Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

bouquetk
24 élménybeszámolót írt
24
13 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2024.03.07.
Február 22-24 között három sínapot abszolvált Talponsíelő csapatunk a régióban. Szállásunk már vagy 15 éve ugyanott, Tamsweg előtt pár kilométerrel Keusching nevezetű hegyen, egy kb. 400 éves házban, ahol a mai napig aktív gazdálkodás zajlik. A ház fele a mienk, a másik fele az állatoké. Már szinte családtagként járunk ide. Hagyományosan feláldozunk egy bárányt, a nagyobb részét elfogyasztjuk, a maradékot hazavisszük.

Miután az első napra nem mondtak friss havat, utána meg igen, Fanningbergen kezdtünk. (Havazásban komfortosabb a kabin.) Az ismerkedési est fáradalmait kipihenve 10 óra körül csekkoltunk be. Ezen a viszonylag késői kezdésen most nem aggódtam, egyrészt nem vártam sokat ettől a naptól – meleg, régi hó stb. – másrészt a fájdalmasan elkopott csípőmnek ennyi is bőven elég. A síszünet miatt rengeteg, nem túl ügyes ember, úgyhogy gyorsan el is mentünk bemelegíteni a Mausefalle nevezetű pályára. Na itt nem volt senki. Tényleg olyan, mint egy egérfogó, fent széles, aztán egyre szűkebb. Jó meredek, buckás, kijárt enyhén jeges. Nem tudok úgy lecsúszni itt, hogy ne ugrana be Maci-Laci. Egyszer lejött velem itt, pedig ez nem az ő világa volt. (Persze most is jött velünk, nagy kasírozott képe ott volt kirakva az étkezőben. Bevonjuk a társalgásba, iszunk az egészségére.) Az egyik kedvenc részünk itt a Zirberljet jobb oldalán lévő hegyoldal, így értelem szerint a liftből balra kiszállva, a pálya szélét jelző szaggatott kerítésnél kell kicsúszni. Lehet szinte közvetlenül a pálya mellett is lecsúszni, de akár több száz métert is szoktunk itt traverzolni. Ilyenkor arra kell vigyázni, hogy az ember lefele folyamatosan jobbra tartson, különben a Jet alsó állomása alá kerül, és kisebb-nagyobb gyaloglással érhető el a Sámson. Most kissé ködös, felhős időben indultunk meg, fent a ritkásabb részen nem is volt jó a látás, de ez lejjebb az erdős részen már persze megjavult. És itt jött az óriási meglepetés, szinte érintetlen, tökéletesen sízhető havat találtunk. Fogalmam sincs hogyan maradhatott ilyen. Ezzel persze el is dőlt a kérdés, egy rövid hütte szünetet kivéve zárásig itt róttuk a köröket. Ezzel még nem volt vége az aznapi jóságnak, mert este a házinéni készített nekünk egy frenetikus báránysült vacsorát.

Másnap Aineck volt a cél. Reggel a beigért nagy havazásnak még nem sok nyoma volt, csepergő esőben szálltunk be az alsó kabinba. Aztán az eső átváltott havazásba és a szél is feltámadt, és ez egész nap így maradt. Az rögtön látszott, hogy a Jet2 fölé nem érdemes menni. Van itt egy jó kis rész az A1 és a Jet2 nyomvonala között, csak az a nehézség, hogy szinte végig felül magas deszkakerítéssel van körbevéve, így problémás a megközelítése. Szerencsére az A1-nél egy helyen megszakad a kerítés, így ott be lehet jutni. A felső rész egyébként sem az igazi, kifagyott, szétfújt. Az első menetet jobbra kezdtük, és hamar kiértünk a felvonó alá, ami totál szét volt járva, meg pár fadőlés is nehezítette a terepet. Nem volt őszinte a mosolyunk, amikor leértünk. Aztán ahogy inkább balra tartottunk megtaláltuk a tutit, a már régebbről ismert pár házat meg tisztást. És persze körről körre jobb lett, ahogy nőtt a friss hó. Egy hütte szünettel végig itt maradtunk, bár az időjárás egyre cudarabb lett. Egész nap csak a mi kis csapatunk mozgott ezen a területen. Kisebb kalandok árán sikerült a szállásunkra feljutni, ahol közös erővel elkészítettünk egy bárány pörköltet kapros túrós csuszával.

Másnap csodavilágra ébredtünk. Kék ég, napsütés, és 30-50 cm friss hó. Ez persze azt jelentette, hogy a lejövő autókat ki kellett ásni és meg kellett láncolni. Megint Fanningberg volt az uticél, ahol szombatra elfogytak a síszünetesek. Mire odaértünk már jól összejárták a koránkelők a tegnapelőtti oldalt, de az így is kiváló volt. Egy kis kreativitással mindig lehetett szűz részeket találni, és az idő meg egyébként is mindenért kárpótolt. Ebéd után újítottunk egyet, és a Sámson melletti erdőt jártuk. Míg a felvonó alatti nyílt rész teljesen össze volt járva, addig 30-50 méterrel beljebb minden érintetlen volt. Úgy tűnik sokan félnek bemerészkedni az erdőbe, holott annyira finoman ringatott.

Végül meg kell említenem 5 fős kis csapatunk legfiatalabbját Zorcsát, aki 11 évesen szinte végig velünk nyomta, ködben, szélben, hóesésben, a mély hóban a pálya lécével, ügyesen, okosan. Már egy pár éve jön velünk, de most már olyan szinten, hogy semmit nem kellett rá várni. Többnyire én mentem elöl és ő mögöttem. Mikor megálltam, egy pár pillanat és már ott is volt. Simán abszolválta az alsó buckás kivezető folyosókat. Egyszóval öröm volt vele sízés.
Három szuper napot töltöttünk itt, már nem először és remélem nem is utoljára.
428442165-377766928526989-8044516200147612099-n.jpg
IMG-20240224-122310.jpg
428354980-717285307126483-213957946640169435-n.jpg
IMG-20240222-115828.jpg
428457796-929058235475226-3055797446174337947-n.jpg
428451986-343511055343519-3599121477054254174-n.jpg
426742626-1136678687324994-6896123680084213742-n.jpg
428013208-813216017321618-634106726869559370-n.jpg
429059298-3675531892714595-3622166842250242813-n.jpg
h i r d e t é s
Huhary
2 élménybeszámolót írt
2
8 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2024.02.10.
2024. Február 3-7 között síeltünk 4 napot Fanningbergen és 1 napot Grossecken.
Kezdő szemmel: Fanningberg minden kezdő álma! Hihetetlen széles és jóindulatú pályák, hosszú élvezetes kék útvonalak amik változatosan variálhatók. A 7-es gyakorló csákányos, jó bemelegíteni, vagy a nap végén a szülő kiülhet a lift végénél levő hütte elé amíg a gyerekek még önállóan csúszkálnak zárásig.
Nekem a kedvencek a 8-as és a 11-es pályák voltak. A 8-asra egy modern 6 személyes lift visz fel, onnan jobbra indul a 8-as, nagyon széles bár az eleje picit meredek és a második letörés már piros de nagyon széles, könnyen megcsinálható és onnantól már kellemes a lejtése a lift aljáig. Kb a harmadánál van az első hütte (10€ felett lehet kártyával fizetni, ajánlom a csokis sütit !) itt találkozik egy fekete pályával és iszonyúan kiszélesedik, kb 50 m-re. Balra tartva érhető el a másik lift ami szintén 6 személyes és fűtött. A lift tetején jobbra egy fekete, szintén meglepően széles, életed első fekete pályájának ideális választás. Balra választható a 11-es gyönyörű kilátással vagy a gerincen nagy élmény az átcsúszás a Sámsonhoz. (Itt a Sámsonnál a lifttől balra étterem, gyönyörű kilátás, látni Grosseck csúcsát, pizza nagyon jó, desszert nagyon rossz!). Ha az első hütténél jobbra mész a 8-ason tovább akkor eléred az Edelweis hüttét. Rántott hús és desszertek itt a legjobbak de csak készpénzzel lehet fizetni. Sámson tetején balra piros 5-és 6 nagyon élvezetes piros, nekem ez volt életem első pirosa és nem bántam meg. Végig széles remek hóval.
Ha a Sámson tetején tovább mész a gerincen eléred a 3-as kéket ami egy szép erdei út, a végén viszont beleér a piros 6-osba. Egy meredeken ott le kell jutni, ezzel érdemes számolni, de utána kb 100m széles pálya megy tovább.
A csákányos pályát egyszer próbáltuk (1-2) de nekünk nem jött be. Ha kiesel a felvonóból nincs menekülési lehetőség, ez gyerekkel nem volt vicces.
Összefoglalva nekem szerelem a pálya, kezdőként a legjobb ahol valaha voltam.
Nagyon meleg volt mikor ott voltunk de felső rész egész nap jól síelhető maradt mivel jó magasan van és a széles pályákon eloszlik a tömeg. A lifteknél sem volt jellemző nagy sorbanállás.
8-as alja
8-12 csatlakozás háttérben a Zimberjet lift
Gamsstadl hütte
11-es eleje, háttérben a Sámson
11 lefele
11 közepe
8-as erdei része
8-12 a Zirmbar hütte előtt
MarDa
21 élménybeszámolót írt
21
13 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2022.12.27.
Sziasztok! Tegnap jártunk először Fanningbergen és tetszett mert jó idő volt és a pályák állapota egész nap jó volt ez biztosan azért is lehetett mert meglepően kevesen voltak főként du kettőtől mintha magán pályákon csúsztunk volna. Látszik, hogy kevés hóval gazdálkodnak. 1 napra úgy gondolom mindenki megtalálhatja a tudásának megfelelő pályákat. Az A és B felvonók buborekosak 6 ülésesek es a B fütött is. Mindkettő viszonylag gyors feljutást biztosít. 13-s pálya fekete a 2/3-a erősebb. A piros 15-s nem müködött. 12-s jól járható du sem volt buckás.’ Az 5-s széles kényelmes ebben a “tömegben” jó nagy ivekben sielhető. A 3s alsó része erdei szakasz, de viszonylag széles. 3-son néhány helyen már megkopott a hó. Az 1-2-s nem müködik. Fentről csodálatos a panoráma! Fanningberg jó hely!
banhidit
1 élménybeszámolót írt
1
9 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2019.12.13.
2019 december 9-11. Fanninbergen 8 km pálya, Grossecken már 30 km pálya üzemben. Fanninbergen a hatüléses buborékos felvonóval, Grossecken pedig vagy 5 felvonóval. A csákányosokat mellette nem használtuk. Fanninbergen 8-as, 11-es kék pályákon voltunk sokat 14 éves fiammal és unokatestvérével, akik bátor kezdők, és nagyon szépen sokat síeltünk kicsit havazós, szépen karbantartott pályán. Ráadásul mindkét terepen olcsóbban mehettek a gyerekek a délutános jeggyel, mint Eplényben itthon - előszezoni kedvcsináló 4000 Ft-os (12 Eurós) áron.

