Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

doki1964
8 élménybeszámolót írt
8
9 éve tag
Szlovénia
Kranjska Gora
2022.01.14.
Két napja vagyunk itt fiú társasággal. Nagyon szép hely, a természeti és az épített környezet is Ausztriát idézi. A síterep viszonylag kicsi és koncentráltan helyezkednek el a pályák úgy, hogy gyakorlatilag a városból indul azok többsége.

Az időjárás nagyon kedvező volt, éjszaka mínuszok, nappal 1-3 fok szikrázó napsütéssel. Korábban nagy hó esett és persze rá is dolgoztak, így minden fehér. A pályák reggel szépen ratrakoltak, így kb. délig jól bírják, utána a meredekebb részeken buckásodnak, de még elviselhetőek, a nagy lankás részek (amiből sok van) pedig végig jól sielhetők.

A pályahosszak is megfelelőek, viszonylag sok gyereket oktatnak, családosoknak és kezdőknek ideális, de van néhány erősebb rész is.

Negatívumként kell megjegyezni, hogy a felvonók régiek, kabinos nincsen (ez most talán előny is), négyüléses régebbi doppelmayr liftek és tárcsások állnak hadrendben. Ez utóbbiak azonban nem rángatnak úgy mint a régi Pomák. A pályák táblázottsága sem olyan jó mint innen északra.

A határon semmi ellenőrzés, zárt helyen maszk viselése kötelező, amit a szállodában kérték, a hüttékben nem foglalkoztak vele. Ellenben a védettségi igazolásokat kérték ellenőrzésre, csapatban 3-4 bemutatása után a többiekkel nem foglalkoztak. Gyakorlatilag mindenféle igazolást elfogadtak,de elektronikusan ellenőrizték.

A bérlet viszonylag olcsó (felnőtt napijegy 37, senior 31 EUR) védettségit nem, de személyit kérnek a vásárláskor mindenkitől és le is fotózták. A felvonóknál semmit nem kérnek.

Magyar szót (a miénken kívül) szinte nem hallottunk, a túlnyomó többség szlovén (a rendszámok alapján) + néhány horvát és szerb. Az étel és kaja árak alacsonyabbak mint a sógoroknál.

Sztem egy kellemes hely, nyáron is érdemes visszajönni.
IMG-20220114-131518.jpg
IMG-20220114-105142.jpg
IMG-20220114-131508.jpg
IMG-20220113-073559.jpg
IMG-20220113-112403.jpg
IMG-20220113-121405.jpg
sapali
7 élménybeszámolót írt
7
9 éve tag
Szlovénia
Kranjska Gora
2019.02.07.
2019. január 27. és február 02. között voltunk e síterepen. Hétfőtől péntekig síeltünk. Az időjártással nagyon szerencsések voltunk, mert hétfőn közel 40 cm-es friss hó esett Ettől függetlenül a pályák állapota kora délutánig jó volt. Az elkövetkező napokban szerencsénk volt jó kifagyott pályákhoz. Hol napsütésben, hol borús időben, de végig mínuszokban tudtunk síelni. Egyedül pénteken havazott ismételten, de ezen a napon is 13 óráig lehetett síelni. Sajnálatosan délután megjött az eső, egész éjszaka szakadt az eső, gondolom nem kell mondanom, hogy szombaton miért nem nyitották meg a pályákat. A sípálya reggel 9 és 16 óra között van nyitva. 9 és 10 között új ratrakolt pályán lehet síelni. A pályákon ilyenkor alig vannak 10-12 óra között sok tanuló kis gyerek volt a pályán, de jól elfértünk. dél és 14 óra között elvitték őket ebédelni, ezen időben szinte kiürültek a pályák. 14 óra után meg már a pályák állapota miatt nem síeltem. Minden este volt lehetőség esti síelésre. Hol az egyik, hol a másik pályán. Az esti síelés előtt az adott pályát mindig rendbe tették. Minden este/éjszaka előkészítették a sípályákat a következő napra. A felvonók nem álltak meg többször, mint máshol - átlagban naponta 4-5 ször álltak le, mert valaki (ik) nem tudtak felszállni, vagy leszállni róla. Egy-két gyerek csákányos felvonót leszámítva maximum 2-3 percen belül már sorra is került az ember, de többször előfordult, hogy azonnal vitt is a felvonó. Mindenki talál tudásának megfelelő pályát, a kéktől a feketéig vannak pályák. Magyar szót csak elvétve hallottunk, nem igazán tudom miért nem népszerű a magyarok körében, hiszen autóval Magyarországról belátható időn belül elérhető. Ha van hó, akkor egy nagyon jó sípálya, én mindenkinek csak ajánlani tudom, biztos vagyok benne, hogy egyszer még vissza fogunk ide térni.
IMG-0523.JPG
IMG-0528.JPG
IMG-0529.JPG
IMG-0533.JPG
IMG-0527.JPG
IMG-0508.JPG
IMG-0509.JPG
IMG-20190128-095352.jpg
IMG-0526.JPG
IMG-0510.JPG
IMG-0525.JPG
IMG-0513.JPG
IMG-0514.JPG
IMG-0516.JPG
IMG-0517.JPG
IMG-0518.JPG
IMG-0511.JPG
IMG-0512.JPG
insomnia
1 élménybeszámolót írt
1
5 éve tag
Szlovénia
Kranjska Gora
2019.01.07.
2019 első sielése a szlovén nemzetközi versenyeknek is helyet adó pályákon.
Tekintettel arra, hogy eddig csak Ausztriában voltam sielni kicsit megdobbentett a különbség, annak ellenére, hogy 10km-re van mind az Osztrák mind az Olasz határtól.

