Az Alpensia (Pyeongchang's Winter Olympic Park) Dél-Koreában, Pjongcsang megyében található, a Daegwallyeong-myeon település mellett. A síterep kb. 2,5 óra autózással érhető el Szöulból vagy az Incheon reptérről, az út főleg autópályán vezet. Síbuszok is közlekednek 3-4 alkalommal naponta. Kb. 5-10 perc autózással elérhető a
Yongpyong síterep, mely 24 kilométer pályával és 15 felvonóval várja a síelőket.
Az Alpensia síterep megépítésének ötlete 2003-ban született meg, amikor Gangwon tartomány először pályázott a téli olimpia rendezési jogára. Az építkezés 2013-ban fejeződött be, és már ebben az évben világjátékot rendeztek itt, a síterep volt az egyik helyszíne a 2013-as Speciális Téli Olimpiai Játékoknak.
Összesen 6 lesiklópályával rendelkezik, melyek közül a 610 méter hosszú Alpha ajánlott kezdők számára, a Bravo, Chwalri, Delta, Echo és Foxtrot pályák pedig haladó, piros jelölésű pályák. Három ülőlift szolgálja ki a síterepet, egy négyüléses és két hatüléses, melyek együtt több mint 8000 fő/óra kapacitást biztosítanak.
A sípályák 16:30 és 18:30 között zárva vannak pályakarbantartás miatt, ezután kezdődik az esti sízés, mely egészen 22:00-ig tart. A snowboradosoknak snowpark, a családokonak pedig szánkópálya is a rendelkezésre áll. Három nagy szállodalánc is kínál szálláslehetőséget a síterep közvetlen közelében, melyek nagy része pályaszállás.
A síterep a 2018-as pjongcsangi téli olimpia egyik fő helyszíne volt, itt rendezték meg a kültéri versenyszámok nagy részét. A síugrás, alpesi sí, snowboard, biathlon, sífutás és északi összetett számoknak adott otthont. A síugró számokat a 2008-ban átadott Alpensia Síugró Központban, a sífutó és biathlon számokat pedig az 1998-ban épült Alpensia Biathlon Centerben rendezték meg.