A szállásunk: Gästehaus Edelweiss & Holiday Home Lessach - Mariapfarr, igen közel volt megfizethető áron. Aki tud, annak javasolt a december eleji bevezető áras síelés. Elég hideg volt a jó pályákhoz, és alig vannak még fenn. Én az ainecki pályán is voltam, - mindhárom pályán első alkalommal, és mondhatom, hogy bátor kezdőkkel is vállalható mindhárom terepen néhány jó, izgalmas pálya. Átlagosan 20-40 %-uk megy már a pályáknak most.
andrewboy
2 élménybeszámolót írt
2
11 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2018.03.22.
Sziasztok !
Mi 4 napot töltöttünk az elmult márc.15-18 közti ünnepek alatt osztrák síterepeken, 3.nap Grosseck vot a sítúránk helyszíne. szakadó hóesés volt Márc.17.in is. Remek hely ez a lunagaui sarok, megfelelő pályaszélességek, friss hó volt éppen, van rövid,extra hosszú erdei pálya. Relatíve nem drága jegyek. Sok kék pálya van, Sok magyar volt :) Maximálisan elégedett vagyok. 1-2 napra simán lehet ajánlani, mint 2-4 órára, akár hazautazás előtt.

4.nap Fanningberg volt a hab a tortán, eddig is tetszettek a helyek amiket válogattunk össze a 4 napi sítáránkra, de ez az utolsó hely bizonyult a legjobbnak. Relatíve kis hely 30 km pályarendszer, de kb. olyan, mint Muaru, csak kicsiben. A pályák meredeksége kiváló, a hely nagyon hóbiztos !!! akkor épp előző nap esett. És osztrák viszonylatban olcsó helynek számít! Utószezon első napjaiban Tageskarte: 24eur !!! Nekem nagyon tetszett Fanningberg !!! Ide is még visszatérünk !
Hogwash
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2018.01.17.
Még mindig Fanningberg: tegnapelőtt délután, tegnap pedig délelőtt sütött a nap, de egyébként is szél- és ködmentes, kifogástalan volt az idő, a pályák nemkülönben. Minden pályán síeltünk, beleértve a 15-ös kezeletlent is, ami piros szaggatottal van jelölve, de igazi mélyhavas szemétledobó, csak bevállalósaknak ;) Sok egyéb mellett ez is Fanningberg erőssége, hogy van itt minden: (nagyon) hosszú kék, tempós hosszú piros, élvezetes fekete és ráadásnak még szűzhó is. Tömeg még mindig sehol, délutánonként legtöbbször szinte csak mi voltunk a pályákon. Ma hajnalra cudarra fordult az idő, napközben is intenzív havazás, hófúvás, a hegyen -10 alatti fokok, de mi ezt Tamswegben, a Bade Inselben vészeltük át. Aki még nem próbálta, annak bátran ajánlom: családi belépő (2 felnőtt, 2 gyerek) 29 ajró egész napra, rendes beltéri úszómedence, beltéri melegvíz pezsgőfürdővel, dögönnyel, stb., kültéri melegvíz, 80 méteres zárt csúszda (beltérről indul és oda is landol) gyereknek-felnőttnek, normális büfé-étterem, és itt is voltunk talán összesen tizenöten... isteni volt :)
Hogwash
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2018.01.14.
Fanningberg ma is hozta a formáját: imádta az egész család :) Rengeteg hó van, a pályák kifogástalanok, még azok a részek sem jegesedtek délutánra, amik egyébként erre hajlamosak - pl. a 8-as vagy a 11-es szűkebb része. Ember alig, 1/2 10-kor közvetlenül a pénztár alatti lépcső elé parkoltunk, pedig féláras vasárnap volt. Ez egész nap így maradt, a liftekhez mindig be lehetett csúszni, sor nuku. Aki itt volt, az is - szinte kivétel nélkül - mind magyarul beszélt :) Igaz, hogy a felső részeken néha keresgélni kellett a pályát, mert volt némi köd, de kicsit lejjebb már teljes tempóval lehetett ereszteni a léceket. Számunkra ma a legjobb a 3/6 pálya volt - persze 8-11 mellett -, de holnap remélhetőleg - mivel némi napsütést, de legalábbis köd nélküli napot ígér a prognózis - a 4/6 kombinációt is támadjuk :)
tibor.becker
1 élménybeszámolót írt
1
9 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2017.04.12.
Sziasztok! Előre bocsátom, nekem a Fanningberg a kedvencem. Tanuló kezdőkkel érdemes Fanningberg-re menni. (ezzel együtt kezdő, 6 éves kor alattinak elsőre inkább Mautendorf "gyerekparadicsomát" javaslom: ingyen varázsszőnyeg és kézihúzos liftecske). Elsőnek a kék-7-es csákányost ajánlom (bemelegíteni is). Utána a kék-8-as jöhet (Samsonjet ülőlift). Ha az első letörést nem vállaljátok be, akkor el lehet kerülni a kék 11-es felé. A kék-1-es a legjobb tanpálya, de csak ha elég természetes hó van. (A csákányosa igen csak hosszú - csak annak, aki szereti). A kék-1röl csak a kék-3-as erdei útján lehet a parkolóba visszajönni, amiben van egy 50m piros (piros-6) letörés. (Abszolút kezdőknek nem ajánlom). A 3. napon jöhet a piros-2 majd a piros-5 és/vagy piros-6. Következő a „könnyű” fekete-13, ez inkább erős piros (fűtött(!) ülőlifttel, Zirbenjet). Legkeményebb a fekete-9-es. Akinek ez mind kevés, az a fanningbergi bérlettel („Lungau”) átmehet Großeck-Speiereck-re (pl. Mautendorf) vagy Aineck-Katschberg-re. Ha valaki Obertauernbe szeretne felugrani (az sincs messze), akkor némi ráfizetéssel közös bérletet is vehet: „Lungo”.
Üdv, Tibor ( https://mayahaus.jimdo.com/ )
samuraptor
34 élménybeszámolót írt
34
15 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2017.03.18.
Kedvezményes bérletátvétel miatt a kezdetkor fél napra kipróbáltuk Fanningberget. Szerethető kis terep, pazar kilátás, gyors felvonók, érdekes végigcsúszni a gerincen. Jellemzően a kékek eleje nem tanulópálya, k8 és k10 közepén is van 1-1 letörés, viszont a befutójuk az pazar. Kék 3 sem ajánlott teljes kezdőknek, de kis gyakorlattal már élvezetes lehet, közepétől szép erdei pálya, vége lendületes, tetszett. P5 lendületes, de a legjobban a fekete 9 fogott meg.
A terep bemelegítésnek jó, de nekem a triumvirátusból a másik kettő a nyerő (ott részletezve).
2017.03.11-Fanningberg-IMG-2100-sihu.JPG
2017.03.11-Fanningberg-IMG-2101-sihu.JPG
2017.03.11-Fanningberg-IMG-2109-sihu.JPG
2017.03.11-Fanningberg-IMG-2110-sihu.JPG
2017.03.11-Fanningberg-IMG-2112-sihu.JPG
2017.03.11-Fanningberg-IMG-2113-sihu.JPG
2017.03.11-Fanningberg-IMG-2114-sihu.JPG
2017.03.11-Fanningberg-IMG-2115-sihu.JPG
2017.03.11-Fanningberg-IMG-2118-sihu.JPG
2017.03.11-Fanningberg-IMG-2121-sihu.JPG
2017.03.11-Fanningberg-IMG-2126-sihu.JPG
2017.03.11-Fanningberg-IMG-2129-sihu.JPG
2017.03.11-Fanningberg-IMG-2133-sihu.JPG
2017.03.11-Fanningberg-IMG-2134-sihu.JPG
2017.03.11-Fanningberg-IMG-2136-sihu.JPG
2017.03.11-Fanningberg-IMG-2141-sihu.JPG
tibma
7 élménybeszámolót írt
7
10 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2017.02.28.
Sziasztok!
Hát... remélem mindenki csuklott szombaton, aki az elmúlt napokban tanácsokkal látott el a fanningbergi sítereppel kapcsolatban. Életem legjobb síelése volt, ami nélkületek nem jöhetett volna létre (mert már indulás előtt visszamondtam volna :)). Az időjárás is velünk volt, mert csodálatos napsütésben síelhettünk, de a jótanácsaitok is kellettek.
Az E felvonó nem üzemelt, úgyhogy az a rész teljesen kimaradt. A 8 és a 3 pálya nagyon tetszett. A hármasnak különösen az erdőben vezető része, ahol a fenyőillattól megrészegülve "száguldhattam". A 14-ről tényleg csodás a panoráma, de küzdeni kellett, hogy haladni tudjak. A 11-en 2 helyen volt kisebb buckásodás, amúgy tökéletes minőségűek voltak a pályák még a nap végén is, merthogy zárásig maradtunk!!!
Miután akkora önbizalmam lett, amekkora régen volt már, felszívtam magamat és lementem a PIROS 5 pályán. Voltak olyan részek, ahol vizet facsartam a botból, de teljesítettem :)
Ja... és mivel nagyon izgatott, hogy a 10-re miért ne menjek, ezért ebéd előtt muszáj volt megnéznem. Ezt megint csak nem értem, hogy miért kék színnel jelölik, mert tényleg elég meredek volt, de ezt is sikerült teljesítenem.
Összességében számomra is egyértelmű volt, hogy ez a hely kezdőknek nagyon is ajánlott (amúgy tényleg sok kezdőt láttam). Hosszú, széles pályák, síelő alig volt a gyönyörű idő ellenére.
Az A felvonó tetején található hüttében magyar személyzettel találkoztunk :)
Úgyhogy, még egyszer KÖSZÖNÖM!!!
Beszéljenek a képek...
20170225-110802.jpg
20170225-101620.jpg
20170225-140836.jpg
20170225-101824.jpg
20170225-111206.jpg
20170225-152609.jpg
20170225-143914.jpg
pigeon
6 élménybeszámolót írt
6
16 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2017.02.20.
Szombaton jöttünk meg egy rövid, 3napos fannigbergi túráról. Idén úgy alakult, hogy síszünet idején tudtunk csak utazni. Csütörtökön elég nagy tömeg volt a pályán, egyszer belefutottunk egy 10-12 perces várakozásba a Samson liftnél, az átlag 5-8 perc volt. A tömeg azonban péntekre, a hóeséssel és a lehűléssel eltűnt, ekkor a leghosszabb várakozás 4-5 perc volt. Szombatra pedig kiürült a terep, gyakorlatilag sorbanállás nélkül lehetett síelni.

