Élménybeszámolók: Abtenau im Lammertal síterep leírás

Abtenau im Lammertal síterep értékelése
28 szavazat, átlagos érték: 3.3
Nézd meg az értékelők listáját
Alább a síterep fórumából kiemelt írások olvashatóak.
2020.02.01. gerikir
Egy nagy sziklás hegy északi oldalán fekszik. Nyomasztó egy hely, mivel sosem süt rá a nap (legalábbis január környékén), sötét és hideg van. A pályák színezése egészen érthetetlen. Már a térképre ránézve is látszik, hogy a kabinos/székes tetejétől az aljáig vezető legrövidebb pálya kék színű, a leghosszabb pedig fekete. Pedig ugyanolyan szintkülönség mellett a rövidebb út nagyobb meredekséggel jár matematikailag is. Lehet, hogy inkább pálya állapotát akarták ezzel jelezni, ugyanis valóban a fekete volt a legnehezebben síelhető, itt volt ugyanis a legtöbb jég és föld. A csákányos felvonó melletti pálya viszont nagyon jó, széles és egyenletes lejtésű. Sajnos ottlétünkkor nem ment kombi üzemmódban a nagyfelvonó. Csak kabinok voltak rajta, a székek a garázsban a garázsban pihentek. Ez azt  eredményezte, hogy kevés volt a drótkötélpályán a szállítóeszköz, így sokat is kellett várni mire befutott egy.
h i r d e t é s
2015.01.02. Hogwash
Bár a szállásunk itt volt, csak elsején, az utolsó teljes sínapon síeltünk itt! Végül ugyan nem sütött a nap, de szép tiszta idő volt, a pályák szélesek, vasaltak, jó a lejtésük, nagyon jó kis hely ez :) Délelőtt 40-50 ember lézengett a terepen bennünket is beleértve, no meg vagy 15 nyugdíjas gyalogos túrázót... 12 után kezdtek ébredezni és érkezni a népek, de a fő felvonónál ( Telemix) még mindig nem volt sor egy szál se! A terep a felvonótól eltekintve is nagyon hasonlít Donovaly Nova Hola részére. Nekünk nagyon tetszett! Kipróbáltuk a szánkópályát is, ami esténként kivilágítva üzemel és 3 km hosszú: Szilvi és a gyerekek visítottak a gyönyörtől, nekem halálfélelmem volt, szóval teljes volt a siker :) Mindenesetre megjegyeztem egy életre: síbakancsban (legalábbis nekem) nem jó szánkózni ;)
2013.03.05. bobobodo
Egyik kedvenc síterepem. Ahogy Ausztria többi területén is, itt is érezhető az a meghitt nyugalom. Igazi családias pálya fogadja az ideérkező látogatókat. Teljesen belátható pályarendszerrel várnak minket. Sízésem legelső olyan felvonóját, ahol egy 'zsinóron' kétfajta felvonótípus van itt láttam. Ez mindenki számára megadja a tökéletes kényelmet. Kellemesen hosszú szánkópálya mellett találkozhatunk fekete lejtésű hegyoldalakkal is. A szélső csákányos pálya ideális a kezdő boardosok számára is. Ugyanúgy a fenti csákányost tudom ajánlani erdőzésre is:P Jó telelést kívánok mindenkinek aki ide elltogat:)
2013.02.03. Varghasz
Január 28-án egy napot itt síeltünk. A több napos Dachstein West bérletek ide is érvényesek, és mivel erre a napra havazást jósoltak, olyan helyet kerestünk, ahol fedett liftek vannak.
Mi a Karkogelen voltunk, a falu másik végén található kis pályát nem próbáltuk.
Itt egy kombi lift - értsd: egy kabin és egy bubis ülőszék felváltva ugyanazon a kábelen - viszi a sízőket a hegy tetejére. A térkép alapján kék, piros és fekete pálya is található a hegyen. Valójában ugyanannak a lejtőnek a jobb széle "fekete" (kitáblázva már csak piros), a közepe piros, a bal széle pedig kék. A kék közepén van egy elkerített rész - itt edzéseket tartottak aznap-, ami ugyancsak "fekete", de a kéktől csak egy kerítés választja el. Egyszerűbben: nincsenek különböző pályák, csak egy hegyoldal.
Tapasztalatunk alapján egyébként a jobb oldal (piros és fekete) volt a legjobban síelhető, mivel a kezdők a "kéket" túrták össze, így ez a nap végére sem lett buckás. Talán az időjárás miatt is, de rajtunk kívül alig volt 10 autó a parkolóban.
Van még egy csákányos lift is, amihez nagyon kellemes és széles kék pálya is tartozik. Megéri kipróbálni.
IMGP2920.JPGIMGP2921.JPGIMGP2922.JPGIMGP2925.JPG
Covid-19-re is Útlemondás Extrém sportok Téli sportok Sportfelszerelés Gépjármű asszisztencia
Hova utazol?info
Bezárás Az ország nevét a legördülő listából kell kiválasztanod. Kezdd el írni, hogy hova utazol, majd kattints az ország nevére a listában!
h i r d e t é s
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
Havazás Előrejelzés
SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2023 - Síelők Bt.