúszok túl gyorsan", a "tudok én esni", vagy az "ugyan már, én nem esek el" mondatokkal, egy váratlan bukás, vagy baleset során nagy eséllyel fogunk fejsérülést szenvedni, mely kockázatot a fejvédő használata erősen csökkentheti.
Már 20 km/h körüli sebesség is elég ahhoz, hogy nyakizmaink és reflexeink (melyek csak gyakorlati tapasztalat során alakulnak ki és fejlődnek) ne nyújtsanak megfelelő „védelmet”.
Rudy Project Fizzy Man bukósisak
A koponyánkat, és azon belül is az agyunkat érő behatások nagyon súlyos következményekkel járhatnak, elégséges védelem híján. Becslések szerint 3 agyrázkódás vagy enyhe fejsérülés elszenvedése után már kialakulhat egy összetett akut szindróma, mely felelős lehet a depresszióért, öngyilkosságért, epilepsziáért, impotenciáért, Alzheimer- vagy Parkinson-kórért. De akár egy sérüléstől is lehet beszédzavar, hallás- vagy látáscsökkenés, koncentrációs vagy memóriazavar, mozgásprobléma, vagy akár érzelmi változás. Persze minden egyéntől függ, a statisztika csak az irányokat mutatja meg, nem teszi kötelezővé a következményeket.
Fő a biztonság
Akárcsak a kerékpáros vagy a motoros sisakoknál, a téli sportokhoz használtaknál is fontos, hogy a lehető legnagyobb védelmet biztosítsák a fejünk számára. A modern bukósisakokat éppen ezért InMold technológiával (a puha habréteg és a kemény külső polikarbonát héj egybe van sütve) gyártják – akárcsak a Rudy Project sisakjait – és mélyen lenyúlnak tarkónkra, hogy lehető legnagyobb felületen fedjék ezen testrészünk.
Kényelem
A bukósisakkal szemben persze nem csak a megfelelő védelmi elvárásaink vannak. Az sem árt, ha az egész napos sportolás közben a fejvédő komfortos, kényelmes viselet, és dizájnja is illik stílusunkhoz.
A Fizzy Man megtervezésénél ezek a szempontok is fontosak voltak, így például a puha bélése kivehető és mosható, a sportolás közben fejünkön termelődő hőt 8 darab szellőzőnyílás vezeti el – melyekből a két előrenyílót extrém helyzetekre lezárhatjuk. Bársonyos borítást kapott a fülvédő és az áll alatti csat. A két méretben kapható (S-M, L) sisakot racsnis tarkórögzítéssel szabhatjuk fejünkre, mely szorítás nélkül tartja helyén. Komfortunk növeli még a sisak tarkóján található szemüvegpánt-rögzítő is – segítségével soha nem hagyjuk el szemüvegünk. Fizzy Man sisak tökéletes párost alkot a Klonyx szemüveggel.
A Fizzy Man szürke színben, két méretben (S-M, L) 33 900 Ft-ért érhető el. Listázásához kattintson ide.
További Rudy Project információk, termékek, technikai megoldások megtalálhatók a hazai forgalmazó oldalán, ahol többek között a fenti termékek is megrendelhetők - ingyenes házhoz szállítással!