A pályák kiváló minőségűek voltak, és pályán kívül is volt hó bőven. Hét év kihagyás után jártunk idén újra itt, és valahogy rácsodálkoztunk, miért is hanyagoltuk el ennyire ezt terepet. Fanningberg szerényen megbújik a nagyok árnyékában, de kiváló adottságú terep. A 8-as pálya fenti letörésével kapcsolatban: szerintem érdemesebb a piros 5/6-oson lejönni, és a kis átkötőn visszacsatlakozni a kékre. Ez a lejtő szélesebb és kevésbé meredek, és a hó minősége is jobb, mint a szomszédos kék szakaszon, amin már délelőtt is előbukkantak itt-ott jeges foltok. Nehézsége talán, hogy az első domb aljában egy emelkedő van, és ha nincs kellő lendület, akkor botozás a vége.

Szállásunk Grabendorfban volt egy kis Bauernhofnál. Ilyen kedvező áron még nem találtam eddig lakást a környéken (120 EUR/3 éj/2 fő), és szuper kedvesek a háziak (bár ez eddig mindehol alap volt). Csak ajánlani tudom mindenkinek: ferienwohnung-bauer.at

Linda
Hogwash
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2016.12.29.
Ma már szikrázó napsütés + minimális szél fogadott Fanningbergen :) A népek ennek megfelelően megszaporodtak: 10 óra után nem sokkal az összes fenti parkoló megtelt, és visszafordították az autókat a lenti parkolóba, hogy jöjjenek fel busszal. Mi még találtunk helyet... A lenti hatülésesnél (Samsonjet) délelőtt 10 perc körüli várakozással lehetett kalkulálni, de a fentinél (Zirbenjet) nem volt sor. Remek napunk volt! Holnapra ugyanilyen az előrejelzés, amit mi nem bánunk, de kell még ide legalább egy félméter hó, mert délutánra helyenként jegesednek a pályák. Februárban jövünk vissza, addig talán esik még :)
Szilvásgombóc
11 élménybeszámolót írt
11
15 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2016.12.17.
Tegnapelott voltunk Katschbergen.
Kb 80 kocsi allhatott az Aineck parkolojanal.
A ketulesesnel is sokszor kell varni, de most alig voltak paran. Az ido tokeletes, kellemes minuszok egesz nap napsutes.
Termeszetes ho igazabol nincs, de a palyak szerintem nagyon rendben vannak. Mi csak az Ainecken voltunk, napkozben is mentek a hoagyuk tenyleg szuper palyak. Csak keso delutanra bukkant elo egy-ket helyen a kemeny (de nem jeges) tomoritett alap.
Ugy emlekszem szo volt rola kb 5 eve h az Aineckbahnt kivaltja a Silverjet tesoja. Tud errol vki vmit. Elvetettek az otletet v nincs ra cash v csak rosszul emlekszem?

Tegnap OT
Kicsit huvosebb, reggel -8. Nehany felhopamacs es egy kis szel tette meg izgalmasabba. Nem tudom miert de kicsit tobbet vartam tole. Jo palyak, aranylag keves ember, de valahogy megsem volt az igazi, talan bennunk volt a hiba :))
Mindenesetre osszehasonlithatatlanul jobb volt mint ket hete.

Ma Fanningberg
Kicsit tartottam tole, keves es ki tudja milyen palya, de szerencsre oriasi kellemes meglepetes. Szinten napsutes es par fok minusz. A palyak (illetve az a reszuk ami nyitva van) tokeletes allapotban, meg a feketek is. Alig lezengtek nehanyan, egesz nap rottuk a koroket csak 1 sorre es egy egy gulaschsuppera alltunk meg. Vigyorgo arccal tavoztunk, az utobbi idok egyik legjobban sikerult napja utan, tenyleg nem tudnek ma semmi negativumot emliteni.

Nem egeszen ide tartozik, de nem ertem h az idojaraselorejelzesekben miert szerpelt ma reggelre mindenhova -8/-9 fok. Nem hinnem h valtozekony a napokban az ido es hat a -3 es a -9 kozott azert van nemi kulonbseg... na mindegy, nem bantam igy volt tokeletes
laci_si
16 élménybeszámolót írt
16
17 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2016.03.21.
A hosszú hétvégén ezt a pályarendszert is kipróbáltuk, mert régebben ez a terep kimaradt a Lungo bérlettel elérhetőek közül, mert kicsinek gondoltuk.
Valóban nem ez a legnagyobb pálya, de nagyon pozitív meglepetés volt. Jó időnk is volt, meg is kapott a nap. (tanács: kicsit több gondot kell fordítani az UV védelemre mint mi tettük, pl az UV szűrős ajak ápoló használatára...)

A pályák szélesek, első osztályúra lesimítottak voltak, bucka egy szál se. Már szinte röhögtem hogy a 3 fekete pálya is ki volt egyengetve. Mondtam is hogy a 3-ból kettő inkább csak sötét piros így.
A napsütés miatt délutánra a pályák alján az utolsó 1-200 méter kásás volt.
A húsvéti hétvégére még érdemes lehet célba venni.
Tömeg nem lesz, de hó várhatóan igen.
Hogwash
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2016.02.17.
Ismét itt, ezúttal a családdal. Tegnap estétől ma délig-délutánig leesett mintegy 30 centi hó a régió pályáin. Mi Fanningberget választottuk, ahová a szerpentinen csak hólánccal engedték fel az autókat. Akinek nem volt felszerelve, azt kiterelték a lenti parkolóba, és aki nem akart szerelni, az onnan síbusszal ment fel a pályákhoz. Én már a szálláson felszereltem, mert reggel még az utakon is elkelt a lánc, ezért mi egyenesen suhantunk a szinte üres felső parkolóba. Ilyen közel sem parkoltam még a felvonóhoz :) A szállásunk mintegy 15 perc autókázásra, Göriachban van. Nagyon tudom ajánlani a Bogensperger apartmanokat. Egy kisebb - 2-3 ágyas egy hálószobás - és egy nagyobb - 4-6 ágyas két hálószobás - tökéletesen felszerelt, modern, kifejezetten igényes apartmanjuk van a nagyon kedves, figyelmes házigazdáknak, amiket még a főszezonban is kedvező áron adnak ki. Mi öten vagyunk, a nagyobbik apartman ára így 80 euró/éj. Extraként van egy nagyobb komódjuk, ami játékokkal van tele: kirakók, társasok, Lego, meg minden, amiben a kölykök élvezettel válogatnak. Remek sínapon vagyunk túl, nagyon élveztük az igazi friss porhavat a pályán. Volt némi köd, ami a tetőn elég sűrű volt időnként, de a hóminőség mindenért kárpótolt. Hát még ha a következő napokban egy kis napot is látnánk...
klaci
20 élménybeszámolót írt
20
17 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2015.12.28.
A mai napot Fanningbergen töltöttük Csabor és Terka társaságában.
Reggel a megbeszélt időben találkoztunk a parkolóban. Gyors öltözés, Csabor részéről lassú bérletvásárlás (annyi időbe telt, hogy azt hittem megvette a komplett síterületet), aztán irány a hegy, ahol a már megszokott ragyogó napsütés és kék ég várta az idelátogatókat. OT-hez és Katschihoz hasonlóan itt is kiváló volt a hó, jókat lehetett csúszni. A Sámsonról elnevezett felvonónál változó, de többnyire elviselhető mértékű volt a sorállás.
A Hüttében gyorsan kihozták az italokat, majd szinte bottal kellett valakit odakergetni az asztalunkhoz, hogy ennénk is. Ezt követően aztán kb 10 percenként jöttek, hogy minden rendben van-e. Volt ház ajándéka is braci narancspálinka formájában. Ebből és egy falon lógó horvát mezből gondoltuk, hogy itt bizony nem osztrák a tulaj. Az ételek és az italok is rendben voltak, azt hiszem ez lesz itt a kedvenc Hütténk.
A délutáni olvadás érdeklődés hiányában elmaradt, helyette inkább jegesedésnek indultak a pályák, de a tömeg miatt ez érthető is, senkit nem érhet szemrehányás. Inkább csoda, hogy eddig is bírták.
Kellemes sínap volt jó társaságban (remélem ez kölcsönös, ha nem, örök harag!), a körülmények ismeretében remek viszonyok közepette.
tsrt
32 élménybeszámolót írt
32
13 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2015.01.25.
Sziasztok!
A Január 17-21. közötti időszakot a Lungau régióban töltöttük. Szállásunk Mariapfarr szélén, gyakorlatilag a Fanningberg lábánál volt ( http://www.gaestehaus-essl.at/ ) remekül felszerelt, kiváló apartmanokkal és szobákkal. Szombat délelőtti érkezésünkkor borongós +2-3 °C a völgyben, valamivel hidegebb –felhő, köd és hószállingózás- a Fanningberg felső részén. A havazás a déli óráktól fokozatosan erősödött, így késő délutáning kb 5-10 cm friss hó hullott a hegyen. Másnap és szerdán újra Fanningberg, de vasárnaptól kezdve végig szikrázó napsütés –néhány pamaccsal- és napközben is fagypont alatti (-3-5°C), IDEÁLIS hőmérséklet, szél nélkül. Jobbat nem is kívánhattunk volna! A Fanningberget dícsérő jelzőket csak megerősíteni tudom. Széles, kiváló pályák, semmi sorban állás így januárban. A pályákról: az 1-es és 2-es nagyon tetszett, kár hogy egy hosszú „erőteljes” csákányos szolgálja ki. Ha van itt egy beülős, sokkal többet mentünk volna rajtuk. A 3-as egy panoráma résszel indul, majd a moserkopfi leágazástól leszűkül egy erdei kanyargós, ratraknyi szélességű útra, míg a 6-ossal találkozik. Itt van benne egy erős letörés, de ez már nagyon széles rész. Szerencsére a szűk résznek is megvan a kellő lejtése, így tempósan lehet közlekedni rajta (nem az a botozós erdei ösvény). A 4-es a kék 3-as lerövidítése ez erdei szűk rész nélkül. Az 5-ös egy nagyon széles kellemes lejtésű közepes erősségű hosszú piros –szerettem- melyből leágazik a 6-os, ami aztán bele megy a kék 3-asba. Itt eldöntheted hogy jobbra tartasz a széles 3-ason vagy balra becsúszol a 7-es szintén széles tanuló részre. Ez a térképen nem látszik. A 8-as a központi, leginkább látogatott, kitűnő, széles és változatos kék pálya. Nagyon jókat lehet menni rajta. Az alsó részén van egy rövid kitűzött szlalom rész, illetve a másik oldalán egy pár ugrató és élmény elem. A 9-es a 8-as meredek kiegyenesítése. A 10-es egy meredekebb leágazás a 8-asból majd ebbe is tér vissza. A 11-es a Zirbenjet tetejétől induló szép panorámával rendelkező kék pálya mely beleköt a 8-asba, de attól keskenyebb. 12-esen nem voltam. A 13-as fekete végig látszik a liftből, így mindenki felmérheti. Végig széles, egyenletes (letörés nélküli), a teteje meredekebb aztán fokozatosan szelídül, közepes sí tudással bátran vállalható. A 14-es szép időben kötelező, bár ez inkább „csak egy átcsúszó” pálya a gerincen, némi botozással a kötelező fotózás miatt. Az összes pálya szépen gondozott volt, legtöbbször magányosan róhattuk a köröket. A Samsonbahn tetejénél lévő Gamsstadl hüttét melegen ajánlom, nem csak a csodaszép kilátás miatt. A tervben szerepelt Katschberg és/vagy Grosseck is, de nagyon jól éreztük itt magunkat, így azok a következő alkalomra maradtak. Hétfőn és kedden Obertauernben, de arról a megfelelő topikban. Pár kép: https://sielok.hu/fotoalbum/fanning...berg-2015-januar/kep/1/
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2015.01.05.
A Január 4-i napot Fanningbergen töltöttük, ahogy két éve is ezúttal is jó választásnak bizonyult. Reggel intenzív havazásra érkeztünk, elindultunk a Sámsonnal, fent körülbelül 10 cm friss porhó a pályákon. A piros 5-ös pályán haladva alul már a keményebb alap is előkerült.

