Azt hiszem én vagyok az utolsó fórumbogár aki még nem volt Aflenzben. Ezen a tarthatatlan állapoton akartam változtatni.
Némi szerencse, nyert belépő kéregetés a fórumon, s máris előrevetette árnyát minden idők legolcsóbb sínapja. Mivel nem vagyok egy túlélő túrázó típus ezért mindenképpen kint akartam aludni, hogy kellően kiélvezzem a helyet. Végül a program miatt csak egy éjszakára volt idő. Köszönöm a lehetőséget a sihunak, Ginának, Csabának, s nem utolsó sorban Macinak, hogy ez így összejött. (no meg a Toyotának, hogy elvitt odáig)
A pénteki program elhúzódott, így éjfél után sikerült befejezni a pakolást, némi alvás, s már ott is volt a reggel 4 órás kelés. Friss voltam, mint a melegágyi paszuly. Természetesen a kocsiban mindenki küzdött az elalvás ellen, de csak nekem sikerült, ez viszonylag szerencsés momentum, lévén én voltam a sofőr. Az út az emberes ködön kívül problémamentes, csupán a kocsi eleje szakadt le egyszer, de ezt már megszoktam amióta a hó letépte, viszonylag gyakran előfordul. A sztrádáról letérve kedves bányász falucskákon haladtunk át, gyönyörű lett volna a vidék, ha látjuk a ködtől. Megjegyzem a navigációs kütyű a kocsiban mindig „kószálósra” van állítva, így néha hosszú ideig tart az út, de nem várt tájakat látunk.
Utálok sícuccban utazni ezért először szállásunkra hajtattunk, ami a Jauringban lévő Roath Bauerhof volt. Egy apró emeletes faházszerűségben laktunk. Átlépve a küszöböt vigyáznunk kellett, hogy ne lépjünk leesett állunkra. Hagyományos módon berendezett, aprólékos gondossággal felszerelt tündérlakban találtuk magunk. Baldachinos ágy, faládák, tündéri fürdő, s minden egyéb csoda.
A csodálkozást gyorsan befejeztük, még gyorsabban átöltöztünk, s irány a pálya. A helyzet bíztató volt, az út mentén egyre több lett a hó. A felső parkírozókat már elfoglalták, s így nekünk csak lejjebb jutott hely. De ott nem csak mi voltunk, hanem a sár is. A hőmérő +3 fokot mutatott.
Jegyvásárlás, s jött a kis piros egyköteles duplaszékes felvonó. A kezelők próbálták visszafogni, de azért sunyin vádlin vágja az embert. Befordítjuk magunk elé az „evezőket”, s nekikezdünk az utazásnak. Jó lett volna hozni egy vastagabb könyvet, jut eszembe pár perc múlva. Később már némi hideg élelem hiánya miatt aggódom, mert a piroska megsértődve az alávágás miatti csúnya gondolataim miatt igencsak komótosan kapaszkodik felfelé. Én már várom a térképen kilesett fordulót, de egyszer csak véget ér az utazás, forduló nélkül simán szállunk ki. Itt jegyzem meg, a fórumon lévő térkép egy rézkarc részletességével ábrázolja a terepet a pénztárnál fellelhető térképekhez viszonyítva. Aki tévelygésre hajlamos, inkább vigyen magával a fórumról kinyomtatott térképet.
A kétülésesről kiszállva át kell csúszni a B jelű tányérosig (ha jól emlékszem a számokra, betűkre) kicsit felfelé kapaszkodva, s máris le lehet csúszni az F jelű 3 üléseshez. Ez egy hálás felvonó, mert használatával szinte minden pályarész bejárható.
Ha felértünk a tetőre csúszás előtt érdemes kicsit körülnézni. Gyönyörű panoráma tárul elénk. Mintha néhány óriás játszadozott volna, s kavicsaikat szerteszórva a tájon, változatos halmokat alakítottak ki. Dombok, hegyek, csúcsok mindenfelé, elképzelhetetlen kavalkádban, s alattunk, az üdülőfalu, ahonnan bármikor várható egy Törpilla feltűnése. Ha a látványtól megszédülünk ott a Schonleiten hütte, hogy visszatérjünk a valóságba. Ez a hütte és a háromüléses kezdeténél lévő is a nagy turistagyár síterepek áraihoz mérve kicsit mulatságosnak tűnik. Egy nagy terepen az ital ára több, mint amennyit itt a kajával együtt fizettünk. Nem is sok turista jár errefelé. Mintha a környező néhány falu saját terepe lenne, helyi ismeretségekkel, házias légkörben. A parkírozóban is csak két magyar autó volt, s abból az egyik az enyém.
De félre a csacsogással, csússzunk már egy kicsit. A pályarendszer nem nagy, s jól áttekinthető. Kellemes hó fedte. Mind kiderült kicsit, vizes, tapadós, de jól kezelhető, csúszható hó. Tömeg sehol, bucka sehol, minden szép fehér. A tetőről sokfelé csúszhatunk. Jobbra néhány piros pálya illegeti magát, középen egy fekete árválkodik, balra a másik felvonó felé kék pályák mutatják magukat.
Ha jobbra indulunk, horizontálisan végigcsúszva a hegy oldalán, szinte tetszőlegesen mindegy hol csúszunk le. A leginkább jobbra lévő piros (mindegyik száma 1-es) talán kicsit meredekebb, mint a középen lévő fekete, de a többi piros inkább rózsaszín. Megjegyzem itt a pályák színezése kicsit túlértékelt. A jobboldali pirosról lekanyarodhatunk a lefelé menő 1a pályára, ami hosszú, de legalább unalmas, vagy rögvest odamehetünk egy csákányoshoz és felmenve a korábbi tányéros tetején találhatjuk magunk, s kezdhetünk mindent előröl. A középen lévő fekete máshol nem tündökölne fekete színben, de hát milyen pályarendszer az ahol nincs fekete? A jelenlegi meleg idő leginkább ezt a feketét viselte meg a legjobban, nagy területen hiányzott a hó, így lezárták jó részét, s a használható 3 méteres sáv végre valami színt vitt a fekete unalmas életébe.
Ha balra csúszunk, átmehetünk egy másik csákányos felvonóhoz, amelynek két oldalán kék pályák várják a kellemes csúszásra várókat. A csákányos aljától egy piros indul lefelé, amely pirosságát talán keskenysége indokolja, itt lecsúszva a háromüléses induló végénél találjuk magunkat.
S már meg is jöttünk. Ennyi a pályarendszer. Kicsi, s mégis kedves. Van benne valami kellemes falusi báj, valami otthonos fieling. Lehet szeretni. Ha én voltam a fórumozók közül az utolsó, aki még nem volt itt, akkor én leszek az első, aki visszajön ide.
Szép lassan el kezdett szemerkélni a tavaszi eső, ideje volt a hazamenetelre gondolni. Érdeklődésünkre azt a választ kaptunk, hogy a lefelé menő pálya kicsit lucskos, néhány helyen kimondottan tocsogós, ezért inkább féltve a léceket a felvonóval mentünk le. Lent láttuk, hogy volt élő ember, aki léccel a lábán lejött, tehát megpróbálható.
Mindenkinek ajánlom a terepet, aki a családias hangulatra vevő, s nem szenved teljesítménykényszerben. A hírek szerint jön a hó, érdemes útra kelni.
Szállásunkra hajtattunk. vacsora, s már hét órakor ágyban voltunk. Reggel hétig húztuk a lóbőrt. Jól esett.
Csabor
2013.03.08.