Eszméletlen tömeg volt a kezdő (kék valamint piros pályákon), az emberek egymást tapossák a léceikkel a felvonókhoz. A felvonók állandóan megállnak, mert a mennyiség nem jelenti a minőséget is.
Nekem a 30-40 felvonózásból talán egyszer sikerült felérnem anélkül, hogy megállt volna, de volt olyan hogy 5x állitották meg míg felért.

A sielők folyamatosan esnek melletted, mint egy sielős GTA játék, csak itt maguktól, a fekete és a FIS pályán viszont alig vannak.

Kis gyerekeknek különösen ajánlott a tanuló pálya, mert a szülők folyamatosan járkálnak rajta, babakocsikat tologatnak stb, így a gyerekek gyorsan megtanulják a kanyarodást. A gyerekfelvonón a síbottal verekedő gyerekek külön extra showt nyújtanak.

Buckasíelésre és kisebb ugratásokra a pályák ilyenkor kivállóak, hatalmas buckák alakulnak ki mar a délelőtt folyamán.

Főleg helyiek vannak, de lehet találkozni Horvát, Magyar és egyéb nemzetiségű népekkel is.

Ami extra és szerintem kihagyhatatlan az éjszakai síelés este 20-22 ig. Itt is garantált a sorbanállás, de talán kicsit kevesebb mint napközben.
csabor
90 élménybeszámolót írt
90
14 éve tag
Szlovénia
Kranjska Gora
2014.03.08.
Kranjska Gora 2014.03.08