Sajnos ahogy legutóbb így most se ment a csákányos, de ennek ellenére múltkor kimaradt a kék 3-as ami egy kanyargós síút az erdőben. Illetve ha már a "környéken" jártam kipróbáltam a lezárt fekete 4-est. Körülbelül térdig-combközépig érő hó borította. Úgy tűnt, hogy ez a pálya nem volt még ebbe a szezonban nyitva, amit nem is értek hisz volt rajta bőven hó. A folyamatos havazásnak köszönhetően a népszerű pályákon (kék 8-as) kezdtek szép dombocskák kialakulni, de a könnyű porhónak köszönhetően ez azért nem okozott gondot a közönségnek. Ennek ellenére a legjobb a fekete 9-es volt.

A Zirbenjet tetején elég viharos erejű szél volt ezért az itteni pályákon alig voltak, igazából ha a felső pár métert kibírta az ember akkor jókat lehetett síelni itt is. Délutánra viszont a vihar átterjedt a lenti pályaszakaszokra is így a Zirberl-ben elfogyasztott ebéd után hazaindultunk. Jövünk még!
WP-20150104-11-56-46-Pro.jpg
WP-20150104-11-56-41-Pro.jpg
WP-20150104-11-25-01-Pro.jpg
WP-20150104-11-24-04-Pro.jpg
WP-20150104-09-55-15-Pro.jpg
netgo97
2 élménybeszámolót írt
2
12 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2014.03.23.
Március 23-án jártunk Fanningbergen.
Nagy havazást jósoltak erre szép márciusi napra(45cm), ami bejött. A feljutás még egész jól ment, de lefele már hóláncot kellett használnunk.
A síterepen parkolójában összesen 20-25 autó állhatot, a pályákon szinte nem is találkoztunk emberekkel, már kicsit furcsa is volt de nem bánkódtunk miatta hiszen így nem kellett felvonóra várni és embereket sem kellett kerülgetni.
Az idő téliesebb volt mint idén télen bármikor, a látótávolság körülbelül 100-150 méter volt ami elég jónak mondható, de sajnos a környéket nem láttuk a hegytetőről.
A sok hó miatt szinte combig elsüllyedtünk de ez nem volt baj hiszen szeretem a szűzhavas síelést, amit most bőségesen gyakorolhattam. :)
Összességben nekünk nagyon tetszett a síterep, még szeretnénk visszajönni ide a közeljövőben.
A síterepet minden tudásszintű embernek ajánlom, hiszen vannak elég "kemény" fekete pályák is (pl:9-es pálya vagy a 12-es...)
Vannak lankás és élvezetes kék pályák is (pl: 8-as pálya elég változatos és könnyű is), de vannak jó piros pályák is
A pályák átlagos hossza 2,5-3,4km ami már bőven jónak számít.
Kozákferi
10 élménybeszámolót írt
10
11 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2014.03.21.
Snowbarddal Lungauban.

Március 16-tól 20-ig voltunk egy baráti társasággal Lungauban, Mariapfarrban. Neten találtam egy magyar panziót a Jagert , és nem bántam meg hogy ott voltunk. A szállás+reggeli a négyfős szobában 20 eu/napra jött ki ami nagyon olcsónak mondható Ausztriai viszonylatban. Magyar házaspár üzemelteti ezt a kis panziót és nagyon kedvesek. Az első síterep FaNNINGBERG VOLT. Igazéból nem is akartam odamenni, mert túl kicsinek találtam a tudásomhoz képest, de végül is nem bántam meg. Két hosszú kényelmes felvonó van egymástól elég messze. A pályatérképek nem adják vissza a távolságokat és emiatt tűnhet kicsinek a siterep, de valójában nem is kicsi. Az 5-ös 9-es,11.12- és a 13 pálya elég jó volt. Persze sokat rontott a helyzeten, hogy 1800 méter magasan nagyon komoly szél volt, és emellett +10 fokos meleg. A csúcsról átlátni Grosseckre és Aineckre, és láttam, hogy ott nem is mennek a magasabbi felvonók. Egyébként úgy tervezem, hogy ez év decemberben visszamegyek a családdal síelni oda, mert ideális ilyen célra. Egyébként ahogy néztem ideális hőmérséklet és hómennyiség esetén pályán kívül is jókat lehet itt bordozni, mert a kis fenyők között le lehet csúszni a 11-15 pálya között. Valahol olvastam róla, hogy egy "gyöngyszem" ez a síterep de ez igaz is. Na persze aki komoly si és bord élményre vágyik az Katscberg- Aineckre menjen. Egyszerűen szuper egy pályarendszer, csak sajnos elég szeles a pálya felső szakasza. Emiatt sokszor nem is mentek a felső felvonók. Aineck-en alul egy régi 2 személyes felvonó van, ami számomra megdöbbentő volt, mivel egyre másra estek ki belőle az emberek boarddal, sível. A kiszállás sajnos elég veszélyes volt a megfelelő rutinnal nem rendelkezőknek. Egyébként az egész pályarendszer nem kezdőknek való. Szinte nincs is kék pálya, és a többi piros pálya is nagyon gyors, letörésekkel gazdagított pálya. Szinte nem is volt olyan pálya ami ne tetszett volna. A két kabinos felvonótól indulva az pálya aljáig le lehet csúszni, gyorsan , széles pályákon , kivéve az A1-es pálya legalja sikeredett kanyargósra és szűkre. Ettől eltekintve nagyon szuper pálya, gyönyörű kilátással a karintiai hegyekre.Ebédelni a 25 pálya meletti Branntweineralm nevű hüttében álltunk meg ahol finom virsli volt reszelt tormával, valamint jófajta májgombócos levest ettünk. A negatívum az volt, hogy felszámoltak egy plussz sört 4 eu-ért, majd miután reklamáltunk egyből visszaadta pénzt a "die kellerin". Túl gyanús volt, hogy egyből elfogadta reklamációt, szerintem tudta, hogy átvert minket. Ettől eltekintve ez a csúcspályarendszer Lungauban
na persze Obertauernt nem számolva. Grosseck.. a legmagasabb terep. A felső felvonótól (4 számú)jobbra nagyon jó freeride terep van. Egy hatalmas katlan kis fenyőkkel és sziklákkal, amik között izgalmas lesíelni. Sajnos túl meleg volt (13-15 fok) , hogy én is kipróbáljam ezt. Leginkább a 4a,2a kombináció tetszett, de meglepően jó volt az 1a,1b pálya is ( ez már délre kásásodott rettenetesen, de du 15.00-ra árnyékba került és újra élvezhető lett). Összefoglalva elmondható, hogy nagyon kevesen voltak a pályákon. Du. fél négy felé szinte már csak egyedül sieltünk/bordoztunk. Sorbanállás sehol sem volt, és fél egytől fél kettőig szinte senki sem volt a pályákon. Két óra körül azonban kijönnek a helyi iskolások "tornaórára" de igazából ez sem változtatott a "zsúfoltságon". Ajánlom, hogyha valaki így március végén megy, az első pályákat Grossecken és Katschbergen már ne nagyon használja.
CsapoIstvan
1 élménybeszámolót írt
1
10 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2014.03.02.
3 napot töltöttünk Faningbergen. Fantasztikus idő volt minden nap.Szikrázó napsütés és gyönyörű kilátás. A kék pályákat favorizáltuk, mivel gyerekekkel voltunk. A pályák állapota egész nap jó volt, sorban állás nulla.3 óra körül volt, hogy egyedül ültem a 6 üléses Zirbenjeten. A kék pályák valóban kékek kisebb meredek szakaszokkal. Kipróbáltuk (a gyerekkel) a 13-as fekete pályát,ami a felvonóból nézve lankásnak tűnt. De csalóka, mert a tetején van egy nagyon meredek lecsapás, viszont a többi része kellemesen síelhető. A piros 6-ra ez szintén igaz. Átcsúsztunk az 1-es kék/2-es piros pályára,de itt a napsütés miatt a pálya nem volt az igazi, a csákányos pedig iszonyú hosszú (kb.:olyan hosszú, mint a zirbenjet) itt elkelne egy kétüléses. A 14-es (kék) pályán kell a lendület és a bot is. A 3-as pálya nagyon jó kis erdei pálya sok tudást nem igényel. 2-3 napra mindenkinek jó lehet ez a családias sípálya.
Gzoli
8 élménybeszámolót írt
8
17 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2014.01.28.
Tegnap Fanningbergen voltunk, nagyon jó volt, még a nap is kisütött, csak az éjszaka esett 10 cm. hó rontotta az élményt buckák formájában. Várakozás semmi, nagyon jó pályák. Ma felmentünk Obertauernbe, de bàr ne tettük volna, mert rossz időt fogtunk ki, hóesés, nulla làtótávolság, viszont a pàlyákon sok ember. Csalódás volt, mert a Tauernrundén sokat kellett botozni. Délig bírtuk, majd visszamentünk Grosseckre, ahol sokkal jobb körülmények között sieltünk zárásig.
Valaki Megmondhatná, hogy Katschbergen az esti sielés az Ainecken, vagy a Tschaneck oldalon van, mert csütörtökön ez is tervben van.
20140127-110600.jpg
Gretchen
2 élménybeszámolót írt
2
13 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2014.01.20.
Helló!

