2014-ben összesen másfél millió fürdővendég látogatott el Stájerország hat termálfürdőjébe, emellett a régió több mint két millió vendégéjszakát is generált. A turisztikai bevétel egy év alatt megközelítette a fél milliárd eurót. A termálfürdők, a turizmus és a beszállítók összesen 9000 munkahelyet biztosítanak.
h i r d e t é s
Az egészség jegyében: TermálVízHetek 2016
A stájer TermálVízHetek alkalmával 2016. január közepétől 2016. március közepéig mind a hat stájer termálfürdőben a különleges gyógyerővel bíró termálvíz áll a történések középpontjában. A tematikus hetek nyitányát a Termálfürdők hosszú éjszakája jelenti, amelynek keretén belül a fürdők meghosszabbított nyitva tartással várják a pihenni és ellazulni vágyókat.
Ezenkívül változatos programok, valamint egy heti egy alkalommal szervezett idegenvezetés enged bepillantást a termálfürdők kulisszái mögé. A programsorozat lezárását a víz napja jelenti, március 22-én. A gazdag programkínálatban a termálvízhez és egészségmegőrzéshez kapcsolódó különféle előadások, kóstolók és ingyenesen igénybe vehető speciális tréningek szerepelnek.
Bővebb információ:
www.thermenland.at
Ökológiai lábnyom a Bad Radkersburg Parkfürdőben – mindig egy számmal kisebb
Stájerország legdélebbi csücskében a kőolaj után kutatás és fúrások alkalmával 1978-ban egy rendkívüli vízhozammal rendelkező forrásra, a Bad Radkersburg-i termálforrásra bukkantak. A csalódottság, hogy kőolaj helyett, „csak” forró vizet találtak, hamar elillant, amikor megértették milyen kincsre is leltek. A föld mélyéből ugyanis egy hatalmas szökőkút tört a felszínre elementáris erővel. A 80°C-os termálvíz azóta is önerőből tör a felszínre. A termálvíz évezredeken át el volt zárva a földben és a 2 kilométeres mélységben rendkívüli ásványianyag-tartalomra tett szert.
Ma a Bad Radkersburg-i termálvíz egyedülálló összetételével Ausztriával egyik ásványokban leggazdagabb gyógyforrásának számít. A termálvíz lett Bad Radkersburg legféltettebb kincse, amellyel fenntartható módon gazdálkodnak. A parkfürdő medencéibe kellemes 34-36°C-ra hűtik le a forrásvizet. A hűtés során elvont hőt hasznos energiává alakítják át. Egyrészt ezzel melegítik fel az 50 méteres sportmedence vizét 25°C-ra, másrészt ezt a hőenergiát használják az épületek fűtésére is, valamint a melegvízfogyasztást is ezzel biztosítják.
Bővebb információ:
www.parktherme.at