A Rejtő Jenő után szabadon „Mindennek van határa, de mi megkerüljük!” elnevezésű három nap, három ország mottójú síelésünk harmadik sínapján Szlovénia, közelebbről Kranjska Gora került napirendre.
Ez a síterep csak 12 km-re van telephelyünktől az olasz Tarvisiotól, így mivel még le sem kellett menni a főútról, könnyen oda találtunk. Ragyogó reggeli napsütésben, szívünkben a nőnap melegével, kényelmesen autóztunk a kis falucska felé.
Aztán valami csak egyszerre furcsa lett. Egyre több autó, egyre több csapatban, kis zászlócskával vonuló ember, egyre több forgalom irányító rendőr. Mi van itt, valami búcsú? (mindig szerettem sátrak között bolyongani) De nem, rövidesen kiderült, hogy az Audi Sí Világkupa futamát rendezik ma Krajnska Gora Podkoren felé eső részén. Mivel valami fatális véletlen folytán nem szerepeltem a nevezési listán tovább autóztam a falu felé. (közben megállapítottam, hogy a mai nap megint a sikeres síterep választás mély emlékével íródik be az emlékezetembe, kicsit fel kellett volna készülnöm, s inkább az olasz Sella Neveat megnézni.)
Komolyan nem tudom egyesek hogyan találnak meg néha síterepeket. Itt sem volt sehol egy tábla ami mutatta volna, hogy te kedves síelő, aki már a második körödet teszed a faluban értelmes beszélgetésbe keveredve „ájdontno” nevű biztonsági őrökkel, fordulj be itt, s találsz egy kedves zugot, ahol lerakhatod a trágya kocsidat. Talán teljesen felesleges is lett volna a tábla. Mindenütt sétáló tömeg (léc nélkül!), a kocsma teraszok tele vendéggel, s minden elképzelhető helyen autók parkíroztak. Végül a síelők szelleme bevezetett egy nagy, megfelelően tele lévő és kellőképpen sáros parkírozóba, ahol leálltunk és felvettük síbakijainkat.
Megint valami furcsát éreztem. Fél kilenc volt, de még álltak a felvonók. S csak pontban 9-kor voltak hajlandóak elindulni. (majdnem el felejtettem mondani, hogy a pénztáros szó nélkül senior jegyet adott. Ennyire rosszul nézek ki?)
Az irányt egyből a Vitranc felé vettük. Átmenni a túlsó oldalra nem nagyon akartunk, óvatos ember lévén nem akartam olyan helyzetbe kerülni, hogy átmegyek, s egy lezárt részbe botlom, amelyből nincs visszaút. Nem is láttam onnan jövő sínyomokat. A lefelé menő piros pálya vegyes érzelmeket váltott ki. A ratrakos nem ismerte a sík fogalmát, s a pálya közepén lévő letörésnél már akkor firmesedett a hó, az árnyékban lévő részeken pedig csont jég volt a pálya. Gyorsan visszamentünk még párszor, mert tudtuk, hogy aznap ez lesz a legjobb állapota.
Ez a Mala Pisnica felé eső oldal különben kellemes széles pályákból áll. Kitűnő terep kezdőknek. Néhány tányéros, csákányos és három négyüléses szolgálja ki a hegyoldalt. A középső négyüléses a nap felében betegeskedett, így az ott lévő pályák remek, érintetlen látványt nyújtottak. Fél szemünk mindig a felvonón volt, vártuk, hogy beinduljon, s el tudjuk venni a pályák szüzességét.
Síelgettünk fel, alá, s végre a felvonó is beindult. Bebizonyosodott, hogy a szemre szépnek tűnő pályák az árnyékos részeken jegesek, a napos részeken latyakosak voltak. Ismét fejleszthettem mély, túrt, ragadós hóban való síelési tudományomat. (nem tudom a világkupa versenyzők mennyire voltak elégedettek a pályájukkal) Persze csodálkozni nem lehet, a pályák döntő része ezer méter alatt van. Kellemes meglepetés volt, hogy a tömeg ellenére nem tapasztaltunk sorban állást a felvonóknál. (természetesen csak az ülőszékes felvonókat próbáltam)
A terület máskülönben elég jól kiépített. A pályák aljában mindenhol hütték, vendéglők, síszervizek, nyugágyak. (én ezekből a nyugágyakból mindig csak kiesni tudok, kiszállni nem. Illetve sajátságosan szállok ki.)
Egy kellemes, családias jellegű, faházas vendéglőben ettünk, csodálatosan nagy adagokat, osztráknál, s főleg olasznál alacsonyabb árszínvonalon.
A kitáblázás, a síelők tájékoztatása itt is hagy maga után kívánnivalót, én főleg az olyan táblákat hiányoltam, amelyiken két betű van, s az első dupla.
Kettőkor befejeztük a játékot, elvégre a négyszáz méter vegyes úszást tető nélküli stadionban nem március közepén kell megrendezni. A hőmérő 17 fokot mutatott, s mi élvezhettük ismét a parkírozóban való dagonyázás örömeit.
A világkupa futamról akkor ment haza a nép. Zászlóikat összetekerve meneteltek az úton, a több kilométer hosszban parkírozó autóik irányába. Gyors tankolás, mert errefelé itt a legolcsóbb az üzemanyag, veri az osztrákot, s egy napon sem lehet említeni az olasszal.
Jó kis túra volt, kellemes nyár elejei viszonyok között való síelés. Azért ez a pálya normál körülmények között nem lehet rossz. (sajnos nekem ebben a szezonban nem igazán adadtak meg a normál körülmények, de ahogy BM mondta, azon a havon kell síelni ami van.)