Éppen tegnap érkeztünk haza Fanningberg-i snowboardozásból, úgyhogy friss infóval tudok szolgálni.
Kisgyerekeknek szerintem szuper a hely, vannak lankásabb kék pályák, síóvoda...stb.
Szállás van bőven Mariapfarr nevű faluban, ami közvetlenül a fanningbergi pályák alatt helyezkedik el (pl. Gasthaus Jager, magyar személyzettel), vagy kicsit távolabb Mauterndorf-ban. Google-val, Booking.com-mal könnyen találstok szállást arra.
Ezekből a helységekből síbusz visz fel a pályákra, nem csak Fanningberg-re, de Grosseck-re, Aineck-re, Katschberg-re, illetve Obertauern-re is. Fanningberg-re pont szerpentin vezet, de pl. Grosseck-re a faluból indul a kabinos.
hómacsek
11 élménybeszámolót írt
11
17 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2014.01.06.
Január 2-án síeltünk Fanninbergen, az ezen a fórumon olvasottak alapján választottuk a 3 napos síelésünk első napi helyszínéül.
Kellemes , szeretnivaló hely volt számunkra. Maga a síterep nem nagy, de szerintem a gyengébb sítudásúaktól a nagyon jól tudókig is kielégíti az igényeket. Számomra a kék nagyon kék,de élvezhető, nem "vízszintes" pályák voltak. Ezek közül a kedvencem a 8-as volt. A pirosak erős pirosak(5-ös, 6-os), az én közepes tudásommal is kihívást jelentettek. A fekete 9-es-re is rámerészkedtem, hát volt egy szakasza, ahol a tériszonyommal küzdöttem. Ezután ezt el is kerültem.
A hó kiváló minőségű, az idő ragyogó napos volt.
A Zirmbar-ban ebédeltünk, nem ajánlom, mert a kiszolgálás nagyon lassú volt, sok időnket elvett a síelésből.
Sorbanállás nulla, a Sámsonbahn pillanatok alatt felrepített minket.
A mostani három síelős napunk közül magasan Fanninberg vezetett, minden szempontból. Sokkal többet nyújtott, mint amit vártunk.
Szilvásgombóc
11 élménybeszámolót írt
11
15 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2013.12.19.
Immar negyedik eve kezdtuk a szezont ezen a csodalatos videken, csutortoktol-vasarnapig toltottunk el itt egy hosszu hetveget.
Bar Katschbergnek es Obertauernnek is van kulon foruma, ugy dontottem inkabb ide, egyben irok egy terjedelmesebb beszamolot.

1. nap
Katschberg.
Fel tiz tajekan erkeztunk meg a P1-es parkoloba. Az egyszerre latszott, hogy nagy tomegre ma nem kell szamitanuk, mienk volt az otodik auto a sorban :)
Gyors atoltozes, egy korty sziverosito es irany a penztar, majd a Tschaneckbahn.
Ahogy felertunk, a mar ismert, de meg mindig amulatba ejto panorama tarult elenk. A tiszta levegonek koszonhetoen az egeszen tavoli ormokat is megcsodalhattuk.
Volt akin iden most volt eloszor lec, ezert a Sonnalm lankasabb palyait celoztuk meg. A palyakon a ho minosege kivalo volt, a szel meg sem rezdult, a szikrazo napsutesben tenyleg igazan elvezetes volt a sieles.
Csak rottuk es rottuk a koroket, mar jocskan elmult del, mire eloszor atcsusszantunk az Aineck lejtoire. A sokszor szeles es hideg csucs most a baratsagosabb arcat mutatta.
Az A1 egeszen a volgyig nyitva volt, remek allapotban. Nem is tul meredek, kelloen szeles - egyszoval epp nekunk talaltak ki.
Az utobbi evekben atadott kabinosokkal gyorsan visszaterhettunk a csucsra. Nem tudom tervben van-e a DSB Aineck ketuleses csereje, de ha igen, akkor aztan majd tenyleg nem lehet panaszkodni a liftrendszerre.
A palyakon kivul nem volt tul sok ho, nehol a fold es a sziklak is kilatszottak, foleg ahonnan le is fujta a szel. A homerseklet epp hogy plusz lehetett; azokon a helyeken, ahol folyamatosan tuzott a nap, delutanra egy kicsit kasasodni kezdett a ho, jeges reszekkel nem talakoztunk.
Igazan pazar elso napnak tunt, de aztan a hajraban tortent egy baleset, ami kicsit bearnyekolta a delutant. Ez talan off, de par mondatban azert elmeselnem a storyt, sok ilyet ugysem olvastam a forumon.
Az egyikunk eleg szerencsetlenul esett, valahogy pont az egyik lec elere. Nem tunt komolynak, nem is erzett fajdalmat, mentunk is utana meg 1-2 kort. Aztan egyszer csak eszrevette, hogy tiszta ver a bakancsa. Megneztem, a terde alatt egy kb 2cm hosszu, de eleg mely vagas, ami pont egy eret trafalt telibe. Gyorsan lementunk a kocsihoz (epp csak le kellett csusznunk ), az elsosegelydobozbol amennyire tudtuk megprobaltuk ellatni a sebet. A toketlenkedesunket latva az egyik osztrak sporttars a segitsegunkre sietett a szakszeru kotozesben, aztan utbaigazitast adott a tamswegi korhazba. Jelentkeztunk az informacional, majd az emergencyn, es 5 perc mulva a 'vizsgaloban' voltunk. Kozben egy kis adatrogzites, aztan egy rontgen, majd kb 10 perc varakozas es ellatak a sebet. Vegig nagyon kedvesek, embersegesek voltak. A Zalaegerszeget pl harmadik nekifutasra sem tudta rogziteni a holgy a szamitogepen, helyet csereltem vele, es en vittem fel az adatokat :) Az egesz procedura nem tartott egy oraig, masnap delben kellett visszamenni egy kontrollra (ami tiz perc alatt megtortent)
Zarojelben megjegyzem, hogy az osztalyon dolgozo orvosok kozul ketten (az epp szolgalatban levo) is magyarok voltak, ez nagyban megkonnyitette a kesobbi kommunikaciot.
Este elfoglaltuk a szallasunkat (szokasos apartman Mariapfarrban), majd a kulinaris elvezetek habzsolasaval es nehany pofa sorrel csillapitottuk ehsegunket es ijedtsegunket.

2. nap
Fanningberg
Eddig valahogy mindig kimaradt a szorasbol, most ez kerult teritekre. Tobb, jo hangvetelo beszamolot olvastam rola, kivancsian vartam a talakozast...
A 19euros napijegy kellemes meglepetes volt. Igaz, hogy csak a Samsonbahn uzemelt, de akkor sem szoktak ekkora kedvezmenyt adni, az is lehet hogy epp Skischnuppertag volt.
Hosszu, de gyors ez a hatuleses lift, igy par perc mulva ismet a tetorol gyonyorkodhettunk a kilatasban, a nap is valtozatlanul tundokolt.
Amugy sem egy nagy palyarendszer, igy reszlegesen megnyitva meg kivaltkepp nem, de egy-ket napra tokeletes lehet. A familienabfahrt harmonikus lejtesu, kelloen szeles, hosszu kek palyain kanyarogtunk vissza a felvono aljaig. Kiprobaltuk a 3-as palyat is, eleinte szimpatikusnak tunt, de kesobb szinte vizszintesbe valtott es szekerut-szelessegre szukult, leginkabb a francia palyakon levo zold jelzesu atkoto utakhoz tudnam hasonlitani.
Az 5-os piros mar dinamikusabb, ahogy lattam a legtobb haladonak ez volt a kedvence.
A 4-es es 9-es feketeben mar tenyleg van egy rovid, de kifejezetten meredekebb resz, de osszessegeben ezek sem veszesek.
A palyak egesz nap kituno allapotban voltak, talan meg jobban is mint Katschbergen. Koszonhetoen (gondolom) a keleti fekvesnek es a fenyofak arnyekanak, melyek koradelutantol szamuzik a palyakrol a napsugarakat.
Ugy tunt, mintha az erdoben is tobb lett volna a ho, csak nehanyszor mereszkedtunk ki, kb 30-50cmre saccolnam.
Delutan betevedtunk egy baratsagos huttebe, ahol a vegen egy ajandek snapszszal kedveskedtek.
Rendkivul jol ereztuk magunkat, nalam a valaha eltoltott legjobb sinapok kozt is bekerult a top 3-ba.

Ket aprosagot viszont negativumkent hoznek fel:
Utazas elott rendszeresen nezegettem a honlapot, es meg kell allapitsam eleg gyer es nem epp naprakesz a tajekoztatas ...
A masik a palyaterkep. A ket ulolift kozti resz nem egeszen pontos, illetve tobb helyen is hianyoznak rola az atkoto lehetosegek (pl a 10-es kezdetetol at lehet csuszni a 12-es fekete tetejere, az 5-osrol a lift alatt a 8-asra, a 6-os vegenel is vannak hianyossagok )
A szerkesztoknek: van uj palyaterkep, tul sok valtozas nincs, de atirtak a szamozasokat, a 2-es pirost feketere szineztek...
http://www.fanningberg.info/Pics_we...b/Text/Panramatafel-Fanni...

3. nap
Obertauern
Ha mar Lungau, akkor OT sem maradhat ki :)
De bar kimaradt volna!
9:15-kor ertunk a kozpontba, az osszes parkolo tele. Keveregtunk meg egy negyed orat, majd Tweng fele visszafordulva a 7-es parkolo mellett megalltunk az ut szelen. Kicsit aggodtam, hatha megbuntetnek, vagy elvontatnak, de amikor meg ket auto beallt mogenk, kezdtek feloldodni ezek a ketelyek.
Gyonyoru ido, remek hoviszonyok, de irgalmatlan tomeg. A kasszanal, a lifteknel, a huttekben. Hangoskodtak, tolakodtak, a masik lecet leamortizaltak ...

Egy rovid helyzetertekeles utan a Grunwaldkopfot, majd a Monte Flut celoztuk meg. A terv az volt hogy kb 13h-ig itt, a Funparkban toltjuk el az idot - kiprobaljuk az ugratokat, legalabb szembesulunk a benasagunkkkal :) - es csak eztan csatlakozunk ujra a palya verkeringesebe. Igazolodni latszodtak az elkepzeleseink, ezek a reszek tenyleg kevesbe frekventaltak. A szaguldozas itt elmaradt, de a kulonbozo elemek tesztelese is remek elmenyekkel gazdagitott bennunket.
Delutanra csillapodott a tomeg, a palyak viszont nem a legpompasabb arcukat mutattak. Kisebb-nagyobb hobuckak alakultak ki, elokerultek a kokemeny tomoritett reszek, es a folyamatos napsutes eredmenyekent sok helyen tapados, kasas ho alakult ki. Meg par futam a Zentralbahn kornyeken es atpalyaztunk az arnyekos oldalra, majd harom ora korul a kocsi fele vettuk az iranyt. A Zentralbahn melletti sebessegmerot kiprobaltam, nem tudom mennyire megbizhato, nalam 83km/h-t mutatott.

Szeretem OT-t, igaz, hogy csak 22euro volt a napijegy, de soha tobbet Tauernskitag!!!

4. nap
Ismet Fanningberg.
Az eredeti elkepzeles Grosseck lett volna, de annyira jol ereztuk magunkat penteken, hogy muszaj volt ide megegyszer visszaternunk :)
Meg aztan a felepult tarsunkkal is abban egyeztunk meg, rehabilitacionak tokeletesek lesznek a kek palyak.
Ami ujdonsag volt az elozo naphoz kepest, hogy vasarnaprol leven szo kicsit tobben voltak, viszont a Zibernjet is uzemelt. Ismet volt valami akcio, ezuttal 34 eurot kostalt a napijegy.
Sok mindent a mar leirtakhoz nem tudok hozzatenni:
A 11-es palya tetszett, nehanyszor megfutottuk. A 13-as fekete viszont egy kicsit eros volt, kemenyebb hoval es egy lejtosebb etappal. Magabiztosan tudtunk rajt kozlekedni, de valahogy megsem volt az igazi.
A kek palyak meredekebb reszei, es az 5-os, 6-os piros volt a favorit.
Eltunodtem, de most sem tudnam megmondani, hogy miert erzetem magam ilyen jol ezen a palyan.


Ismet fantasztikus 4 napot toltottunk el, az egyetlen hibaja, hogy olyan gyorsan elszaladt...
Az idovel is szerencsenk volt. Vegig szikrazo napsutes, reggelente par fok minusz, delutanra nulla koruli homerseklet, vagy nehany fok plusz. A szel sem fujt, ami rontotta volna a hoerzetet.
A palyak rendben voltak, bar mint majd minden teruletre, ide is raferne egy boseges havazas.
20131212-094500.jpg
20131212-103849.jpg
20131212-103857.jpg
20131213-073856.jpg
20131213-100703.jpg
20131213-100717.jpg
20131213-102500.jpg
20131213-102503.jpg
20131213-102716.jpg
20131213-102731.jpg
20131214-114220.jpg
20131214-131013.jpg
bscap0000.jpg
20131214-131020.jpg
20131215-102800.jpg
20131215-103802.jpg
20131215-133703.jpg
20131215-133715.jpg
h69
2 élménybeszámolót írt
2
15 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2013.04.27.
Hello!
Marcius elejen voltunk mar masodjara a regioban. Eloszor Kreischbergben laktunk es onnan autoztunk at minden nap ide, de most Lessach-ban laktunk, ami 20km-re volt az osszes sipalyatol, kiveve Obertauerntol, ahova az iden nem mentunk, mert nem tetszett a tomegnyomor miatt es meg azert mert ebben a helyben Sinaia-t (Ro) lattam, ahova legtobb bukaresti csak azert megy, hogy megmutassa a legujabb silecet/deszkajat, bakancsat, premes kabatjat, 500 euros napszemuveget stb.
Az iden probaltuk ki Fanninberget is..., hat nagyon tetszett, nem voltak sokan, igaz csak harom felvonoja van, de harom felvonoval ennyi palyat ellatni meg nem lattam. Nagyon profi, imadtam a helyet, jok voltak a fekete palyak is, de rovidek, ezert legtobbet a hatso palyan siztunk (2es) meg az elson (5os), ami tele volt letoresekkel, nagyon izgalmas, foleg 70-80al. Na, de annak ellenere, hogy szerettem a tobbi napot KAtchin siztuk es Grosseck-en.
A szallas viszont nagyon tetszett, nagyon csendes zart kiskozossegu falu, kocsma van, templom is pont mellette ahogy illik...7km-re Tamswegtol. A haz egy regi paraszthaz, vagany hangulatos konyhaval, szobakkal. Felpanziora fizettunk be napi 28.80ert, ami eddig a legolcsobb hely ahol voltam, de annyi kajat adtak, hogy azt hittem a hetvegen le akarnak vagni.
Ennyi.
Endre.
JZ
6 élménybeszámolót írt
6
18 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2013.02.02.
Január 26-30 között töltöttünk 5 napot Lungauban. Miután tavaly ilyenkor Katscbergen nagyon jó benyomásokat szereztünk, így már nem Mauterndorfban, hanem St. Margarethenben foglaltunk szállást a lifthez közel. Bérletet is OT nélkül vettem, mert tavaly se tudtunk felmenni a rosz idő miatt. Ez most hiba volt. 26-án Katscberg kemény hideggel, gyönyörű napsütéssel fogadott, felül keményre fagyott, lent agyon hóágyúzott pályákkal. Az előző héten esett 2x30 cm hónak nyoma sem volt. A legjobban sielhető a 11-es Tschanek felé vezető piros és a Tschanek csákányos felvonók melletti pályák voltak. A Katschbergi csalódás után másnap Grosseckre mentünk, ahol a fenti pályákon sokkal jobb hóviszonyok fogadtak, a völgybe vezetőek itt is kemény műhavasok voltak, de a fenti pályákon nagyon jókat lehetett síelni. Harmadnap Fanninbergre mentünk, a magas fekvése miatt itt a pályák alja is kiváló volt. Negyedik nap újra Fanninberg, egész nap sűrű havazás, délutánra 15 cm friss hó. 30-án még újra próbálkoztunk Katscberggel. Itt a Fanninberghez képest jóval kevesebb friss hó esett, de azért jót tett a kemény pályáknak, bár a plusz 5-8 fok is besegített. Igy OT-be nem jutottunk el, tanulság meg kell venni a Lungo bérletet. Összegezve, egyértelműen Fanninberg volt a legjobb, ott is a csákányos meletti 2 db pálya.
Robin
91 élménybeszámolót írt
91
17 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2013.01.30.
A második napunk Fanninbergen :
Lungaui túránk második napján a sokak által dícsért Fanninbergre esett a választásunk. A régió legkisebb terepe a maga 30 kilométerével de a a leginkább kezdőbarát. Sőt ,az egész egy kezdőparadicsom. A parkolóba érvén az impozáns Samsonbahn épületét pillantjuk meg. Innen rövid mászás után már bent is ülhetünk a 6 szék valamelyikén. A lift viszonylag gyors és pillanatok elszippantja az utasokat viszont igencsak hosszú. A hegytetőre érve több irányba indulhatunk el. Mi bemelegítésnek-balra tartva- a leghosszabb 4-es pályát választottuk ami a felső és az alsó részen megfelelően széles viszont a középső része pár méterre szűkül le . Ez amolyan utazós ,csordogálos pálya. A következő körben felérve jobbra tartottunk a 10-es pályán ami egy részen összefut Familienabfahrtal de mi előbb szerettük volna a a másik oldalt megnézni ezért a másik 6 ülős Zirbenjet felé csúsztunk tovább. Innen feljutottunk a pályarendszer legmagasabb pontjára. Az irány most a jobboldali fekete pálya volt amit inkább neveznék egy pirosnak ami a felétől átszelídül kékké. Ez a rész nagyon megtetszett így hát egy jó párszor lejöttünk itt. Ahogy az itteni térképet elnézegettem ez azért rendesen frissítésre szorulna a valósághoz képest. Gondolok itt a Zirbenjettől jobbra eső részre . Itt megint felérve most a bal oldalra csúsztunk ki ahol ismét elágaznak a pályák. Kék illetve fekete pályák . Ezeket is kipróbáltuk . A fekete jeges de szerencsére -kb 300m- rövid. Innen a központi Samsonhoz tartottunk ugyanis még felfedezetlen volt a 4-es pályától balra eső rész. Egy rövid átcsúszás után már ezen a pályán róttuk a köröket. Elsőre valakinek félreálló szája -csákányos lift ??,na ne - ellenére két egymástól nem messze futó de piszok jó pályán találtuk magunkat. Valószínűleg a csákányosnak köszönhetően itt nagyon kevesen voltak és még délután is ratrakolt részeken hasíthattunk . Számomra ez az 5-ös lett a kedvenc amint a csapatunk egy részének is. Dinamikus,lendületes és széles és kellően karcolható. Ezek után a központi piros 3-as pályát és a mellette futó feketét derítettük fel . A fekete itt sem hosszú akárcsak a másik oldalon.A 1/2 órás körbározás végeztével az igazi családi Familienabfahrtot síeltük meg. Ez ahogy a nevében is benne van jó széles és tényleg családbarát amin a legtöbben voltak. A későbbiekben újra végigsíeltük a kedvenc részeket. Az időjárásra különösebben nem lehetett panaszunk hisz a gyenge hószállingózás ellenére elég sokat sütött a napocska. .
Én személy szerint mindenkinek javasolnám ezt az eldugott igazi kis gyöngyszemet mert nem fog csalódni !!
Ízelítőül a szokásos pár kép :
SDC13483.JPG
SDC13484.JPG
SDC13498.JPG
SDC13500.JPG
SDC13506.JPG
SDC13514.JPG
SDC13520.JPG
SDC13532.JPG
SDC13538.JPG
SDC13544.JPG
SDC13554.JPG
Robin
91 élménybeszámolót írt
91
17 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2013.01.25.
A mai fanninbergben egy csodálatos kis ékszerdobozt ismertem meg ! Kitűnő !!
Lackó
10 élménybeszámolót írt
10
19 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2012.01.20.
Szia!

A társaságnak annyira tetszett Fanningberg, hogy végül még egyszer elmentünk oda. (ez 70km többlet buszozást jelentett, de semmi gond, a felmerülő költségeket majd kifizeted ;-) )

Másodszorra már volt időnk besíelni az összes pályát. Tényleg jó hely, bár az 1 és 2 pálya annyira nem tetszett. (igaz, ha az ember már ismeri, akkor "küldhető", úgy már jók)

Rossz pályát, átverést itt tényleg nem találtunk, mindegyik megfelel a maga színének.

18-án már egészen más idő volt, mint két nappal azelőtt, a völgyben a -20 fok helyett +5 fok volt. Érdekes...

Temészetesen az összes havat levakartuk a hegyről, nektek már nem maradt, bocs. :-)

Jó sízést!
Lackó
10 élménybeszámolót írt
10
19 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2012.01.16.
Villámjelentés a helyszínről:

Ma Fanningberget síeltük. A völgyben, a faluban kicsit "hűvös" volt, -20fok :-), de a pályákon már jóval melegebb, talán -8-10 lehetett, de ez a szélcsendben és gyönyörű napsütésben nem volt zavaró. Sőt összességében sízéshez, de akár túrázgatáshoz is tökéletes volt az időjárás.

A pályák kifogástalan állapotúak, hó rengeteg és minden pályán nagyon jó minőségű, ropogós, már elég jól összeállt porhó.

Én most síeltem ezen a pályán először, de nagyon megtetszett, kellemes, barátságos hely. Megszállott kék pályásoknak igazi csemege.
DogHead
7 élménybeszámolót írt
7
13 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2011.03.02.
Fanningberg
Ez a hely egyszerűen cuki.