Csabor az élvezeti síelő
CIMG0002.JPG
CIMG0004.JPG
CIMG0006.JPG
CIMG0009.JPG
DSC-0038.jpg
DSC-0035.jpg
DSC-0025.jpg
DSC-0034.jpg
FarkasNorbi
2 élménybeszámolót írt
2
11 éve tag
Szlovénia
Kranjska Gora
2013.02.06.
Alpesi Sí Világkupa futam mellett sok nemzetközi síversenyt is szoktak itt rendezni. A világkupa pályája elég meredek és nehéz, így a gyakorlott síelők is élvezhetik a helyet, de akik könnyebb pályákat keresnek, azok is találnak maguknak valót. Van lehetőség éjszakai síelésre is, ha jól tudom van szánkópálya, és sífutópálya is a környéken. Mindössze 20 km-re van Planica, az egyik leghíresebb sírepülő világkupa helyszíne, ezt is érdemes megnézni, ha erre jár az ember. Az itteni szállásról sok mindent nem tudok mondani sajnos, mert mi a versenyek alatt Ausztriában szoktunk lakni, ami Kranjsa Gorától csupán 20 percre van.
Minden évben elég sok havuk van, de hóágyúkkal is fel vannak szerelve. Tehát összességében nagyon családias hely, és minden síelő találhat magának való pályákat.
antmes
1 élménybeszámolót írt
1
18 éve tag
Szlovénia
Kranjska Gora
2007.01.19.
Igen nagyon várják a havat! És állítólag nem is hiába! Meglátod a végén kifogjátok! :-)))
Eleve szerintem Szlovénia egy kis gyöngyszem, tiszta, zöld, kultúrált stb...
A Júlia alpok meg talán a legszebb része. Berakok majd pár képet. Bár én már 2 éve voltam, gondolom olyan egetrengető változások nem történtek. Ami klassz, hogy összekötötték a Kranjska és a Podkoreni pályákat, akkor csak kocsival lehetett Podkorenbe (világkupa helyszín) átmenni. A pályák nem hosszúak (a leghosszabb kb. 1400 m) ez abszolút igaz, látni is fogod a képeken. Ha jobban síelsz akkor viszont a pirosak meg a feketék szerintem okék. DE át lehet menni Bohinjba is, nincs nagyon messze meg ugye Tarvisio meg a Gerlitzen Alpok is egy köpésre vannak és úgy tudom létezik kombinált bérlet is. Van éjszakai síelés is. Ami nekem nagyon tetszett maga a falu, meg az, hogy az összes szállásra szinte be lehet csúszni :-))) és gyönyörű túristautak vannak kirándulni rögtön a falu mellett! Meg érdemes megnézni Planicát, ami a világ legnagyobb ugrósánca! Meg hát a két tó Bohinj és Bled!!! Csúcs! Hú de belejöttem! Ja és mindenképp igytok forrócsokit! A Mercator üzlet mellett van egy kis kocsma és nagyon finom ott! Hol fogtok megszállni?
Bohinj.jpg
A-bledi-to.jpg
A-falu-hatara.jpg
ejszakai-sieles.jpg
Julia-Alpok-alkonyat.jpg
Kranjska-Gora-magasbol.jpg
Kranjska-Gora-palyak.jpg
Podkoren-FIS-palya.jpg
Savica-patak-vizeses.jpg
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.