Két óra síelés után az ember itt elkerülhetetlennek érzi, hogy rózsaszín füleket ragasszon a sisakjára. A pályatérkép elég csalóka, mert az igaz, hogy csak két hatos ülős-lift és pár csákány van, de ez bőven elég arra, hogy mindenfelé mindenféle jó kis pályák legyenek. Van itt kezdőknek való lankás, ahol ha egy totál kezdő elindul, mire leér már tud is síelni. De a piros és fekete pályák is tökéletesek. A hegygerincen futó keskeny kéket nem a síelés miatt kell szeretni, hanem a panoráma miatt, de vigyázzunk, ezen a helyen azért a védőháló vagy kerítés nem mindig alapeset.
Úgy tűnik minden osztrák kisgyerek itt tanul síelni, rengeteg 3-4 éves picúrt látni akik hihetetlen magabiztossággal kavarnak talpig helló kitty-ben. A hütték olyanok mind a mesében, a vasorrú bábával is összefuthatunk. Természetesen csúszdák, játszóterek több helyen. A konyha nem a szokásos tömegárú, itt egyedi dolgokkal is találkozhatunk. A tányéroknak is szív alakjuk van. Remek hely ez akár egy teljes hétvégére is, kevesen vannak, a liftek gyorsak és az egyik fűtött is. Pályán kívül is lehet próbálkozni, van erre kijelölt és nem annyira kijelölt lehetőség is a kékek mellett.
Én még nem voltam ennél jobb helyen egy családi hétvégére. Figyelem Murauisták! Onnan csak 35 perc kocsival!
stibi
1 élménybeszámolót írt
1
13 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2011.01.29.
Jan. 22-29-ig kikaptuk a mocsok időt köddel, néha hideggel és széllel, havazással. A pályákon ugyan 10-30 centi friss hó van, de az előző heti tavasz nyomai nem múltak el nyomtalanul. Komolyabb pályákon bizony "sír a léc" no meg a gazdája a jégen.
Piszkosul irigylem a héten Lungauba igyekvőket, mert mától szikrázó napsütésben lesz részük.
Ha valaki szereti a tömeget a pályán és szeret sorbanállni a lifteknél, ne menjen Fanningberbe, mert ilyet itt nem talál.
A 6 üléses Samsonbahn tetején a Pizzastadl-ban 6,5 eurónál kezdődik a pizza, ami nagyon finom és kiadós!
A 8-as pálya közepén az Edelweiss Hüttében a személyzetnek beszűkült a tudata az elfogyaszott alkoholtól. Kerüljétek!
stspeter
4 élménybeszámolót írt
4
15 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2011.01.27.
2011.01.27. Fanningberg
Kellemes, családias síterep, kezdőknek illetve a technikájukat csiszolni kívánó sízőeknek ideális hegycsúcsról kanyargó "lankás" kék pályákkal.
Csodás környezet, a magasságból adódóan ideális hóviszonyok.
Néha megtréfáltak a leereszkedő felhők, amikor az orrunkig sem láttunk. A rengeteg pályán kivüli nyom láttán mi is kimerészkedtünk a pályák melletti szűzhóba, de ahogy észervettem, itt ez teljesen begyakorlott dolog.
Ha valaki megkérdezne,hogy hova menjen kezdő sízőként, jelen
tapasztalatommal ezt a terepet ajánlanám.
Üdv.
pálinkás
41 élménybeszámolót írt
41
18 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2010.03.22.
Nem volt időm azóta írni, de akkor így utólag is: március 13-15 közötti síhétvégénk első napját Fanningbergen töltöttük. Sok éve járok a környékre, szinte az összes pálya megvolt a völgyben, de ez valahogy mindig kimaradt. Pedig nem kellett volna...
Nem túl nagy, ám kifejezetten barátságos terep, a pályák egy-két rövidebb szakasztól eltekintve kékes-halványpirosas szintűek. Egy napra tökéletes, mondjuk egy hosszabb síelés kezdetére, másnap már nem mennék vissza.
Azonban lehet, hogy mégis: ugyanis a freeride részek nagyon jók, főleg a hátsó hatszékes alatt. Itt vannak kijelölt offpiste zónák is, meg egy jókora terület csak úgy, csupasz hegyoldalon és ritkás erdőben egyaránt. Már-már Chopok feeling, persze sokkal jobb infrastruktúrával. Ráadásul ottjártunkkor isteni, mély porhóval növelte a flow-élményt Fanningberg, szóval ha ezt kapom, szívesen visszamennék másnap is :)
mitro
9 élménybeszámolót írt
9
16 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2010.02.04.
Hóesésben érkeztünk Fanninbergbe. Pont 12.00 előtt, így jobban megérte félnapos bérletet váltani. A fanninbergi pályák majdnem minden igényt kielégítenek. Kényelmes, széles pályáktól kezdve a szűzhóban való síelésig. Ott aztán van felfedezésre váró terület. Mi is adtunk az adrenalinnak. Tömeg semmi, ami elég zavaró, amikor úgy érzed, hogy eltévedtél. De nem adtuk fel, tudtuk, hogy előbb-utóbb a völgyben kötünk ki. Próbáljátok ki! Nagy élmény.

Másnap Aineck. Ilyen sima pályákat ritkán lát az ember! Kiváló terep a technika csiszolásához. Egy buckával sem találkoztunk egész nap! Néha már hiányzott.(Bár a fekete pályákról nincs információnk,de ránézésre azok is rendben voltak).
Az A1 jutalom volt a nap végén.
A szállásunk Mauterndorfban, a Hotel Stegmühlhofban volt. Tipikus osztrák környezet, tipikus kiszolgálás (és ez pozitív)kifejezetten igényes wellness részleggel. (Szauna diszkéren naturista módon!)

Este kérdeztük a tulajt, melyik vendéglőt ajánlja egy kis esti szórakozásra. Meglepetésünkre gratis taxit hívott,mely a Ski Alm Vendéglőbe vitt minket, majd haza is hozott. (az üzlet az üzlet!)Nagyon kellemes hely volt, és mivel pont csütörtök volt, élvezhettük a helyi "vendégcsalogató ételkülönlegességet" és az élő zenét. Még táncoltunk is az osztrákokkal!
Holnap Obertauern. lsd.ott!
csenguska
3 élménybeszámolót írt
3
14 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2010.01.09.
Sziasztok!
Én is megosztom gondoltam a tapasztalatokat. Tegnap jöttünk haza Fanningból. Csak 2 napot síeltünk, először Fanningbergen aztán Grossecken. Mindkettő nagyon tetszett, de talán nekem is Fanningberg volt a befutó! A grosseki kék, ami erdei szakaszokkal tarkított nagyon jeges volt pedig szakadt a hó, és nem túlzok sok helyen kb. 2 m széles alig lehet normálisan fékezni, szegény párom a boarddal nagyon le is zúzta magát rajta. És a nagy hóesésben + benne a felhőben kb 10 m volt a látóütáv, hát én nem nagyon szeretem a vaksíelést... De nagyon profik felvonók, meg a gyerekeknek ahogy néztem a síoktatás és létesítményei. Még ugrálóvár is van nekik stb. Sorbanállás gyakorlatilag nem volt. Sokféle jegyet lehet különben venni. Ahogy láttam mindegyik terepnek van külön jegye is, ez egy pár euróval olcsóbb csak ugyan de ha csak egyikre akarunk menni akkor minek kidobni a pénzt az ablakon. Sőt nagyon sok variáció van, 2 órás is pl. vagy pontrendszeres ami nekem speciel jobban megérte volna, de nem tudtam róla, csak mikor visszaváltottam a bérlete a kaucióért (3euro). érdemes utána nézni annak aki gyerekkel van, esetleg tanítgatja a többieket, szerintem sokat lehet azzal is spórolni aki nem egész nap síel folyamatosan. Itt sem volt sorbanállás és minden pálya nagyon klassz, havas nem jeges, maximálisan kezelt. A hüttékben 9euróért lehetett egy főételt kapni, nem kis adagot.
A szállásunk Fanningban volt, nagyon klassz, tudom ajánlani ha valakinek szállás kell, egy egész ház, 12 fő is elfér benne, Fanningberg kb 1,5 km lehet.
Hát remélem segítettem, ha valakinek kérdése van, írjon nyugodtan.
Ja és tegnap hazafelé Mariborig szakadt a hó, autópályán 80-90, nem tudom most milyen lehet a helyzet, de mindenki csak óvatosan. A hegyi utak nagyon rosszak voltak max 50-nel mindenki, de talán mostmár letakarították őket.
envoken
5 élménybeszámolót írt
5
16 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2010.01.02.
Na ma értünk este haza,leírom milyen volt,hátha érdeke valakit :)
1.nap Katschbergen voltunk, főleg a Katschi oldalán, 10 óra körül ahol Aineckről át lehet csúszni a 6os beülőshöz,na ott volt egy kis sorbanállás kb 5perc, de amúgy olyan 3-4-5perc alatt simán sorra jutottál a másik 6os beülősnél is ,itt csúsztunk legtöbbet,majd átmentünk az Aineck oldalára, A1, de csak kabinosig,mivel ez 2körül volt így jeges volt a pálya eléggé, a szélén azért lehetett csapatni. Aztán pedig visszacsúsztunk a piros pályán a 3mas beülős aljáig, ez a pálya is nagyon jó, csak kicsit már jegesedett. Tetszett ez a hely, csak kicsit több hó kéne, de aranyos síterep
2.nap Grosseck,Gyakorlatilag 0 sorban állás, itt felmentünk 2400-ra és a hegygerincen csúsztunk, pár helyen jégfoltok, kemény hóval, de nekem nagyon bejött ez a pálya, bár délután már elég jeges lett. VISZONT a kék pálya ami a kabinos aljáig megy, a kis erdei, az 100%jég...0hóval. A pirost érdemes választania szerintem még a kezdőknek is ,mivel azon még van vmi hó is :)
3.nap Obertauern, féltünk,hogy sokat kell sorban állni, de olyan 5perc volt itt is kb max. A pályákon jóval több a hó, de azért itt is van pár jégfolt, és mivel elég sokan vannak a pályákon buckásodás elég erős délutánra jéggel párosítva, de olyan 2ig csodaszépeket lehetett csúszni! Legtöbbet a Kabnios kék pályájánál csúsztunk, ami szerintem pár helyen inkább piros. Nagyon jó kis hely, bár néha mivel boardozom nehezemre esett pár lankán átcsúszni, egyik felvonótól a másikig.
Utolsó 2 nap a meglepetés :) Csodás Fanninberg, sok jót olvastam itt,és valóban csodás síterep :) Itt is max 5perc sorban állás, de az is csak a fő 6ülésesnél, a hátsónál soha senki nem volt. A pályák minősége jobb mindegyiknél szerintem, délután is csak a meredekebb, sokat használt területeken lesz jég. Minket nagyon megfogott a széles kék,hosszú pályáival.

Nagyon tetszett ez a régió, remélem még visszalátogatok egyszer, amikor több hó is lesz :)
Leon74
14 élménybeszámolót írt
14
15 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2009.12.14.
Tegnap jöttünk meg a hosszú hétvégés, szezonyítós síelésünkről. Úgy gondolom jó választás volt ez a környék. Már másodszorra jártam itt, de biztos, hogy visszamegyek még. Pénteken Obertauernben kezdtünk, elég felhős idő volt, szakadt a hó, a magasabb csúcsokon semmit nem lehetett látni, így az alacsonyabb pályákon síeltünk. A végén el is vétettük a lejövetelt, még nincsenek rendesen kitáblázva a pályák, illetve van, amelyik nincs eldolgozva. Így egy kisebb sétát kellett eszközölnünk a parkolóig. Mautendorfban volt a szállásunk, mivel szombat reggel ott sütött a nap, a webkamerák pedig azt mutatták, hogy OB-ban megint elég felhős az idő, így maradtunk helyben, Grossecket választottuk. Ami sztm jó döntés volt. A hóágyúk végig mentek, esett is a hó, de nem volt egyáltalán zsúfoltság. Vasárnap Fanningbergre mentünk. Itt még nem jártam, megnéztük. Esett itt is egész nap a hó, hol jobban, hol kevésbé. Féltünk, h nem lesz elég hómennyiség, de nagyon jók voltak a pályák. Első körben máris rátévedtünk az egyik fekete pályára, de az is nagyon szuper volt. Elég kevesen voltak, ami még élvezetesebbé tette a csúszást. Dél körül embert se láttunk a pályákon, csak mi síeltünk.
Ha értékelnem kell nekem Fanningberg jött be a legjobban. Számomra ott voltak a legélvezetesebb pályák. Ide biztos visszamegyek még. A hó mennyiségével nem volt sehol gond, mivel egész hétvégén esett, csak egyre jobbak lesznek a pályák. Grosseck és Fanningberg pedig még olcsóbb is volt, 18Euroért síeltünk. Tettem fel pár képet.
https://sielok.hu/fotoalbum/516504/...galeria/?itttid=37987
ZeDDy
2 élménybeszámolót írt
2
16 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2009.03.23.
Hello!

Tegnap este jöttünk meg Mariapharrból. A pályák még nagyon jó állapotba vannak. Az utazásunk napján még hóviharok voltak, de a következő 3 napban már napsütéses jó idő. Fanningbergen végig nagyon jó volt a hó minőség még az alsó részeken se buckásodott, mindenhol van bőven hó szóval az erdőbe is be lehet menni. Némi szél és hideg azért volt, így a maszkomat használtam. Grossecken tegnap délelőtt voltunk, kb. 12 -ig síeltünk, de az alsóbb részeken már eléggé taknyos volt a hó, a déli oldalon pedig egy idő után már csak a pályán volt hó. Fenn a Speirecki részen viszont erős szél volt, többször leállították a felvonót is. Ettől függetlenül ez a fél nap is nagyon jó volt. A vendéglősök viszont azt mondták, hogy a héten rosszabb idő lesz már.

Éttermek: Fanningbergen a kis csákányos tetején található malacos éttermet ajánlom mindenkinek. Jól főznek és nagy a választék. Minden kaja megáll 10 euro alatt.

Szállás: A berghotel teljesen korrekt, tiszta hotel, mindennap takarítják a szobákat. A kaja is jó amit Karesz főz. :) Minden alkalommal a repetát majdnem csak tukmálták ránk. :) Egyetlen fájó dolog volt nekem, az ágy matracok, de lehet csak én vagyok kényes a hát bajommal.

Köszi mindent Karesz!
Hencike
4 élménybeszámolót írt
4
17 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2009.02.11.
Sziasztok

Február 1-2-3 voltunk Fanningbergen családoknak kezdőknek kiválló síterep de középhaladók is 2-3 napot elsielhetnek anélkül hogy megunnák. Nembeszélve a pályán kívüli csodálatos fenyők közti sí lehetőségekről. Volt részünk sielni szakadó hóesésben,napfényes pályákon,és ködben is.Három kezdő is volt velünk akik megszerették e szép sportot ezáltal növelték a sízők népes táborát.Szuperül éreztük magunkat biztos visszatérünk még ide hogy kipróbáljuk a Lungo régió többi síterepét is. Csatolok pár képet.

Üdv Hencike
Csodas--taj.jpg
Kek-palya-kozepso-resz.jpg
Szep-de-nekem-meg-meredek.jpg
Van-ho-rendesen.jpg
Piros-palya.jpg
Kek-palya-also-resz.jpg
Palyan-kivul.jpg
mangalor
2 élménybeszámolót írt
2
16 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2009.01.11.
Sziasztok!
Hazaértünk 5 napos lungaui síelésünkről. Szállásunk (4 családnak egy ház kivéve, ahol csak mi voltunk) Lessachban, nagyon rendben volt.Hideg volt rendesen, mindennap reggel 9-kor, amikor a pályákhoz értünk, -10 körül volt a hőmérséklet.
Első nap Fanningberg,kezdésnek abszolút megfelelt. A pályák elég hosszúak és többnyire szélesek, a hó kiváló. Idő tiszta, még a nap is kisütött úgy két órára. A pályák kitáblázása viszont Grosseckhez és Obertauernhez képest keltett némi hiányérzetet."Sikeresen" rá is tévedtem a kisebbik lányommal (7 éves) a Samsonbahn melletti fekete pályára (Stöffei, a száma, ha jó emlékszem 1-es) , s az alján elesett. Utána kellett neki egy nap, hogy visszajöjjön az önbizalma. Igazán főleg magamnak tehetek szemrehányást: sárga szemüvegben síeltem és nem gondoltam rá, hogy összetéveszthető a fekete és a kék jelzés...
Második nap Grosseck, nagyon bejött. (Két család Katschberg-Aineck-re ment, szeles, hideg idő, fáztak, 2 után hazamentek). Grossecken messze nem volt annyira hideg, egészen négyig bírtuk két hüttézéssel.
Harmadik nap Obertauern. Napsütés, szélmentes idő, kiváló pályák, viszont meglepően sokan voltak. Igaz, sorba nem kellett sehol sem állni. A következő liftek pályáit használtuk: Zehnerkahnbahn, Edelweisbahn, Zentralbahn, Kringsalmbahn, Hochalmban és a Grünwaldkopfbahn. Ezekhez piros és kék pályák tartoznak és egy "kis kört" is lehet használatukkal síelni. A Grünwaldkopf tetején lévő Treff nevezetű hütte nagyon hangulatos és az étel is ízlett mindkét napon.
Tehát csütörtökön is Obertauern. A szikrázó napsütés ellenére sokkal hidegebb volt mint szerdán. Olyannyira, hogy a kis 7 éves lányomnak kénytelenek voltunk egy melegebb kesztyűt venni, mert annyira fázott a keze. A már szerdán megismert pályák kiegészültek a Seekarspitzbahn, Sonnenlift és a Panoramabahn pályáival. Ebből is látszik, hogy számunkra még maradt tartalék, lesz miért visszajönni...
Összességében nemcsak a hóminőség, a kényelem miatt szerethető, hanem amiatt is, hogy mindenki találhat tudásához megfelelő pályákat. A térkép és a jelzések alapján könnyű eligazodni. A pályák nehézségi fokának jelzései is stimmelnek. Mondjuk a Zehnerkar tetejéről induló kék(1a) eleje, illetve a Grünwaldkopfról induló kék (8a) legalja kicsit meglepett Fanningberg után, de nem okozott gondot a gyerekeknek sem. Két családban voltak nagyon jól síelők, úgyhogy csütörtökön öten (3 gyerek , két felnőtt) meghódították a K2-t is.
Utolsó nap ismét Grosseck. Ez egy tökéletes nap lett. Jó idő ,( a -6 fokot már-már kánikulának éreztük)kiváló pályák, tömeg sem volt. Csupán ott kellett kerülgetni egymást, ahol a Speiereck csúcsról lejövő piros átmegy kékbe és kb innen ágazik el a kék 7-es, és a St Michaelba vezető piros 2-es, vagyis ez egy csomópont. A piros 2-es jó hosszú, egy baja van, hogy a feljövő kétüléses nagyon lassú. Jó , hogy aki megunja, az kb. félúton beszállhat a liftbe, viszont kezdőknek nem ajánlom ezt a pályát. (A térkép jelez egy kék pályát lefelé, ami a 7-es oldalából ágazik el, de nem találtuk. Szerintem ez most nincs kialakítva, de az is lehet én voltam "vakhangya".)Itt is nagyon jó a fenti hütte (Panorama Alm- neve magáért beszél), innen és a csúcsokról elénk táruló kilátás mesés volt, ebben verte Obertauernt. A Waldabfahrt ( a kabinos aljához vezető kék erdei pálya) teteje viszont tényleg nem kezdőknek való. A lenti (mauterndorfi parkolónál) hütte is ízléses, kicsit "zegzugos", s ha van türelmetek várni rá, a parkoló felőli bejárat két oldalán(ahol a Wc-k is vannak) van két számítógép, ahol ingyen lehet netezni.
Összességében tartalmas és élménygazdag napokat töltöttünk a régióban. Nekem legjobban a Zehnerkahn pályái, illetve a piros 5a, 16a és 10a, valamint Grosseck-Speiereck (mindenestül)tetszettek.
Ami mindenképpen említést érdemel: a kint dolgozó magyarokkal csak pozitív élmények értek. Kedvesek, udvariasak, érdeklődőek, és segítőkészek voltak. Egy példa: kedden (Grosseck) az egyik család négyéves kislánya ebéd közben elaludt. Az anyuka és ő így ott maradtak. Az egyik ott(Restaurant Schi Alm mit Pilzbar) dolgozó srác rögtön odament, megkérdezte van-e valami baj? Tud valamit segíteni? Ha bármi gondjuk van, bátran forduljanak hozzá! Apró gesztus, de nekik nagyon jól esett a figyelmesség.
Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a régiót, mi is szívesen jövünk majd vissza! Ha van kérdésetek, szívesen válaszolok. Nekünk nagyon nagy élményt adott ez az öt nap!
Símanócska
5 élménybeszámolót írt
5
16 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2009.01.05.
Sziasztok!
Megjöttem épségben, dec 21-27 közt voltam a Lungau-i sírégióban. Tömören összefoglalva nagyon tetszett, nem volt tömeg sem, viszonylag kezdőként megtaláltam a nekem megfelelő pályákat. Volt hó bőven, az utolsó napokban esett is, de azért a pálya alján a hóágyúk dolgoztak a jegesedés miatt.. nekem legjobban Fanninberg jött be a széles pályáival, meg az végén már lemerészkedtem a 2400m Speiereck csúcsáról induló piros pályáról. Grossecken a kabinostól induló kék pálya első nap megrémisztett mint kezdőt, meredeknek találtam, nekem inkább pirosnak tűnt, de aztán megbarátkoztam vele:)Ahány sítérkép, annyiféle rajta a jelölés, kicsit zavaros volt elsőre, van ami a térképen piros, a valóságban feketének jelölt, és fordítva. Fanninbergen a Zirbenjettől indul egy kék pálya a gerincen, gyönyörű a kilátás, de ha nincs elég lendület, lehet rendületlenül botolni:)
Katschbergre egy délelőtt átnéztünk, szinte piros pályák, meg szeles idő volt, visszamentünk a Grosseckre. A szállásunk is kifogástalan volt, jól éreztem magam. Ha valakit érdekel még bővebb infó, kérdezzetek nyugodtan...., így egy szuszra most ennyi..
Holnap hozok képeket is.
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE